Járni tanul Mici

Forrás: nanasi.hu -
Mici blog Nánási Pál Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy korábban is, rendszeresen blogol Micivel megélt gyönyörű pillanatairól a második babájával várandós Ördög Nóra. 

"Hát elérkeztünk ehhez az állomáshoz is. Hihetetlen" - tette közzé örömét blogjában Ördög Nóra, ugyanis Mici már annyira ügyes, hogy járni tanul. Ennek kapcsán az RTL Klub műsorvezetője, aki szombattól már nemcsak Mici kezét, hanem a Szombat Esti Lázat is vezeti, kedves párhuzamot vont.

Forrás: nanasi.hu

"Szóval figyelem Micit egyre bátrabban egyensúlyozni, és összeáll a fejemben ez a szép, költői párhuzam: a versenyző párosok vívják majd a saját harcukat a gravitációval a táncparketten, én a parkett szélén, mikrofonnal a kezemben keresem az életem egyensúlyát, Mici pedig otthon a polc mellett. És vicces módon ő az, aki szerintem már most jobban készen áll erre a feladatra a maga 11 hónapjával, mint mi mindannyian együttvéve" - olvasható.

A teljes blogbejegyzés és fotó itt látható.

Dobó Kata műsorát örökölte meg Tatár Csillahttp://www.life.hu/bulvar/20140401-uj-musort-kap-tatar-csilla-stilusvadasz-cimmel-a-tv2-n.htmlA Facebookon tette közzé örömét Tatár Csilla: elkezdődtek a műsorvezető divatműsorának felvételei. A Stílusvadász című műsort Dobó Katától veszi át a Mokka műsorvezetője. TV + BulvárOrigoVV Iza a párbajgyőzteshttp://www.life.hu/bulvar/20140330-az-rtl-2-valovilag-6-cimu-musoranak-parbajan-vv-iza-es-vv-charlotte-csapott-ossze.htmlAki igazi cicaharcra számított a ValóVilág 6 vasárnap esti párbaján, nem csalódott. A stúdióban két "ősellenség" Iza és Charlotte csapott össze egymással. TV + BulvárRTLKLUBL.L. Junior üzent Csillánakhttp://www.life.hu/bulvar/20140401-ll-junior-a-tv2-edes-eletenek-sztarja-a-mokkaban-uzent-parjanak-csillanak.htmlMint ahogyan a Life.hu is megírta, Junior elköltözött családjától. Állítja, az ok: Csilla bár jó anya, kiállhatatlan partner. Junior most a Mokkában üzent párjának. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.