8 romantikus vígjáték, amelynek a folytatásától inkább kíméljen meg minket Hollywood

hollywood Micsoda nő Holiday folytatás Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Life.hu
Vannak szerelmi történetek, amelyeknél a „boldogan éltek” után tényleg jobb végleg kikapcsolni a kamerát. A romantikus vígjátékok nagy klasszikusai közül több is tökéletesen működik úgy, ahogy van – Hollywood pedig jobban tenné, ha nem próbálná megmutatni, mi történt évekkel a lezárás után.

A folytatások korszakát éljük: elkészült a Nem férek a bőrödbe 2, Az ördög Pradát visel 2, az Átkozott boszorkák 2, és az a hír járja, hogy a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt is megkaphatja a második felvonását. Úgy tűnik, mintha a filmipar az új ötletek helyett a régi nagy klasszikusok sikereit szeretné újra meglovagolni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ezért aztán nagyon reméljük, hogy az alábbi, már kultikussá vált romantikus vígjátékokhoz inkább nem nyúlnak. Ráadásul akadnak olyan romkomok, amelyeknek elég csak egy kicsit továbbgondolni a cselekményét, és máris kiderül: a happy end utáni folytatás inkább egy párkapcsolati dráma lenne.

Romantikus vígjátékok, amikhet inkább ne nyúljon Hollywood.
Romantikus vígjátékok, amikhet inkább ne nyúljon Hollywood.
Forrás: g90/Northfoto | Archives du 7e Art/DR | Entertainment Pictures/COOTE, CLIVE | 123rf.com
  • Hollywood egyre gyakrabban nyúl vissza a régi közönségkedvencekhez, hogy folytatásokkal csábítsa vissza a nézőket.
  • Vannak azonban romantikus vígjátékok, amelyeknek éppen a tökéletes lezárás adja a varázsát.
  • Néhány filmes álompár története a happy end után könnyen egészen más műfajba fordulhatna.
  • Összegyűjtöttük azokat a kultikus romkomokat, amelyeket szerintünk jobb lenne békén hagyni.

Romantikus vígjátékok, amikből inkább nem kérünk folytatást

Új filmek is készültek természetesen, gondoljunk csak Christopher Nolan Odüsszeiajára, vagy éppen a Pókember: Vadonatúj napra, ami már szinte minden eddigi Marvel-film sikerét megdöntötte, de nem mehetünk el a Megszállottság című horror mellett sem. Az azonban jól látszik, hogy idén rengeteg folytatást is streamingre vagy moziba küldtek. Ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor gondolhatjuk azt, hogy a gyártók csak örömet akartak okozni a rajongóknak azzal, hogy azok újra láthatják a régi kedvenceiket... Mindenesetre a feltámasztott alkotások nem töltötték el elégedettséggel a nézőket, pedig a filmipar még nem végzett a folytatásokkal, a Neveletlen hercegnő újabb része is jön, és van még néhány film, ami nagy sikert aratott, máig népszerű, de még nem jutott eszükbe újra elővenni, és reméljük ez így is marad. Nemcsak azért lenne érdemes békén hagyni ezeket a filmeket, mert tökéletesen működnek önmagukban: ha megnézzük, milyen helyzetben hagytuk ott a szereplőket,

néhány nagy filmes szerelem folytatása valószínűleg sokkal kevésbé lenne romantikus, inkább emlékeztetne egy válóperes drámára.

A szerelem hálójában – A happy endet jobb nem bolygatni

Meg Ryan és Tom Hanks kémiája vitathatatlan, Kathleen és Joe kapcsolatának alapjai azonban már kevésbé irigylésre méltók. Gondoljunk csak bele: a férfi nemcsak alaposan megvezette Kathleent, hanem az üzletével gyakorlatilag tönkre is tette a nő számára érzelmileg felbecsülhetetlen könyvesboltot. A film végére persze győz a szerelem, mi pedig boldogan elhisszük, hogy innentől minden csodás lesz. De tényleg soha többé nem kerülne elő egy veszekedésnél, hogy „egyébként miattad kellett bezárnom a boltot”? Joe és Kathleen csókolózzon csak tovább békésen a Central Parkban – nekünk ennyi bőven elég a közös jövőjükből.

RELEASE DATE: 18 December 1998. MOVIE TITLE: You've Got Mail - STUDIO: Warner Bros. PLOT: Two business rivals hate each other at the office but fall in love over the internet. PICTURED: TOM HANKS as Joe Fox and MEG RYAN as Kathleen Kelly.
Meg Ryan és Tom Hanks A szerelem hálójában című 1998-as filmben.
Forrás: Entertainment Pictures/Warner Bros./Northfoto

Spinédzserek – Cher már megkapta a maga tökéletes befejezését

A Spinédzserek egyik bája éppen az, hogy annyira hamisítatlanul a saját korszakának terméke. Cher végül ráébred, hogy szerelmes Joshba, a románcuk pedig csak annyi helyet kap a történetben, amennyi ahhoz kell, hogy működjön. Évtizedekkel később viszont mit néznénk? Cher középkorúként próbálja rendbe tenni mások szerelmi életét, miközben Josh túlórázik az ügyvédi irodában? Lehet ebből filmet csinálni, csak valószínűleg már nem azt a hangulatot kapnánk, amibe annak idején beleszerettünk.

AQUARIUS
A Spinédzserek 1995-ben került moziba.
Forrás: g90/Northfoto

Micsoda nő – Tényleg tudni akarjuk, mi történt a tűzlépcső után?

A Micsoda nő! fináléja pontosan azt adja, amit egy modern tündérmesétől várunk: Edward legyőzi a félelmeit, limuzinnal érkezik Vivianhez, majd a tűzlépcsőn felmászva indul meghódítani a nőt.

És itt kellene szépen leúsznia a stáblistának örökre. Vivian Seattle-ben készült folytatni a tanulmányait, Edward pedig új üzleti tervekkel nézett szembe, vagyis a nagy egymásra találás után rögtön ott lett volna a kérdés: hogyan tovább? A tűzlépcsőn csókolózva még meseszerű a történet. Lakhelyről, karrierről és közös jövőről egyezkedve már könnyen egészen más műfajba csúszhatna át a történetük.

USA. Julia Roberts and Richard Gere in a scene from the ©Warner Bros movie: Pretty Woman (1990).
Plot: A man in a legal but hurtful business needs an escort for some social events, and hires a beautiful prostitute he meets... only to fall in love.,Image: 570445992, License: Rights-managed, Restrictions: Supplied by Landmark Media. Editorial Only. Landmark Media is not the copyright owner of these Film or TV stills but provides a service only for recognised Media outlets., ***
HANDOUT image or SOCIAL MEDIA IMAGE or FILMSTILL for EDITORIAL USE ONLY! * Please note: Fees charged by Profimedia are for the Profimedia's services only, and do not, nor are they intended to, convey to the user any ownership of Copyright or License in the material. Profimedia does not claim any ownership including but not limited to Copyright or License in the attached material. By publishing this material you (the user) expressly agree to indemnify and to hold Profimedia and its directors, shareholders and employees harmless from any loss, claims, damages, demands, expenses (including legal fees), or any causes of action or allegation against Profimedia arising out of or connected in any way with publication of the material. Profimedia does not claim any copyright or license in the attached materials. Any downloading fees charged by Profimedia are for Profimedia's services only. * Handling Fee Only 
***, Model Release: no
Julia Roberts és Richard Gere a Micsoda nő! című filmben.
Forrás: profimedia

Sztárom a párom – Már megmutatták a jövőjüket

Anna és William esetében kivételesen még azt is könnyű elhinni, hogy tényleg együtt maradtak. A világhírű színésznő és a visszahúzódó Notting Hill-i könyvesboltos megtalálta azt az egyensúlyt, amelyben mindkettőjük élete elfér, a film pedig még a közös jövőjükbe is bepillantást engedett. Ennél többet tényleg muszáj tudnunk? Persze William barátait szívesen viszontlátnánk, de ezért nem kell Anna és William happy endjét kockára tenni.

1999; Notting Hill. Original Film Title: Notting Hill, PICTURED: JULIA ROBERTS, HUGH GRANT, Composer: Trevor Jones, Director: Roger Michell, IN CAST: Hugh Grant, Julia Roberts, Hugh Bonneville, Rhys Ifans, Tim Mc Innery, Gina Mckee, James Dreyfus, Richard Mccabe, Emma Chambers
Julia Roberts és Hugh Grant a Sztárom a párom című filmben.
Forrás: Entertainment Pictures/COOTE, CLIVE/Northfoto

Igazából szerelem – Egyszer már visszatértek, ennyi elég is volt

Az Igazából szerelem éppen azért működik ennyire jól, mert nem akarja megmutatni, hogyan festenek ezek a kapcsolatok tíz-húsz év hétköznapi problémái után. A különböző történetszálak a maguk boldog, keserédes vagy éppen fájdalmas módján lezárulnak, majd a reptéri finálé keretbe foglalja az egészet. A 2017-es Red Nose Day Actually-ben láthattuk, hogyan néznek ki most a szereplők. Tekintsünk erre bónuszként, és ne kezdjük el feszegetni, hány párnál kopott meg azóta a karácsonyi csillogás.

Apr 02, 2003; London, England, UK; The Prime Minister (HUGH GRANT) and Natalie (MARTINE McCUTCHEON) are caught off-guard  by accident at a Christmas pageant in Richard Curtis romantic comedy 'Love Actually.'
Az Igazából szerelem lezárása is tökéletes.
Forrás: Entertainment Pictures/Universal Pictures/Northfoto

Holiday – Biztosan akarunk beszélni a transzatlanti kapcsolatokról?

A Holiday végén minden annyira meghitt, hogy az embernek kedve támad azonnal kibérelni egy angol vidéki házikót karácsonyra. A problémák akkor kezdődnek, amikor a romantika helyett bekapcsoljuk a józan eszünket. Iris Amerikába költözne Mileshoz? Akkor mi lesz az álomszép angol otthonával? Graham két gyerekkel és a munkájával költözne Los Angelesbe? Vagy Amanda hagyná ott a sikeres karrierjét?

Hirtelen már nem is karácsonyi romkomot nézünk, hanem két transzatlanti kapcsolat logisztikai rémálmát. Iris és Miles talán még megoldaná, de Amanda és Graham esetében inkább nem kérünk egy kétórás helyzetjelentést arról, hogyan sikerült összeegyeztetni két országot, két gyereket és két karriert.

The Holiday 
Year : 2006 USA
Director : Nancy Meyers
Cameron Diaz, Jude Law, Kate Winslet, Jack Black
Poster(Key Art)

Restricted to editorial use. See caption for more information about restrictions.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented. (Photo by 7e Art/Columbia Pictures / Photo12 via AFP)
A Holiday romantikus kapcsolatait nem szabad továbbgondolni.
Forrás: 7e Art/Columbia Pictures / Photo12 via AFP

Őrült, dilis, szerelem – Ugyanazt a csavart nem lehet kétszer elsütni

Az Őrült, dilis, szerelem egyik legjobb húzása, hogy sokáig nem látjuk, miként kapcsolódnak egymáshoz a szereplők, aztán egyszer csak minden a helyére kerül. Ez remekül működik – egyszer. Egy második részben már eleve úgy ülnénk le, hogy pontosan tudjuk, ki kinek a kije, így az eredeti film egyik legnagyobb fegyvere azonnal kiesne. Ryan Gosling és Emma Stone párosa miatt pedig végképp nem kell feltámasztani a történetet: szerencsére máshol is bebizonyították már, hogy elég jól működnek együtt.

Crazy, Stupid, Love.
Year : 2011 USA
Director : Dan Fogelman
Ryan Gosling, Emma Stone
Photo Ben Glass (Photo by Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Őrült, dilis szerelem - Nem ez az utolsó, hogy Ryan Gosling és Emma Stone nagyot alkotnak együtt.
Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Nász-ajánlat – A zsarolás azért nem a legegészségesebb alap

Margaret és Andrew történetét Sandra Bullock és Ryan Reynolds kémiája könnyedén eladja nekünk, pedig ha lehántjuk róla a romkomos csillogást, máris akad néhány apróbb probléma. A kapcsolatuk mégiscsak azzal indul, hogy a kitoloncolás előtt álló Margaret közli a beosztottjával: össze kell házasodniuk, ha Andrew meg akarja tartani az állását. Két nap alatt szeretnek egymásba, de az évek múlásával rájönnének, hogy tulajdonképpen semmilyen alapja nincs a kapcsolatuknak. Miről szólhatna a folytatás? Biztosan nem arról, hogy boldogan élnek...

RELEASE DATE: June 12, 2009 MOVIE TITLE: The Proposal STUDIO: PLOT: A pushy boss forces her assistant to marry her in order to keep her Visa in the US and not get deported to Canada. PICTURED: RYAN REYNOLDS as Andrew Paxton and  SANDRA BULLOCK as Margaret Tate.
Sandra Bullock és Ryan Reynolds a Nász-ajánlat című filmben.
Forrás: f90/Northfoto

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.