„1982-ben, egy nyári napon megváltozott az életem. 9 éves voltam akkor, de soha többé nem voltam gyermek. Az apám korábban 'csak' vert (4-5 éves koromtól vannak erre vonatkozó emlékeim), ám akkortól kezdve mást is akart. 18 éves koromig heti több alkalommal használt, vert, testileg-lelkileg gyötört, kénye-kedve szerint. Az anyám csendes szemlélőként hagyta ezt.” – olvasható egy szomorú történet kezdete az Anoni Mara Társaság beszeljrola.hu oldalán, ami azért jött létre, hogy megtörje a csendet és nyíltan beszéljen a gyerekkori szexuális abúzusról.
Magyarországon minden 10. gyermek válik áldozattá, ami egy igen riasztó adat. „Gyermekkori szexuális abúzusról akkor beszélünk, ha a gyermeket egy felnőtt, nála idősebb személy a hatalmával visszaélve szexuális tevékenységbe von be. Ez jelenthet szexuális felhangú megjegyzést, egy pornográf tartalmú film közös megtekintését, valamilyen fokú testi érintkezést is.” – magyarázza Víg Sára pszichológus, majd folytatja: „A felnőttek ritkán alkalmaznak agresszív erőszakot, inkább felnőtt szerepükből fakadó erőfölényüket fitogtatva veszik rá az áldozatot az úgymond együttműködésre.” Az esetek többsége sajnos sosem derül ki, a megfélemlített gyerekek nem mernek segítséget kérni. Az elkövető ugyanis gyakran közeli hozzátartozó (apa, nevelőapa, nagybácsi, unokatestvér stb.) vagy közeli ismerős (például szomszéd, családi jó barát), akiben a gyermek megbízik. Mivel a felnőttnek hatalma van a gyermek felett, beleegyezésről akkor sem lehet beszélni, ha a gyermek nem fizikai kényszer alatt cselekszik. Az áldozat naivitásával és kiszolgáltatottságával él vissza egy nála idősebb (nem mindig nagykorú), nagyobb tudással rendelkező elkövető. Innen ered a gyermekkori szexuális abúzus komplexitása: a gyermek úgy érzi, hogy beleegyezett a történtekbe, ezért cinkosnak érzi magát, és bűntudat gyötri. A bűntudat akkor is megmarad, amikor az áldozat már – legalábbis időben – eltávolodott a történtektől.

A gyerekkori zaklatás minden esetben trauma, hatásainak feldolgozása élethosszig tartó komoly munka. A legnagyobb probléma mégis az, hogy a kis áldozatok nem beszélnek a történtekről, és a társadalom is homokba dugja a fejét. A jogi háttér biztosítása is akadozik még. A hazai törvényi szabályozás 5-10 évig tartó szabadságvesztéssel sújtja az elkövetőket. Dr. Hyross Virág ügyvéd szerint az, aki a zaklatás körülményeit lehetővé teszi, szintén bűnösnek minősül, ő 1-3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az elkövetők felelősségre vonása azonban nem egyszerű: "Bontóperek, gyermek elhelyezési viták közepette gyakran előfordul, hogy valamelyik szülő abúzus vádjával illeti a másik szülőt, így téve szert előnyre egy gyermekelhelyezési perben" - folytatja az ügyvédnő. A történteket megerősíteni vagy cáfolni hivatott szakértői csoport komoly munkája az eset jelentésétől számítva hónapokig, akár fél évig is eltarthat.
A Beszélj róla! projekt célja megtörni a csendet: beszéljünk végre őszintén a gyermekkori szexuális abúzusról! Anoni Mara 2013-ban megjelent könyve volt az első, amely felhívta a figyelmet a magyar társadalomban máig tabunak számító témára. A Bűn vagy bűnhődés a sok elismerés mellett sok elutasítást is kapott, több helyen elzárkóztak a kérdés megvitatása elől. Ekkor határozta el Anoni Mara, hogy addig küzd, amíg a közvélemény meg nem érti: a gyermekkori szexuális abúzus gyakori jelenség – sokkal gyakoribb, mint gondolnánk –, és hatással van az áldozatok egész életére. Szerveződött Mara köré egy kis csapat: ez az Anoni Mara Társaság. Különféle foglalkozású, életkorú önkéntesek, akik csatlakoztak a szexuális abúzus elleni küzdelemhez. A honlap – amelyet ez a társaság hozott létre – lehetőséget nyújt, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse a borzalmat, amely megesett vele. Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít.
Az abúzus jelei – figyelj, ha ezeket látod egy gyermeken
1. Óvodásoknál, kisiskolásoknál árulkodó lehet, ha a gyermek sokkal többet tud kortársainál a szexuális együttlétekről, túlzott érdeklődést mutat a témában.
2. Testi tünetek: alvás- és evészavar, depresszió

Néhány további történet a beszeljrola.hu oldalról, ahol anonim módon oszthatják meg egymással az emberek sötét történeteiket: