Így tudhatod előre, hogy fiad vagy lányod születik-e

Születés gyermekvállalás baba terhesség kisfiú kislány terhes Libero2015
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az angliai terhes nők körében egyre terjed az a szokás, hogy 12 hetes magzatuk ultrahangos képét posztolják abból a célból, hogy a barátok próbálják meg kitalálni a gyerek nemét.

A dudor vagy a koponya árulja el a gyerek nevét?

Az online találgatás egyik alapja az a kis kinövés a magzaton, amelyből majd a nemi szerv fog kifejlődni. Az általános vélemény szerint, ha ennek a dudornak a szöge 30 foknál kisebb, a születendő gyermek lány lesz, ha pedig 30 fokos vagy annál nagyobb a szög, akkor fiú. A megkérdezettek közül tízből heten állítják, hogy ezzel a módszerrel előre megmondták, milyen nemű lesz a gyermekük. Egy másik módszer hívei a koponya alapján bocsátkoznak találgatásokba, szerintük ugyanis, ha a koponya és az állkapocs szögletes, akkor fiú fog születni, ha inkább kerek formájú, akkor pedig lány.

Forrás: Thinkstock

Egy egyszerű teszt segít

Az egylépéses, gyermek nemét megállapító, itthon is kapható Pink or Blue teszt segítségével megállapíthatod leendő gyermeked nemét. A teszt érzékenysége és nagy pontossága helyes alkalmazás mellet lehetővé teszi a terhessége 10. hetének letelte után a születendő gyermek nemének megállapítását.

Hogyan működik?

Színreakcióra akkor kerül sor, ha tesztben levő vegyület a test biokémiai tevékenységének következtében érintkezésbe lép a vizeletben feloldódott anyag molekuláival és azáltal aktiválja a színezőanyagot, amely a születendő gyermek nem szerint színeződik be. Ha rózsaszínre színeződik a teszt, kislányra, míg ha kékre, kisfiúra számíthatsz.

Akik a hagyományos módszerekre esküsznek

Vannak azonban, akik a hagyományosabb módszerekben hisznek, és vagy az anya mellének formája alapján próbálnak találgatni, vagy pedig az alapján, hogy a kismama milyen ételeket kíván meg. Sokan a kínai módszerre esküsznek, melynek lényege, hogy nem mindegy mikor fogan a magzat, és hány éves az anya, ezek ugyanis mind befolyásolják a születendő gyermek nemét. Sőt egyes nézetek szerint még az is számít, hogy a szülők milyen pózban szexeltek, amikor gyermekük megfogant, illetve, hogy az anya milyen étrenden élt. Utóbbi szerint, az alacsony kalóriájú, zöldségben gazdag étrend a lányoknak kedvez, míg a magas kalóriatartalmú inkább a fiúknak. Természetesen a fenti módszerek egyike sem száz százalékos biztonságú, ám a szülők számára mindegyik jó szórakozást nyújt, és vidámabbá teheti a gyermekvárás kilenc hónapját.

Forrás: Thinkstock

De valójában mi az, ami meghatározza egy gyermek nemét?

A magzat nemét genetikai szempontból a férfiak döntik el. Ennek oka, hogy a férfiak hímivarsejtjeibe csak egy darab ivari kromoszóma kerül be: ha a megtermékenyítendő petesejttel egy X-kromoszómát hordozó spermium egyesül, a magzat neme lány lesz, ha viszont egy Y-kromoszómát hordozó hímivarsejt kerül a petesejtbe, fiúcsecsemő fog születni. Alapvetően tehát a férfiak határozzák meg, hogy milyen nemű gyermek fog születni, de ha a nő szervezetében zajló folyamatokat is figyelembe vesszük, kiderül, hogy a kérdés ennél bonyolultabb. Molekuláris szinten ugyanis a nők is képesek “beleszólni” a magzat nemének meghatározásába.

Így lesz ügyes a gyereked – észrevétlenül segíthetsz nekihttp://www.life.hu/csalad/20141215-a-finommotorikus-mozgas-hianya-es-fejlesztese-kisgyermek-korban.htmlA finommotorikai képességek fejlesztése már egészen pici korban megkezdődik. Éppen ezért, ha ügyes, okos gyermeket szeretnénk nevelni, nem árt időben megkezdeni ennek a képességnek a fejlesztését. Ez pedig sokkal egyszerűbb annál, mint gondolnád. Család--Károsak a gyerekekre a 3D-s filmek? A tudósok óvatosságra intenekhttp://www.life.hu/csalad/20141203-a-haromdimenzios-filmek-gyerekekre-gyakorolt-hatasat-vizsgaltak-francia-kutatok.htmlA háromdimenziós filmek a francia egészségügyi hivatal szerint károsíthatják a gyerekek látását.CsaládThinkstockVirtuális valóság gyerekeknek - a pedofilok merítőhelyeihttp://www.life.hu/csalad/20141125-a-gyerekek-inyere-szabott-virtualis-valosagok-veszelyei.htmlSzinte minden nap létrejön egy új közösségi hálózati webhely, az online felhasználókat elkényezteti a választék. Létezik azonban egy új online jelenség, amely egyre fejlődik, és amely a fiatalabb generációt célozza meg.CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.