Tatár Csilla kirobbanó formában van - A Dal divatdiktátorai bevezettek minket a szentélyükbe

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
ruhapróba Tatár Csila A Dal 2015 stílus A Dal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal színpadán hetek óta figyelemmel kísérjük, miben lépnek színpadra az énekesek, és persze a műsorvezető, Tatár Csilla. Ellátogattunk a műsor ruhapróbájára, és meg is mutatjuk, mit láttunk - tarts velünk! 

Tatár Csillát és A Dal stylistjait ruhapróba közben csíptük el, ha pedig már ott voltunk, együtt csodáltuk meg a ruhakölteményeket, amelyekben a műsorvezető hétről hétre színpadra lépett. Az Eurovíziós Dalverseny magyarországi válogatóján ugyanis nem mindegy, mit visel a zsűri, a műsorvezetők, a fellépők. A háttérben hozzáértő csapat segíti a színpadra lépőket, hogy kifogástalan és a show-biznisznek megfelelő szerelésben pompázzanak. A Dal két stylistját, Martinecz Andreát és Kisprumik Ádámot kérdeztük a kulisszatitkokról, ruhákról, tervezőkről és maximalista műsorvezetőkről, zsűritagokról illetve a fellépőkről.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Magyar tervezők előnyben

Andinál alapkoncepció, hogy hazai tervezők ruhakölteményeit mutassa meg az élő adások alatt. „A munkát egy-egy produkcióban mindig azzal kezdem, hogy felmérem, az adott színpadi show-ra milyen kollekciókból válasszak, vagy előre gondolkodva melyik tervező az, akinek a tavaszi, nyári ruhadarabjai beleillenek a koncepcióba. Sok-sok tervezőt járok ilyenkor végig, és átnézem az anyagaikat. Egy ilyen produkcióban még a ruhákkal kapcsolatban is sok szempontot kell figyelembe venni" - magyarázza Andi, aki Tatár Csillával először dolgozott együtt, de azonnal megtalálták a közös hangot.

Forrás: A Dal

„Csillának úgy kell viselnie a ruháját, hogy a műsor utolsó percéig jól érezze benne magát. Figyelni kell a technikára, hogy egy-egy ruha hogy mutat a színpadi világításban, beleillik-e a háttérbe, vagy olyan apróságokra, hogy a mikroportot rá tudom-e csíptetni" – mesélte Andi.

Csilla légies alakjával, kellemes stílusával finom jelenség, mégis megvan a maga extravaganciája. ,,Szeretem benne, hogy bevállalós, nem köti magát egy stílushoz. Belehozza a saját elképzeléseit, de a merészebb darabokat is bevállalja. Jó nézni azt, ahogy viselni tudja a ruhákat. Az első két adásban Daalarna ruhát viselt, a legextrémebb pedig a Merő Péter által és Németh Edina koprodukciójából született papírruha volt a harmadik elődöntőben. És hogy mi lesz később? A nézők látnak majd Csillán egy nagyon elegáns Katti Zoób haut couture ruhát, az első középdöntőben pedig egy Prieston ruhát, aminek a tervezője, Nagy Noémi jelenleg a New York-i divathéten mutatja be őszi kollekcióját, mint egyetlen magyar tervező" – árulta el a stylist.

,,Nem érdekelt, hogy órákon át nem tudtam leülni benne"

A műsorvezető teljes mértékben beleszólhat abba, miben lép színpadra, és sosem kell olyat felvennie, amiben nem érzi jól magát. ,,Természetesen van olyan ruha, amiben mindenkinek tetszem, de ha én úgy érzem, hogy nem bírom viselni, mert túl sok – ugyanis nem szeretem, ha úgy vagyok feldíszítve, mint egy karácsonyfa –, akkor nem tudnak meggyőzni. A klasszikus vonalat kedvelem, de azt sem bánom, ha valami megjegyezhető és dekoratív, mint például az első középdöntőben a virágos tavaszi hangulatot teremtő ruhacsoda. Az utolsó elődöntőben pedig a papírruhában - annak ellenére, hogy picit szúrt - jól éreztem magam, de ez a darab egy performance volt, nem érdekelt az sem, hogy órákon át nem tudtam leülni benne" – mesélte Csilla.

Forrás: A Dal

Csiszár Jenőnek aztán van stílusa

Na de mi a helyzet a zsűritagokkal? A stylist elárulta, Csiszár Jenőnek van a legegyedibb stílusa. ,,Évek óta dolgozunk együtt, nagyon markáns elképzelése van a megjelenéséről. Azt gondolom, ő a maga nemében trendteremtő. Éppen ezért vele kapcsolatban a legapróbb részletekre is oda kell figyelni. Például hogy a zoknija látszik-e, milyen hosszú a nadrág, díszzsebkendőjét a teljes ruházatának éppen melyik eleméhez társítjuk, és egyéb finomságok" – vallotta Andi.

Forrás: A Dal

Dér Heni és Mujahid Zoli emlékezetes kreációi

Az énekesek nagy részének Kisprumik Ádám tervezi és választja ki a ruháit. Az ő nevéhez fűződik Mujahid Zoli látványos egyenruhája is, aminek megtudtuk a történetét is: ,,„A ruhaválasztás egy csapatmunka. Először meghallgatjuk a dalokat, aztán ötletelünk az előadókkal és természetesen a színpadkép is nagyban befolyásolja a ruhaválasztást. Akik kérték, hogy segítsek nekik, azoknál arra figyeltem, hogy ne konfekcióruhákban jelenjenek meg a színpadon, hanem személyre szabottan terveztünk, kiviteleztünk ruhákat. Mujahid Zoli ruháit nagyon kedvelem, nála egy meglévő dolgot gondoltunk tovább."

Forrás: A Dal

Dér Heni látványos szoknyája pedig nagyon bonyolult tervezési folyamatot igényelt, és egy kis turpisságot is kellett vinni a dolgokba. "Ahhoz, hogy a nagy szoknya alatt a táncosok mozogni tudjanak, bele kellett építeni egy elasztikus anyagból készült csövet, ami a mozdulatokat megmutatta. Látványos volt, az biztos!" - mesélte Ádám.

Forrás: A Dal

/1502/A_Dal2015214173214

Divatozás a magyar tehetségkutatókban - így dolgoznak a gigaprodukciók stylistjaihttp://www.life.hu/trend/20141113-divat-es-styling-a-tehetsegkutatokban-mesel-az-x-faktor-es-a-rising-star-stylistja.htmlKritizálni mindenki tud, de ízlésről kár vitatkozni. A legtöbben nem is gondolnák, mennyi munka áll egy gigashow mögött, ahogy azt sem, mennyit tesz hozzá egy kreatívan kiválasztott szett egy-egy produkcióhoz. De vajon min múlik, hogy Ördög Nóra mennyire decens, Tóth Gabinak pedig milyen mély a dekoltázsa? Az X-Faktor és a Rising Star stylistjaival kerestük a válaszokat a fenti kérdésekre.TrendOrigoSzabó Ádám vitte a prímet - újabb 6 továbbjutó A Dalbanhttp://www.life.hu/bulvar/20150201-eurovizios-dalfesztival-a-dal-ujabb-hat-tovabbjuto-szabo-adam-kapta-a-legtobb-pontot.htmlSzabó Ádám számára szerencsésen alakult a szombat este - ő kapta a legtöbb pontot a zsűritől, így biztos a helye a középdöntőben. TV + Bulvár--Mujahid Zoli az új Chris Martin? Szinte ugyanolyan ruhát viselt A Dalban, mint a Coldplay frontemberhttp://www.life.hu/trend/20150210-mujahid-zoltan-ugyanolyan-ruhat-viselt-a-dalban-mint-chris-martin-a-coldplay-frontembere.htmlÚgy tűnik, Mujahid Zolinak és a Coldplay frontemberének, Chris Martinnak összebeszélt a stylistja. Nagyon hasonló ruhát viselt nemrég Zoli A Dalban, mint amit a Viva La Vida turnéról ismerhetünk. TrendOrigo5 kérdés a szépségről: Tatár Csillahttp://www.life.hu/trend/20140304-5-kerdes-a-szepsegrol-tatar-csilla.htmlCsilla a TV2 Mokkájában már akkor friss és üde, amikor mi még csak épphogy kikászálódtunk az ágyból. Nemrég a közösségi oldalán mutatta meg, hogy smink nélkül is csodásan néz ki. A Life.hu sorozatában ezúttal a műsorvezető mesél szépségtitkairól.TrendOrigoCsalás A Dalban? Playback-gyanúba keveredett a Spoon – a fiúk tagadnakhttp://www.life.hu/bulvar/20150210-a-spoon-zenekar-playback-gyanuba-keveredett-a-szombati-a-dal-cimu-eloadasuk-utan.htmlÁllítólag a továbbjutó Spoon együttes énekesének mikrofonja nem is volt bekapcsolva A Dal szombati adásában, a hangja azonban szólt. A műsor készítői cáfolják a playbacket, a fiúk pedig érdekes választ adtak.TV + BulvárOrigoTatár Csillából finom és elegáns nőt varázsolnak A Dalbanhttp://www.life.hu/trend/20150129-tatar-csilla-az-mtva-musorvezetojebol-finom-es-elegans-not-varazsoltak-a-dalban.htmlAz Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában a produkciók mellett a ruhák is fontos szerephez jutnak. A műsorvezetők és a zsűri ruháit hétről hétre Martinecz Andrea állítja össze, aki elmondta, hogy idén a finomságokra helyezik a hangsúlyt.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.