Több mint 20 ember lelte benne halálát, a környéken csak gyilkos házként emlegetik. 2011 óta próbáltak megszabadulni tőle, most talált új lakóra. Less be te is a rettegett villa falai közé!

Ha láttad az American Horror Story című sorozat első évadját, akkor a sorozatbeli Harmon család kúriáját biztosan nem kell neked bemutatnunk. A történet szerint a pszichológusként dolgozó Ben Harmon feleségével és tinédzser lányával költözik – balszerencséjére – a Los Angelesben található felújított, kísértetjárta házba. A beköltözésük után horrorisztikus események sorozata veszi kezdetét, amely örökre megváltoztatja a család és a környéken élők életét. Hogy mi lesz végül a lakók és a ház sorsa? Természetesen ezt most nem fogjuk elárulni, ha jól bírod a vérengzést, érdemes végignézned a sorozat első évadját.

Forrás: www.la.curbed.com
Láttad már valahol?

Az impozáns kúria nem először szerepelt filmvásznon. A szemfülesek már fölfedezhették néhány évvel ezelőtt, a Buffy, a vámpírok réme című sorozat egyik epizódjában is.

No de térjünk vissza ehhez a bizonyos gyilkos házhoz. A sorozat rendezője a házak castingolása során olyan épületet keresett, amely kellően ijesztő, de emellett igen megnyerő is. A választása tökéletes volt. Az 1908-ban, tudor vagy más néven collegiate gothic stílusban épült kúria minden egyes szeglete hátborzongatóan impozáns. A házban hat hálószoba, öt fürdőszoba, egy billiárdszoba, egy edzőterem és egy zenei stúdió is található. Ráadásul a hatalmas épület ablakai Tiffany ólomüvegből készültek.

/1504/N_zz_201543152542

2011 óta árulták a gyilkos házat, kezdetben 17 millió dolláros áron, végül mégis áron alul, szinte potom pénzért kelt el. Az új tulajdonosa kevesebb mint 4 millió dollárt fizetett érte.

Kíváncsi vagy, hogy is néz ki egy horrorsorozat hátborzongató helyszíne? Galériánkból megtudhatod!