környezetvédelem Leonardo DiCaprio szálloda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több okunk is van, amiért a Titanic egykori hősszerelmesét, Leonardo DiCapriót imádhatjuk! Először is – bár az évek felette is elteltek – Leo sármosságán az idő mit sem csorbított, páratlan játékának köszönhetően pedig korunk egyik legtehetségesebb filmszínészét tisztelhetjük benne. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, sok hollywoodi sztárral ellentétben, DiCapriót nem csak a saját jóléte és boldogsága érdekli, a Wall Street farkasa ugyanis a környezetvédelem igazi élharcosa! Legújabb húzásával ismét a Föld terheinek mérséklésén munkálkodik.

Leonardo DiCaprio évek óta pénzt és időt nem sajnálva küzd a világ jobbá tételért: ENSZ békekövetként harcol a klímaváltozás ellen, 1998-ban pedig egy alapítványt is létrehozott azzal a céllal, hogy megismertesse az emberekkel a vadállatok utolsó érintetlen élőhelyeit, és elősegítse a harmonikus kapcsolat kialakítását a természet és az emberiség között.

Forrás: AFP, http://delos.com

A legújabb terve egy környezetbarát ökohotel felépítése - nem máshol, mint saját magánszigetén.
A Belize partjainál található Blackadore Caye elnevezésű szigetet a színész még 2005-ben, 1 750 000 dollárért vásárolta meg. Nem csoda, hogy a sztár első látásra beleszeretett a lélegzetelállító környezetbe, a szigeten ugyanis körülbelül 200 különböző orchideafaj él, és itt található a világ második legnagyobb korallzátonya is.

Forrás: McLennan Design

A 104 holdnyi, jelenleg még lakatlan területet hamarosan egy modern luxusüdülő fogja díszíteni, a szállodához pedig számos környezetbarát extra is jár: mesterséges zátonyokat hoznak létre, ahol a tengeri halak búvóhelyre lelhetnek, tengerifüvet termesztenek, hogy az itt élő lamantinoknak biztosítsák a táplálékukat, és egyenként 5-15 millió dollár közötti értékben magánházakat is ki fognak alakítani.

Forrás: McLennan Design

DiCaprio reméli, hogy az ingatlankomplexum hasznára fog válni a területnek, sőt akár az egész bolygónak is. Hogy biztosra menjen, egy csapat kutatót, mérnököt és tájépítészt bízott meg azzal a feladattal, hogy nyomon kövessék, miként befolyásolja majd környezetét az üdülőhely.
Egy biztos, mi drukkolunk neki!

Sorozatgyilkosságok helyszíne volt… Te beköltöznél a horrorházba?http://www.life.hu/otthon/20150402-aron-alul-kelt-el-az-american-horror-story-sorozatbol-jol-ismert-gyilkos-haz.htmlTöbb mint 20 ember lelte benne halálát, a környéken csak gyilkos házként emlegetik. 2011 óta próbáltak megszabadulni tőle, most talált új lakóra. Less be te is a rettegett villa falai közé!Otthon--A lakásod egyik legfontosabb bútordarabja: ezekre a szempontokra figyelj vásárlás előtt! http://www.life.hu/otthon/20150403-ezekre-a-szempontokra-figyelj-ha-uj-kanapet-vasarolsz-otthonodba.htmlLegyen szép, illeszkedjen a nappali stílusához, el lehessen rajta kényelmesen heveredni, és persze legyen egyszerű a tisztítása... Neked is ismerősek ezek az elvárások? Kanapévásárlás előtt bizony jó néhány részletre oda kell figyelni. Most összeszedtük nektek a legfontosabb szempontokat!OtthonThinkstockJennifer Aniston és Brad Pitt titkos szerelmi fészkehttp://www.life.hu/otthon/20150402-vilagsztarok-szakitas-utan-milliokert-eladjak-kozos-otthonukat.htmlLenti válogatásunk az ékes bizonyítéka annak a közismert mondásnak, hogy a pénz nem boldogít. Egy milliókért vásárolt, fényűző villa legalábbis biztosan nem. Hiába a luxus otthon, vagy a grandiózus kilátás, az alábbi világhírű szerelmeknek bizony egytől-egyik szakítás lett vége.OtthonAFPÍme, a hónap színe: a te otthonodból sem hiányozhat!http://www.life.hu/otthon/20150413-aprilis-honap-szine-a-moody-blue-elnevezesu-kek-arnyalat.htmlMegnyugtat, ellazít, és szemet gyönyörködtet! Bemutatjuk nektek a hónap színét, a moody blue-t, a kék szín egyik különlegesen sikkes árnyalatát. Eddig nem is hallottál róla? Akkor itt az ideje, hogy becsempészd az otthonodba!OtthonOrigoIlyen ágyról álmodik minden lányhttp://www.life.hu/otthon/20150409-baldachinos-agyak-a-valodi-kiralylanyos-gyerekszobahoz.htmlMesebeli palota, mesebeli hálószoba, a mesebeli ágyon pedig mesebeli királylány fekszik. Egy bizonyos korban szinte az összes kislányban fékezhetetlen vágy támad a kékvérűekkel való azonosulásra. Ismerős helyzet, ugye? Nézd végig galériánkat, és inspirálódj kedvedre a tökéletes hercegnőszoba kialakításához!Otthon--Panelban laksz? Íme, tuti tárolási tippjeink!http://www.life.hu/otthon/20150409-tarolasi-otletek-panellakasba.htmlEgy rakat mütyüröd, bigyód, kacatod van, amelyektől nem szívesen válnál meg, aprócska panellakásodban viszont lassacskán ki sem látszol a halomban álló limlomok mögül? Néhány okos megoldással és praktikus ötlettel rengeteg tárolóhelyet nyerhetsz, mutatjuk, hogy csináld!OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.