5 ok, amiért megéri epret enni – azon túl, hogy isteni finom

Forrás: Thinkstock -
tavasz vér eper egészség tisztító kúra gyümölcs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavasz kedvelt gyümölcse, amit nemcsak finom íze miatt érdemes fogyasztani. Mi legalább öt okot tudunk ezen kívül is. 

1. C- és E-vitamin tartalma magas, napi 15 dkg szamóca bőségesen fedezi egy felnőtt napi C-vitamin-szükségletét.

2. Vértisztító hatása közismert, oldja a májzsírt, azaz koleszterint és intenzív sóoldó hatása van

3. Jó partner a fogyókúrában is. Fogyasztása a jóllakottság érzetét kelti.

Forrás: Thinkstock

4. Amit már kevesebben tudnak róla, hogy ez a gyümölcs fogfehérítő hatású is: hagyjuk a friss földi eperpépet öt percig a fogon. A műveletet nyugodtan megismételhetjük.

5. A kozmetikában is hasznát vehetjük, ugyanis az eper remek ránctalanító. Egy finom lyukú teaszűrőn préseljünk át néhány szem alaposan megmosott epret, így egy púpozott kávéskanálnyi pépet kapunk. Ehhez keverhetünk két kávéskanál tejszínt száraz bőrre, illetve egy kávéskanál baba hintőport. A pakolást tíz perc elteltével langyos vízzel mossuk le.

Eperkúra

Szezonban kúráként délelőttre és estére elosztva egy-másfél kilogrammot is elfogyaszthatunk. Ne cukrozzuk, ha viszont mézzel édesítjük, akkor használjunk erjedésgátló fűszert, vaníliát vagy fahéjat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.