Karlie Kloss félig nadrág, félig szoknya ruhája megvan már?

Forrás: Northfoto,AFP -
Karlie Kloss modell Cannes 2015 L'Oreal szoknya nadrág ruha nyitóünnepség Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szupermodell a cannes-i filmfesztivál nyitónapjára választotta ezt az alább is látható, nem mindennapi ruhakölteményt.

Először lejtett végig a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén Karlie Kloss, aki a L'Oréal arcaként képviselte a márkát a nagy sztárforgatagban.

Forrás: Northfoto,AFP

Az egykori Victoria's Secret modell minden tőle telhetőt megtett, hogy emlékezetesre sikerüljön a cannes-i debütálása, erről pedig többek között nem mindennapi Atelier Versace darabja gondoskodott. A ruha tulajdonképpen minden követelménynek eleget tett: félig kivágott is volt, ám el is takarta azt, amit el kellett, miközben szoknya is volt, meg nadrág is, ráadásul elég figyelemfelhívó ahhoz, hogy beszéljenek róla.

Ki volt Cannes legszebbje?

Láttad már, miben vette be a vörös szőnyeget Lupita Nyong'o? És a csodás Julianne Moore? Kattints ide értük!

Karlie tavalyi szereléséhez mérve pedig mérföldekkel jobb választás. Neked hogy tetszik?

Bejön Karlie Kloss Cannes-ban viselt ruhája?

Divatőrült tolvajok jártak Demi Moore-nál http://www.life.hu/trend/20150512-demi-moore-raktarabol-tobb-millio-erteku-estelyi-ruhat-loptak-el.html 200 ezer dollár értékű ruhát vittek el a színésznő egyik raktárából. A nyomok szerint ráadásul Demi egyik ismerőse lehetett e tettes. Trend -- Tanulj Shakirától! Elárulta szépségtrükkjeit a csodaszép énekesnő http://www.life.hu/trend/20150513-shakira-elarulta-szepsegtrukkjeit.html Ha a kolumbiai énekesnőre hallgatunk, akkor nem bonyolítjuk túl a dolgokat – íme, Shakira szépségápolási tippjei! Trend -- Paróka volt vagy sem? Végre kiderült az igazság Katie Holmes hajáról http://www.life.hu/trend/20150506-katie-holmes-parokat-viselt-a-met-galan.html A színésznő a hétfő esti Met-gála vörös szőnyegén lepte meg a nagyérdeműt egy merészen rövid, frufrus bob frizurával, amely után mindenki arra volt kíváncsi: vajon valóban levágatta haját, vagy csak egy paróka erejéig játszott el az új fazonnal? Trend -- Mindenkit lekörözött Michelle Obama – Nézd meg, milyen gyönyörű volt a first lady! http://www.life.hu/trend/20150429-michelle-obama-gyonyoru-lila-szinu-estelyi-ruhaban-vett-reszt-a-feher-haz-kedd-esti-diszvacsorajan.html Üde színfoltja volt Amerika első számú asszonya a Fehér Ház kedd esti állami díszvacsorájának. Trend -- Elkezdődött! Mindenki Katalin hercegné ruháját akarja http://www.life.hu/trend/20150507-katalin-hercegne-sarga-viragos-ruhajanak-eladasi-szama-megduplazodott-az-ebayen.html A Katalin-hatás elkezdődött: megduplázódott a sárga ruhák eladási száma az eBayen. Trend -- Miért nézett ki olyan tökéletesen a szülés után pár órával Katalin hercegné? http://www.life.hu/trend/20150504-katalin-hercegne-tokeletes-megjelentesen-a-szules-utan-par-oraval-egy-komplett-csapat-dolgozott.html Amióta napvilágot látott az a bizonyos fotó, amelyen Vilmos herceg és az órákon át tartó vajúdás után is tökéletesen festő Katalin hercegné bemutatta újszülött kislányát, a hercegkisasszonyon kívül mindenki csak egy dologra volt kíváncsi: miért néz ki ennyire természetellenesen jól Katalin? Trend --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.