Éva történetét, a különleges vidéki hangulatot bociszületéssel, birkanyírással vasárnap 16 órakor láthatjátok a LifeNetwork csatornán! Tartsatok velünk, mert nálunk újra "Jön a baba".

Van egy kismamánk, aki egy kicsi, hajdú-bihari településen, Nagyrábén él. Éva merészen a boldogságot választotta az elvárások helyett, és ezzel a fél falu a szájára vette. Választania kellett, hogy boldogtalanul marad a házasságában, vagy továbblép és Lajossal, az ő határozott, ügyes emberével folytatja az életét.

Forrás: jonababa.reblog.hu

Döntésének súlya volt, ezt megláthatjátok a róluk készült filmben, melyben a babavárásukat kísérte végig Hadas Kriszta és csapata.

A kis Lali születése nagy testi fájdalmakat, és lassan már múló lelki sebeket okozott Évának.

Jön a baba sorozatunkban ő volt az baba, aki egyszerűen nem fért ki az édesanyjából. Éva több mint félnapos, kimerítő vajúdás után sem tágult elég jó ütemben, és attól kellett tartani, hogy még akár egy napot is szenvedne, mire elkezdődhetne a kitolás. Márpedig akkor nem maradt volta ereje Évának arra, hogy megszülje a babáját. Orvosa ezért úgy döntött, hogy császárral emelik ki a babát. Az ő történetét ITT olvashatod el.

Ráadásul Éva párján kívül csak a nagynénje, Manyi néni és a barátnője tud segíteni. A szüleire sajnos továbbra sem számíthat. A családi harag azóta tart, hogy Éva Lajosért elhagyta előző párját. Szülei azóta nem állnak szóba vele, és a két kisebbik unokájukat sem látták még. Nyilván az egész családot nagyon megviseli ez a helyzet, ám békülni - egyelőre - még sem akarnak.

Azóta Éva és párja a háromgyerekes családok életét élik, történetüket vasárnap 16 órakor nézheted meg a LifeNetwork csatornán, ha lemaradnál, ismétlés éjfélkor, hétfő reggel 8-kor és hétfő este 8-kor.