Vége! Ben Affleck és Jennifer Garner elválnak!

házasság válás Ben Affleck Jennifer Garner gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újabb Hollywoodi sztárpár csatlakozik az elvált hírességek táborához Jennifer Gardner és Ben Affleck személyében. A válást 10. házassági évfordulójuk után egy nappal jelentették be.

Legutóbb még arról számoltunk be, hogy párterápián próbálják rendbe tenni házasságukat a gyerekek miatt, most azonban mégis megérkeztek a válásukról szóló hírek, amit tegnap mindketten megerősítettek.

Forrás: AFP/Jason Merritt

„Sok gondolkodás és alapos megfontolás után, meghoztuk a nehéz döntést: elválunk” – nyilatkozták. „Továbbra is szeretettel és barátsággal kötődünk egymáshoz, és mindketten elkötelezettek vagyunk gyerekeink felé, akiknek kérjük tiszteletben tartani a magánéletét ebben a nehéz időszakban. Többet nem nyilatkozunk ebben a személyes családi ügyben. Köszönjük a megértést” – olvasható a nyilatkozatban.

A színészek a 2001-es Pearl Harbor és a 2003-as Daredevil című filmekben játszottak együtt. 2005-ben házasodtak össze, és három gyerekük született, akiket a válás után is közösen fognak nevelni: Violet 9, Seraphina 6,Samuel pedig 3 éves. A hírek szerint Ben Affleck továbbra is a pár Los Angeles-i birtokán marad, csak egy másik házba költözik. Mindketten békésen szeretnék átvészelni a válást.

Sztárom a párom - Amikor egy híresség és rajongója találkozikhttp://www.life.hu/csalad/20150629-kulonleges-parok-amikor-egy-sztar-a-rajongojaval-hazasodik-ossze.htmlHogy is mondja a közmondás: "Minden zsák megtalálja a foltját!" De mi történik, ha az a bizonyos zsák egy, az övétől teljesen eltérő közegből választja ki a foltját? Működőképes lehet egy kapcsolat egy luxuséletet élő világsztár és a "nép egyszerű gyermeke" között?Család--Harry herceg nem lesz ott Sarolta hercegnő keresztelőjénhttp://www.life.hu/csalad/20150630-harry-herceg-nem-tud-ott-lenni-sarolta-hercegno-keresztelojen.htmlVilmos herceg öccsét Afrikába szólítja királyi kötelessége, ezért nem tud ott lenni unokahúga, Sarolta vasárnapi keresztelőjén.Család--Hivatalos: második gyermekét várja Evangeline Lillyhttp://www.life.hu/csalad/20150630-evangeline-lilly-terhes-es-masodik-gyermeket-varja.htmlA Lost színésznője maga jelentette a nagy hírt: egy filmpremieren mutatta meg hatalmas pocakját.Család--5 hónapos lett Shakira és Gerard Piqué kisebbik fia: Tündéri babafotó!http://www.life.hu/csalad/20150629-5-honapos-lett-shakira-es-gerard-pique-kisebbik-fia-sasha.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, idén januárban megszületett a sztárpár második kisfia, Sasha. A büszke anyuka most egy igazán édes montázzsal köszöntötte gyermekét.Család--Családi botrány! Kitagadta az édesapja Kate Hudsonthttp://www.life.hu/csalad/20150629-kate-hudson-megsertette-az-edesapjat-aki-kiborult.htmlA hollywoodi színésznő sosem tikolta, hogy nem ápol jó kapcsolatot vér szerinti apjával, most viszont úgy tűnik, túlságosan elvetette a sulykot.Család--Gyerekvállalás elé néz Cameron Diaz?http://www.life.hu/csalad/20150629-benji-madden-cameron-diaz-ferje-gyereket-akar.htmlA hollywoodi színésznő férje, Benji Madden, aki idén januárban elvette a szinglik királynőjét, gyereket szeretne.Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.