A műtét sikerült, a beteg meghalt…

Ő pedig értetlenül áll és visszakérdez: "Hogy mit, főnök? Szikét? Az hogy néz ki, egyáltalán hol találom?"

Ez esetben nem teljesen garantálható a beteg gyógyulása mint az orvosi stáb munkájának az eredménye. Tehát úgy tűnik, hogy játékszabályokra még egy műtőben is szükség van. Sőt semmilyen játékot nem lehet szabályok nélkül játszani. Focizni sem lehet úgy, hogy az egyik játékos kézzel viszi a labdát, a másik meg a kapu mögül akarja rúgni a szögletet. Tapasztalatom szerint néha az emberek félreértésben vannak ezzel kapcsolatban, és azt hiszik, hogy a szabályok megölik a szabadságot.

Nem, éppen ellenkezőleg, játszani csak szabályok között lehet, ugyanis ha nincsenek szabályok, akkor mindenki azt csinál, amit akar. Azt pedig káosznak, anarchiának, zűrzavarnak nevezzük. A szabályoknak természetesen használhatónak, a játékot elősegítőnek és ésszerűeknek kell lenniük, hiszen a "túlszabályozottság" - mint egy képzeletbeli skála másik vége - is véget vethet a játéknak, mert kiveszi a szabad mozgást az emberek kezéből. Oké, tételezzük fel, hogy megvannak a hőn áhított szabályok. Nem túl sok, nem túl kevés, éppen elég. Ezzel már egy nagy lépést tettünk a tudatos működés felé, de sajnos még nem értünk célba, mert...

Ugorjunk vissza egy pillanatra a műtőbe. A szituáció ugyanaz, a doki odafordul az asszisztenséhez: "Szikét!" Ő pedig nem kérdez rá a szabályokra, hiszen azokat az előbb megalkottuk, viszont azt mondja: "Te főnök, most nincs kedvem. Lemegyek, megiszom egy kávét, majd talán utána..."

Egy cégben tehát oly mértékben van zűrzavar:

• amilyen mértékben nincsenek meg az ésszerű játékszabályok,
• amilyen mértékben nem tartják be az emberek.

Ebből az aspektusból nézve nem is túl bonyolult a vezető munkája.