A műtét sikerült, a beteg meghalt…

Forrás: Thinkstock -
szabályok cégvezető karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Képzeljük el a következőt: az egyik kórház nemrég átadott, legmodernebb berendezésekkel felszerelt műtőjében vagyunk. No, nem betegként, csak láthatatlan megfigyelőként. A szívműtét előtt álló, illetve fekvő ember már a műtőasztalon mélyaltatásban. A főorvos és a segédei bemosakodva, nekikezdenek az operációnak. Minden a legnagyobb rendben halad, és a doki odaszól az asszisztensének: "Szikét!" 

Ő pedig értetlenül áll és visszakérdez: "Hogy mit, főnök? Szikét? Az hogy néz ki, egyáltalán hol találom?"

Ez esetben nem teljesen garantálható a beteg gyógyulása mint az orvosi stáb munkájának az eredménye. Tehát úgy tűnik, hogy játékszabályokra még egy műtőben is szükség van. Sőt semmilyen játékot nem lehet szabályok nélkül játszani. Focizni sem lehet úgy, hogy az egyik játékos kézzel viszi a labdát, a másik meg a kapu mögül akarja rúgni a szögletet. Tapasztalatom szerint néha az emberek félreértésben vannak ezzel kapcsolatban, és azt hiszik, hogy a szabályok megölik a szabadságot.

Forrás: Thinkstock

Nem, éppen ellenkezőleg, játszani csak szabályok között lehet, ugyanis ha nincsenek szabályok, akkor mindenki azt csinál, amit akar. Azt pedig káosznak, anarchiának, zűrzavarnak nevezzük. A szabályoknak természetesen használhatónak, a játékot elősegítőnek és ésszerűeknek kell lenniük, hiszen a "túlszabályozottság" - mint egy képzeletbeli skála másik vége - is véget vethet a játéknak, mert kiveszi a szabad mozgást az emberek kezéből. Oké, tételezzük fel, hogy megvannak a hőn áhított szabályok. Nem túl sok, nem túl kevés, éppen elég. Ezzel már egy nagy lépést tettünk a tudatos működés felé, de sajnos még nem értünk célba, mert...

Pilát Gábor

Szakmám szerint az elmúlt húsz évben közel 13 000 embernek tartottam értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeket, és már a kezdetektől azt figyeltem meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók.

Létezik egy mondás, amit gyakran emlegetnek a különböző küzdősportokat oktató edzők. Train hard, fight easy – Eddzél keményen, harcolj könnyedén! Hiszem, hogy ez az igazság az élet legkülönbözőbb területeire is igaz. A cégvezetésre is. Tanulj és gyakorolj sokat, és vedd könnyen az akadályokat. A profizmus sajnos nem valósul meg csupán attól, hogy valaki hangot ad reményeinek. Ezért megszenvednek. A színész, a táncos, az író, a sebész, mind. A cégvezető szintén.

www.pilatgabor.hu

Forrás: Thinkstock

Ugorjunk vissza egy pillanatra a műtőbe. A szituáció ugyanaz, a doki odafordul az asszisztenséhez: "Szikét!" Ő pedig nem kérdez rá a szabályokra, hiszen azokat az előbb megalkottuk, viszont azt mondja: "Te főnök, most nincs kedvem. Lemegyek, megiszom egy kávét, majd talán utána..."

Egy cégben tehát oly mértékben van zűrzavar:

  • amilyen mértékben nincsenek meg az ésszerű játékszabályok,
  • amilyen mértékben nem tartják be az emberek.

Ebből az aspektusból nézve nem is túl bonyolult a vezető munkája.

Kitűzi a célt, megalkotja a játszmát segítő szabályokat, megnyeri az "ügynek" a munkatársakat, majd nagyon következetesen, betartatva a szabályokat, eléri, hogy a beosztottak előállítsák a munkájuk eredményét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.