Becsöngettek! Te felkészítetted már gyerkőcödet az első osztályra?

Forrás: Thinkstock -
iskola iskolakezdés szülő iskolás tanár szeptember osztály gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg az óvodában a mindennapok csupa mókával és kacagással teltek, addig az általános iskolában a lurkók belecsöppenek a szigorúbban vett tanulás világába. Nagy változás ez a legkisebbeknek, amire még az is rátesz egy lapáttal, hogy az új feladatokat egy teljesen új élethelyzetben, új közösségben kell megszokniuk. Izgalmas, de kissé félelmetes időszak ez gyermeknek és szülőnek egyaránt - egy kis odafigyeléssel azonban sokat tehetsz azért, hogy könnyebben vegyétek az akadályokat.  

Az első nap

Új hely, új társak, új játékok, új kihívások - az első tanítási napot a legtöbb gyerkőv izgalommal várja, ehhez az izgalomhoz azonban feszültség is társulhat, amely oldásában te lehetsz gyermeked legnagyobb segítsége.

Beszélgess!

A nyár utolsó hete általában az iskolai tanszerek beszerzésével telik. Ez jól is van így, de a szervezkedés, vásárolgatás mellett szánj időt gyermekedre is! Mesélj neki az iskoláról, mondd el neki, mi vár rá, a legáltalánosabb dolgoktól kezdve odáig, hogy hogyan tud szólni, ha vécére kell mennie, vagy mit tegyen, ha elesik és megüti magát az udvaron. Emelett kérdezz rá az esetleges félelmeire, hagy feltehesse a legképtelenebb kérdéseit is.

Forrás: Thinkstock

Ne felejts el mesélni gyermekednek a saját, iskolás élményeidről sem! Így az iskola félelmetes, zegzugos monstrumból gyermekbarát, ismerős hellyé változhat, ahol anyu vagy apu is jól érezte magát gyerekként.

Te is nyugodj meg!

Ugyanúgy, ahogy az óvodakezdés előtt fontos volt, hogy először magadban tisztázd az érzelmeidet, úgy iskolakezdés előtt ez még inkább lényeges. Ha félsz, hogy a gyermeked nem állja majd meg a helyét, vagy bántani fogják, akkor minél hamarabb tisztázd ezeket magadban: jó segítség lehet egy barátnő, vagy a társad, akivel megoszthatod a kétségeidet - ha te megnyugodtál, a gyermeked sem fogja annyi szorongó érzéssel várni a nagy napot.

Forrás: Thinkstock

Azt pedig, hogy esetleg félelmeid voltak, akár gyermekkorodban, nyugodtan oszd meg egy bizonyos szintig vele is: egyrészt így ő is könnyebben elmeséli saját problémáit, másrészt látja, hogy nincs egyedül, ilyen nagy változások előtt mindenki izgul egy kicsit.

Bíztassátok egymást, mesélj neki az iskola pozitív oldaláról, dolgokról, melyeknek te is örültél gyerekkorodban.

Emellett az is megnyugtató lehet, ha biztosítod arról, hogy minden körülmények közöttt megvéded, és segítesz megoldani a problémáit, amíg magától nem képes rá.

Iskolára felkészülni: találd meg a tökéletes íróasztalt

Nyakunkon az ősz, vele együtt pedig az iskolakezdés. A könyvek, füzetek, írószerek beszerezése mellett nem szabad elfeledkezni a megfelelő íróasztalról sem! Választáskor megannyi szempontot kell mérlegelni, hogy segítsünk kicsit az alábbiakban összeválogattunk néhány manapság divatos modellt. A te gyerekednek melyik jön be?

Szakértői tanácsok

Mit tehetsz, ha mégsem megy olyan könnyen csemetédnek a beilleszkedés és mikor kell elkezdened aggódni? A Life.hu szakértőjébek, Majsai László pszichopedagógusnek a tanácsait minden elsős anyukának érdemes megfogadni.

Majsai László, pszichopedagógus

Átlagosan mennyi idő kell egy gyermeknek, hogy megszokjon egy új közösséget és be tudjon illeszkedni?

Nem tudok általános/átlagos részidőt mondani az alkalmazkodásra/beilleszkedésre, ez teljesen egyéni ütemben zajlik. Az óvodai tapasztalatok meghatározóak lesznek. Ha ott lassabban ment, akkor itt is számíthatunk rá! De nem hagyhatjuk ki a személyiségfejlődés, a tapasztalatokon alapuló képességek hatásait sem...na ezért sem lehet időtartamot prognosztizálni! A lényeg: ha 2-3 hónapon belül nem sikerül elfoglalni a közösségben a gyermekünk számára (nem a mi elvárásunk szerinti!) státuszt, vagy peremhelyzetre kerül, és a szülői-tudományunk kevésnek mutatkozik, akkor kérjünk segítséget szakemberektől (elsősorban a tanítóktól!) Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy vannak befelé fordulóbb (introvertáltabb) gyermekek. Arra kell figyelni, hogy ez a helyzet nem gátolja-e/veti vissza őt a teljesítményében!

Mi van akkor, ha a gyereknek negatív élményei lesznek az első nap? Lehet-e tenni az ellen, hogy a lurkó megutálja az iskolát?

Előfordulhat, hogy az első napokban negatív élmények is érik a gyermeket (ne higgyük azt, hogy csak!), ilyenkor igyekezzünk megtalálni a pozitív, vagy kevésbé negatív momentumokat, és anélkül, hogy tagadni, vagy bagatellizálni kezdenénk a rosszakat, tegyünk rájuk nagyobb hangsúlyt, erősítsük fel azokat. Jó módszer az is, ha közösen találjuk ki, hogy mi lehetett az oka a kellemetlen élménynek, megelőzhető/elkerülhető lett volna-e?! (ilyenkor is elővehetünk a tarsolyból egy gyermekkori saját élményünket – akkor is, ha éppen akkor találjuk ki, ez bocsánatos bűn - és sugalljunk megoldást így!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.