Az előkerült levelek egy Los Angeles-i gyűjtőtől származnak, amikben meglepő dolgok derülnek ki Károly herceg szerelmi életéről!

Károly ezeket az üzeneteket Janet Jenkinsnek, a montreali brit konzulátus recepciósának írta, akivel 1975-ben barátkoztak össze. 

„Remélem, gyorsan sikerül túltenned magad a válásodon. Hála istennek, hogy te hamar felismerted, hogy hiba volt a házasság, még azelőtt, hogy családot alapítottatok volna. Én azt hiszem, nem voltam ilyen szerencsés.” – írta Károly.

Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

 

A levelekből kiderül, hogy a herceg nem saját akaratából vette el Dianát, inkább Erzsébet királynő kényszerítette a házasságra. Károly azonban 1970 óta szerelmes volt Kamillába, és annak ellenére is folytatták viszonyukat, hogy mindketten házasok voltak. Ugyan azóta már összeházasodtak, és a királynő is elfogadta szerelmüket, most mindannyian aggódnak, milyen egyéb bizalmas infó derülhet még ki a most előkerült levelekből.