Több oka lehet annak, ha a munkavállaló arra döntésre jut, hogy elköszön a munkahelyétől. A végső búcsú sokszor nem fájdalmas, viszont kellemetlen procedúrával jár, akár a munkáltató, akár a munkavállaló kezdeményezi. A felmondásnak is vannak aranyszabályai, lássuk, melyek ezek.

Ha a munkavállaló eljut arra a pontra, hogy meghozza a döntést: beadja a felmondását munkaadójának, egy visszafordíthatatlan folyamatot indít el. Azonnal felmerül a kérdés: meddig kell még ettől a pillanattól kezdve a munkahelyén maradnia. Mi is az a felmondási idő, meddig tart, és ki hogyan rendelkezik vele?

Forrás: Thinkstock
Mi a helyzet a próbaidő alatti felmondással?
Próbaidő alatt mindkét fél, munkaadó és munkavállaló egyaránt azonnali hatállyal felmondhat, indoklás nélkül. A próbaidő általában 90 nap – de lehet ennél kevesebb vagy akár több is -, melyet a munkavállalói szerződésben rögzítenek.

A felmondás módja

A legfontosabb az, hogy a felmondásnak – akár a munkavállaló, akár a munkaadó kezdeményezi - írásos formában kell történnie. Az nem számít jogszerű felmondásnak, ha a munkaadó szóban közli a munkavállalóval, hogy holnaptól nem akarja a munkahelyen látni, vagy a munkavállaló kijelenti, hogy ezentúl nem dolgozik a cégnek. Az a legjobb, ha készül egy dokumentum, amin mindkettőjük aláírása szerepel; a felmondásra írja rá a munkáltató, hogy átvette és az átvétel dátumát is. 

Ha a munkaadó megtagadja a felmondás átvételét
Az élet produkál különleges helyzeteket is, ilyen lehet például az, hogy a munkáltató megtagadja a munkavállalótól a felmondás átvételét. Ha a munkavállaló bizonyítani tudja, hogy megpróbálta átadni felmondását, akkor nyert ügye van, szabadulhat. A felmondás megtagadásának tényét két tanú által aláírt jegyzőkönyvben érdemes rögzíteni.

Hogy milyen szabályai vannak munkavállalói oldalról a rendes felmondásnak, azt Dr. Magyari - Horváth Brigitta ügyvédnő árulta el nekünk:

”Ha a munkavállaló mond fel, a felmondási ideje 30 nap. Ha határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezik, akkor a felmondást nem kell megindokolnia. Ez abban különbözik a munkáltató általi felmondástól, hogy a munkáltatónak mindig indokolni kell a munkaviszony megszüntetését. Gyakran azonnal hatállyal szeretnének a felmondó munkavállalók a cégtől távozni.

Forrás: Thinkstock

Az azonnali hatályú felmondás egy speciális dolog, amit csak akkor tud megtenni a munkavállaló, ha van egy jogszerű indoka, amivel ezt meg tudja támogatni. A Munka Törvénykönyve szerint erre akkor van lehetősége, ha a munkáltatója a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását a munkavállaló számára lehetetlenné teszi, esetleg bűncselekmény elkövetésére próbálják rávenni. Ezekben a ritka esetekben azonnali hatállyal is szabadulhat a munkavállaló a munkaviszonyból.

Ha a munkavállalónak határozott idejű munkaviszonya van, akkor mindenképpen meg kell indokolnia, hogy miért szünteti meg a munkaviszonyát. Alapos indokot kell találnia: olyan dolog miatt mondhat fel, ami aránytalan sérelemmel járna, esetleg hátrányára jogkövetkezményeket jelenthet, ha továbbra is fenntartják a jogviszonyát. Az nem megfelelő indok, hogy kapott máshol egy határozatlan idejű munkaszerződést. Az elfogadható, ha vidékre költözik vagy külföldre, esetleg van egy beteg szülője, akit ápolni kell.” – mondja az ügyvédnő.

Felmondási idő és fizetés

Ha a munkáltató mond fel, akkor köteles a felmondási idő felére felmenteni a munkavállalót, azaz a felére csökkenhet az időtartam, amit a munkavállalónak munkavégzéssel kell tölteni. Viszont a felmondási idő egészére megilleti a munkabére, esetlegesen pótlékokkal kiegészítve (éjszakai műszak stb.).

A felmondási idő alatt milyen arányú fizetés jár az ott töltött napokra?

Attól függően, hogy a munkavállaló ledolgozza-e a felmondási idejét vagy sem, a díjazás is eltérően alakul. Arra az időre, amelyre a munkavégzés alól felmentésre kerül, a munkavállalót távolléti díj illeti meg (kivéve, ha munkabérre egyébként nem lenne jogosult), a felmondási idő azon részére pedig, amit munkában tölt, nem távolléti díj, hanem munkabér illeti meg.

Célszerű elárulni a felmondás valódi okát?

Gyakran fordul elő, hogy a munkavállalót olyan hátrányos helyzetbe hozná szerződése egyoldalú módosításával a munkaadó, hogy kénytelen felmondani. 

Forrás: Thinkstock

Mennyire etikus vagy praktikus egy „elbocsájtó szépüzenetben” elmondani a felmondáshoz vezető őszinte okokat a vállalat HR osztályának? 

A HR-eseknél elég sok embernek megnyílik a szíve, lelke. Többször találkoznak olyan esettel, hogy a munkavállaló végül elmondja, mi nem volt komfortos a cég működésében, milyen összetűzésbe került akár a főnökével, kollégáival, amik végül a felmondásához vezettek. Sokszor a szakembernek kell olvasnia a sorok között, mivel a leggyakrabban nem a valós probléma fogalmazódik meg a munkaadó felé. Gyakori, ha a dolgozót megbántja a főnöke, de ő mégis arról panaszkodik, hogy elégedetlen a munkahely kialakításával, távol esik az otthonától, vagy egyéb banálisnak tűnő problémát talál.

Végkielégítés

Ha munkavállalóként azonnali hatállyal mondasz fel és a felmondásod jogszerű, akkor jár Neked a végkielégítés. 

2015-ben a következő összegek járnak végkielégítésként:
Ha az adott munkahelyen munkaviszonyban eltöltött évek száma 3 , akkor a végkielégítés össze : 1 havi fizetés
Ha az adott munkahelyen munkaviszonyban eltöltött évek száma 5 , akkor a végkielégítés össze : 2 havi fizetés
Ha az adott munkahelyen munkaviszonyban eltöltött évek száma 10 , akkor a végkielégítés össze : 3 havi fizetés
Ha az adott munkahelyen munkaviszonyban eltöltött évek száma 15 , akkor a végkielégítés össze : 4 havi fizetés
Ha az adott munkahelyen munkaviszonyban eltöltött évek száma 20 , akkor a végkielégítés össze : 5 havi fizetés
Ha az adott munkahelyen munkaviszonyban eltöltött évek száma 25 , akkor a végkielégítés össze : 6 havi fizetés

Az alábbi információk nem érvényesek abban az esetben ha valaki a munkaviszonyának megszűnése időpontjában nyugdíjas, őt a törvény kizárja a végkielégítés alól. Más összegek vonatkoznak azokra is, akiket a munkaadó az öregségi nyugdíjban vonulás előtti öt éven belül bocsájtanak el.

Egy jó HR-es a probléma mélyére néz, és ekkor gyakran kiderül, hogy a munkavállaló komoly sérelmeket hordoz magában. Ha a munkavállaló felmond, a probléma még maradhat a cégnél, sőt akuttá válhat, amit kezelni kell. Egy HR-s számára ezek jó információk lehetnek szervezet- és vezetőfejlesztés szempontjából. De fontos tudni, hogy a munkavállalónak fel kell hatalmaznia a HR osztályt, hogy tovább tudjon menni a kapott információkkal. Ha ezt nem teszi meg, akkor fölösleges volt kipakolni. Ha a HR-es kap rá engedélyt, akkor munkaköri kötelezettsége az okokat kivizsgálni, pláne ha akut problémáról van szó. Egy felettes vezető gyakran nem is tudja, hogy az alatta lévő hogyan menedzseli a beosztottjait. A HR-nek pedig – felhatalmazás nélkül - titoktartási kötelezettsége van.

Támogatott tartalom.