Szálkás izomzatra vágysz? Harapj rá az ibolyás, kecskesajtos crostinire!


Az emberi test nem 8 órás ülőmunkára lett tervezve, márpedig a modern világ egyre inkább megköveteli ezt is. Éppen ezért különösen fontos, hogy hetente legalább 2-3 alkalommal beiktass némi testmozgást, még ha az csak 15 perc is, illetve, hogy amit elfogyasztasz, az valóban támogassa a szervezeted – ilyen az ibolyás, kecskesajtos crostini! Amellett, hogy ízletes, a fehérjének köszönhetően energiát is ad, és hozzájárul az izmok fenntartásához és építéséhez. Készen állsz a szálkásító fogás elkészítésére?

A lila illatos ibolya nem védett növény Magyarországon, így hát a díszítés kedvéért nyugodtan begyűjthetsz 4-5 szálat, csak ne nemzeti parkból, vagy tájvédelmi körzetből. Kevesen tudják, hogy kivonata védi a szívet és a tüdőt. Ehhez a crostinihez igazán nem kell sok hozzávaló – a sovány sonka, a joghurt és a kecskesajt lesznek az alap összetevők, ha pedig nem szereted a kovászos kenyeret, helyettesítheted gluténmentes vagy csökkentett szénhidráttartalmú változattal is.
1. A bagettet szeleteld fel vékonyra, majd locsold meg egy kevés olívaolajjal. 180°C-on süsd 8–10 percig, amíg ropogós crostiniket kapsz.
2. A kecskesajtot keverd ki a görög joghurttal, add hozzá a citromlevet, egy csipet sót és borsot. Ettől könnyebb, krémesebb és magasabb fehérjetartalmú lesz, mint a sima sajtos verzió.
3. Kend meg a pirított kenyereket, vagyis a crostiniket a krémmel. Ha szeretnéd növelni a protein mennyiséget, tegyél rá egy szelet sovány sonkát vagy pulykamellet.
4. Szórd meg aprított dióval vagy szintén sok fehérjét tartalmazó mandulával. Tedd rá az ibolyavirágokat (ez adja a különleges, enyhén virágos aromát).
Csepegtess rá minimális mézet (elhagyható, ha szigorúbb diétán vagy).
Most már nincs más dolgod, mint megízlelni ezt a különleges fogást. Jó étvágyat!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.