5 trükk, amitől sokkal tartósabb lesz a rúzsod

rúzs szépségápolás smink ajak Larion Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rúzsok fénykorukat élik, a nude mellett télre visszatérnek az egészen sötét árnyalatok, a piros, a fukszia és társaik. Ám a rúzs csakis ápolt ajkakon mutat jól, és persze vannak alapszabályok, amiket nem árt betartani a kínos helyzetek elkerülése érdekében. Larion Oscar sminkmester trükkjeit érdemes megfontolni!

A csábítás második legfontosabb "kelléke" az ajak. Ahhoz, hogy esztétikus legyen, és tartós maradjon ajkadon a rúzs, nagy gondot kell fordítani az ajak ápolására. Ezen a területen nincs pigment, más a szerkezeti felépítése: nem olyan ellenálló, mint a normál bőrszövet, ezért körültekintő ápolást igényel.

Radírozz!

Hetente kétszer radírozd át ezt a területet! Ha eltávolítod az elhalt hámsejteket, sokkal szebben mutat majd rajta a rúzs vagy a szájfény. A radírozás után fontos a mélyhidratálás: kényeztesd kókuszolajos ajakápolóval, ez ugyanis megvéd a napfénytől, vízmegtartó tulajdonságának köszönhetően pedig egész nap érzékien puha és hidratált marad az ajkad.

Forrás: Thinkstock

Hagyd el a rossz szokásokat!

Az ajak személyes kémiája is közrejátszik abban, hogy a választott ajakrúzs mennyire marad tartós, no meg persze a nyelved is! Ha rendszeresen nedvesíted ajkadat, a nyál feloldja a rúzst, így gyakrabban kell majd ránézned, hogy tökéletes legyen a megjelenésed. Ha egyre többször használsz rúzst, érdemes új szokásokat kialakítani és elhagyni a rossz beidegződéseket.

De tartósabbá teheted az ajakrúzst a már-már klasszikusnak számító ajakkontúr-ceruzával is.

Rajzold meg a kívánt formát, majd ajkad egészére satírozd a ceruzát, így biztosítasz egy alapréteget. Majd egy harmonizáló árnyalatú ajakrúzzsal töltsd fel ajkaidat - ügyelj rá, hogy a kontúrceruza és a rúzs színe mindig passzoljon egymáshoz!

Forrás: Thinkstock

Ha ez a megoldás nem lenne elegendő, akkor próbáld ki, hogy az imént említett kontúrozás, satírozás, valamint ajakrúzsozás után

leitatod a felesleget úgy, hogy egy papír zsebkendőre ráharapsz, majd egy másik, vékony zsepin keresztül egy ecset segítségével púderezd le az ajkat.

Ezután ismételd meg a rúzsozást, és kész is a tartósítás.

Ha extratartós hatásra vágysz,

akkor alapozáskor tegyél egy finom réteget a hidratált ajkaidra, ujjaddal masszírozd be a finom textúrát, azt követően porpúderrel púderezd le, és ezután kontúrozd ajkaidat. Az egész felületre satírozd a színt, majd a végén töltsd fel rúzzsal!

Forrás: Thinkstock

Ha szájfénymániás vagy, azt csak úgy tudod tartósabbá tenni, ha egy harmonizáló színű rúzzsal aláalapozol, vagy eleve tartós szájfényt választasz.

Használhatsz kifejezetten ajakra kitalált bázist is,

ennek alkalmazása nagyon egyszerű: a felpuhított és hidratált ajkat itasd le egy papír zsebkendővel, majd ezután tedd fel a primert. Ujjaddal masszírozd be a finom textúrát, ezt követően pedig jöhet a rúzs.

Forrás: Thinkstock

Vannak ám kifejezetten tartós hatású rúzsok, szájfények, ajakfilcek is, amik megkönnyítik a készülődést. Ha ilyen textúrát választasz, gazdagon hidratálj alá, mert enyhén szárítanak, akárcsak a matt rúzsok. Ennek ellenére ezek a sminkszerek nagyon népszerűek, és szájfényekkel, illetve megfelelő kényeztető hidratálással vagy ajakprimerrel elkerülhető ez a kis kényelmetlenség.

Legyen tartós és érzéki az ajkad természetesen - színekre fel!

Új őrület a kétszínű ajak - ezt imádni fogod!http://www.life.hu/trend/20150804-ruzsozz-2-ruzzsal-larion-oscar-tippjei.htmlVége az unalmas egyszínűségnek! Íme az új őrület!TrendThinkstockA színes rúzs halála - a sztárok új kedvence a natúr ajakhttp://www.life.hu/trend/20140314-szepseg-es-smink-a-szines-ruzs-halala-a-sztarok-uj-kedvence-a-natur-ajak.htmlÚgy tűnik, komoly versenytársa lett a narancspiros rúzsnak: a sztárok az utóbbi hetekben ugyanis a natúr ajkakat részesítették előnyben. 2014 lenne a színes rúzs halálának éve?Trend--Szuper sminktrükk októberre - a kék az új fekete!http://www.life.hu/trend/20151005-szuper-sminktrukk-oktoberre-hodit-a-kek-szin-larion-oscar-sminkmester-trukkjei.htmlAz őszi divatheteken már megbizonyosodhattunk arról, hogy a következő szezon újragondolt varázslata a kékek különböző izgalmas árnyalataival egészül majd ki. Próbáld ki, legyél trendi fashionista már most! Trend--Britney leszerepelt, Taylor Swift nagyon odatette magát - sminkmustra az MTV VMA díjátadónhttp://www.life.hu/trend/20150831-mtv-vma-sminkek-larion-oscar-elmondja-kinek-volt-a-legszebb.htmlSzinte hiányzott már a nyüzsgés és felhajtás, de nem sokáig! Akár külcsíny-olimpiának is nevezhetjük az idei, fergetegesre sikeredett MTV Video Music Awards-ot! Eszméletlenül látványosak és polgárpukkasztóak voltak sztárjaink - mutatom is, ki hogyan szerepelt a sminkek terén. TrendAFPSminkelj úgy, mint Gwen Stefani!http://www.life.hu/trend/20151001-gwen-stefani-enekesno-szulinapos-igy-keszitsd-el-a-sminkjet-larion-oscar-tippjei.htmlGwen Stefani igazi ikon, már évtizedek óta ott van a legfényesebb csillagok között. Nemcsak a stílusa különleges, de sminkjei is ikonikusak, hiszen kevesen tudják olyan jól használni a vörös rúzst, mint ő. A világsztár ma 46 éves – Larion Oscar sminkmester elárulja, hogyan készítheted el te is Gwen kedvenc sminkjét! Trend--Kim Kardashian sminkelni taníthttp://www.life.hu/trend/20150802-kim-kardashian-sminkelni-tanit.htmlA szelfikirálynő ismét tanít valamit a rajongóinak: ezúttal megmutatja, mit is tesz az ember lányával egy jó smink!TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.