6 évesen már 50 kilót nyom a kisfiú - Az evés megszállottja

Forrás: Thinkstock -
nyári szünet fekvés iskola megszállott lopás evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az 50 kilós kisfiú elkeseredett anyukája nem tudja, mitévő legyen, fia ugyanis csak egyre hízik.

Az édesanya szerint akkor kezdődtek a bajok, amikor 5 éves korában a nyári szünetben rengeteget kellett feküdnie a fiúnak. „Észre sem vettem, hogy mekkora a gond, amíg az iskolába visszatérve a tanárok nem figyelmeztettek a változásra” - mondta.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A fiú jelenleg kétszer akkora, mint egészséges társai, és édesanyja szerint az ételek megszállottjává vált. „A sok fekvés alatt kapott rá az evésre. Most pedig már a hűtőből is kilop ételeket, majd elrejti őket a szobájában és ott eszi meg. Közben én egészséges ételeket raktam elé, nem is értettem, hogy miért nem változott a súlya. Folyamatosan rajta kell tartanom a szemem. De ez nagyon nehéz.”

Az édesanya most azért kampányol, hogy gyakrabban tartsanak állapotfelméréseket az iskolákban, sőt, már az óvodában is, hogy az elhízást a korai szakaszban visszafordíthassák.

A kisfiúról itt találsz fotókat!

Mi a világ legszebb nőjének, az 51 éves Elle Macphersonnak a titka? Állandóan ellenőrzi a vizeletét!http://www.life.hu/ez-zsir/20151030-elle-macpherson-modell-allandoan-ellenorzi-a-teste-ph-erteket.htmlElle Macpherson, vagyis „A test”, ahogy sokan nevezik, elárulta meglepő titkát. Ez Zsír!--Hihetetlen! Így néz ki 5 hónappal a szülés után Abbey Clancyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151029-abbey-clancy-modell-megmutatta-szules-utani-alakjat.htmlMicsoda test! A kétgyerekes modell képmegosztó oldalán tett közzé egy félmeztelen fotót magáról. Ez Zsír!OrigoGáspár Evelin: "Megtaláltak azzal a hírrel, hogy várandós vagyok"http://www.life.hu/ez-zsir/20151029-gaspar-evelin-szexi-edzos-foton-mutatta-meg-testet.htmlGáspár Evelin teste egyre vékonyabb, izmosabb és dögösebb. Rosszindulatú pletykák azonban így is szárnyra kaptak a celebcsemetéről. Ez Zsír!--Elképesztő formában van a 46 éves Jennifer Lopezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20151029-jennifer-lopez-enekesno-46-eves-es-elkepeszto-formaban-van.htmlAz énekesnő New York-i koncertjén kápráztatta el közönségét díjnyertes fenekével alakjával, amikor egy mélyen kivágott fényes tornadresszben lépett színpadra. Ez Zsír!--Sírva diétázik Gáspár Lacihttp://www.life.hu/ez-zsir/20151028-sirva-dietazik-gaspar-laci.htmlLegutóbb 2010-ben diétázott Gáspár Laci, de most újra neki kellett állnia, mert magas, karcsú nőt alakít majd a Sztárban sztár következő adásában. Ez Zsír!OrigoJúj! A világ legkövérebb emberének eltávolítják a gyomra 70%-áthttp://www.life.hu/ez-zsir/20151028-andres-moreno-450-kilos-ferfit-7-ember-szallitotta-korhazba-ahol-zsirleszivasa-lesz.htmlA 37 éves Andres Moreno a világ legkövérebb embere. Kórházba szállításához egy egész csapat férfira volt szükség. A 450 kilós Andresre komoly műtét vár: zsírfeleslegének egy részét eltávolítják. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.