Hajléktalan hírességek - Volt, hogy nem volt tető a fejük felett

Hilary Swank Daniel Craig hajléktalan otthon Halle Berry sztárok lakás Steve Jobs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem minden híresség született bele a pompába és csillogásba – volt, akinek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért. A hírnév küszöbén álló feltörekvő sztárok pedig mindenre képesek a cél elérése érdekében: ha kell egy autóban, vagy akár egy parkban is meghúzzák magukat, amíg a sorsuk jobbra nem fordul. 

Halle Berry

A gyönyörű színésznő színészi karrierje előtt számos szépségversenyen vett részt, sikeresen: 17 évesen megnyerte például a Miss Tini Amerika versenyt. Húszéves korára azonban eldöntötte, hogy kipróbálja magát a filmvásznon is. Hogy ambícióit valóra váltsa, Chicagóba költözött, ám édesanyja nem támogatta a terveit, így egyedül kellett boldogulnia. Ennek következtében eleinte igen rossz körülmények között élt: 21 évesen egy hajléktalanszálló lett az otthona. Egy interjúban így beszélt erről az időszakáról: "Megtanultam, hogyan gondoskodjak magamról, és rájöttem, hogy bármilyen helyzetet túl tudok élni, még ha ez azt is jelenti, hogy egy hajléktalanszállón kell aludnom."

Forrás: AFP

Steve Jobs

Az Apple egykori elnöke, a számítástechnika egyik ikonikus alakja volt, élete pedig tele volt izgalmasabbnál izgalmasabb fordulatokkal. A főiskola alatt barátai lakásában, a padlón csövezett, és kólásüvegeket gyűjtött, hogy a visszaváltásukból tegyen szert egy kis pénzre. A Stanford Egyetemen tartott egyik beszéde alkalmával így emlékezett meg erről: "Minden vasárnap éjszaka 7 mérföldet gyalogoltam a városon keresztül, hogy legalább hetente egyszer ehessek egy jót a helyi Krisna-templom ingyenes ételosztásán."

Forrás: AFP

Hilary Swank

A milliódolláros bébinek sem indult túl fényesen a sztárrá válás. Amikor 15 éves korában édesanyjával Kaliforniába költöztek, hónapokig az autójukban húzták meg magukat, mielőtt egy ismerősük felajánlotta nekik, hogy üres otthonában egy felfújható gumimatracon hajtsák álomra fejüket. Bár a karrierje viszontagságosan indult, kitartását végül siker koronázta, és az 1994-es, Az új karate kölyök című filmmel a fiatal lány betört Hollywoodba. Azóta pedig már két Oscar-díjjal is büszkélkedhet.

Forrás: AFP

Daniel Craig

A sármos James Bondról ma már elképzelni sem tudjuk, hogy egykor neki sem volt fedél a feje fölött. Volt idő, amikor az angol színész London parkjaiban padokon húzta meg magát, és vészelte át az éjszakákat. Egy interjúban így beszélt erről az időszakról: "Sokféle borzalmas dologra képes voltam akkoriban, de hát pénz nélkül, valahogy élnem kellett."

Forrás: AFP

Carrie Bradshaw elbújna szégyenében - Grandiózus gardróbokhttp://www.life.hu/otthon/20151105-sztarok-hatalmas-luxusgardrobjai-ruhasszekrenyei.htmlUgye te is emlékszel Carrie grandiózus gardóbjára, amelyet Big új ottonukban építetett cipőmániás feleségének? Ilyen hatalmas cipősszekrények azonban egyáltalán nem csak a filmekben léteznek: Hollywood legnagyobb dívái is büszkélkedhetnek Carrie Bradshawt megszégyenítő tárolókkal. OtthonOrigoEgy szoba, ami megmentheti az életedhttp://www.life.hu/otthon/20151104-panikszszoba-a-valosagban-biztonsagi-szobat-csinaltatott-george-clooney.htmlUgye te is emlékszel a Pánikszoba című thrillerre? A filmben Jodie Foster és Kristen Stewart korszerű belső bunkerbe menekül New York-i lakásukban, amikor betörők zavarják meg a nyugalmukat. A film középpontjában található pánikszoba egyáltalán nem a képzelet szüleménye, a tehetősebbek között egyre többen ruháznak be egy úgynevezett biztonságos szobára. Otthon--Ház a kísértethegyen - Így lesz az enyészeté egy káprázatos szállodahttp://www.life.hu/otthon/20151103-hotel-del-salto-elhagyatott-szalloda-kolumbiaban.htmlFestői környezet, kísérteties hangulat - a nyüzsgő, fényűző szállodából néhány év alatt valódi szellemkastély vált. Ismerd meg a kolumbiai Hotel del Salto történetét. Otthon--Csempéssz egy kis luxust otthonodba - Kényeztető fürdőszentélyekhttp://www.life.hu/otthon/20151028-kulonleges-luxus-furdoszoba-inspiraciok.htmlEgy lakás felújításánál sokan szembesülnek azzal a problémával, hogy a fürdőszoba kialakítását egészen kicsi területen kell megoldani. A kis hely azonban egyáltalán nem hátrány! Némi kreativitással és persze befektetéssel kényelmes, dizájnos, sőt, akár elegáns is lehet a végeredmény. Otthon--Bizarr vagy bensőséges? Díszítsd lakásod elhunyt szeretteid hamvaivalhttp://www.life.hu/otthon/20151029-szeretteik-hamvaival-megtoltott-morbid-urnakkal-diszitik-a-lakast-amerikaban.htmlTe mit szólnál hozzá, ha halálod után a hamvaid egy cuki plüssmackó belsejében lelnének örök megnyugvásra? Vagy jobban örülnél esetleg, ha Barack Obama képében vigyáznád szeretteid mindennapjait? Egy kicsit morbid és egy kicsit megbotránkoztató, de bizony az USA-ban egyre több család használja szerettei hamvait egyfajta dekorációs elemként. Következzenek a legfurcsább otthoni síremlékek! OtthonOrigoAz uncsi festmények már a múlté - Így dobd fel otthonod falait!http://www.life.hu/otthon/20151019-otletes-fali-dekoraciok-otthonra.htmlEgy gyönyörű, több százéves festmény nagyon impozáns tud lenni – egy múzeum falán. Egy fiatalos, dizájnos lakás falain azonban sokkal jobban mutat egy különleges, formabontó dekoráció. Elő a kreativitással, formáld saját arcodra otthonod falait! Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.