látnivalók arab Doha turizmus Katar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Doha története olyan, akár az Ezeregyéjszaka meséinek egyike: történet egy szegény sorból indult fiúról, akinek egy kis szerencsével és leleményességgel sikerült elnyernie a szultán lányának kezét és hatalmas vagyonát. A mesének azonban ezzel még nincs vége: íme, egy kis ízelítő az arab térség egyik legdinamikusabban fejlődő városáról, Doháról.

Tavaly a Forbes magazin a világ leggazdagabbjai közé választotta Katart, az ország és fővárosa hírneve azonban még mindig nem ért el mindenhova, hiszen alig akad olyan ember, aki tudná, hol is keresse a Perzsa-öbölbe nyúló félszigetet.

Doha Forrás: Jon Bowles

Ezért a legkevésbé sem hibáztathatjuk az arab térség egyik leggyorsabban fejlődő országát: a 19. századig még a térképekről is lehagyták, ráadásul a BBC egy 2015-ös riportja szerint Katar fővárosa, az egykori szegény halászfalu, Doha tudatosan kerüli a szomszédos Egyesült Arab Emírségek példáját, és esze ágában sincs „a csillogás fővárosává” válni. És valóban: Doha sokkal izgalmasabb és eredetibb annál, hogy egy lapon emlegessük Dubajjal vagy Abu-Dzabival.

Forrás: Thinkstock

Luxus a köbön


Doha legnívósabb városrésze egy 4 millió négyzetméteres mesterséges szigeten terül el, amelynek formáját és nevét az ország egykori fő bevételi forrása, a gyöngyhalászat ihlette. A gyöngysor formájú Pearl nem csupán madártávlatból nyújt páratlan látványt.

Pearl Forrás: Thinkstock

Az utcákon sétálva szinte kézzelfoghatóvá válik az a luxus, amelyet a többi közel-keleti országhoz hasonlóan a mára kőolaj- és földgáznagyhatalommá vált Katar is magáénak érezhet - annak ellenére, hogy Doha a még kialakulóban lévő kulturális főváros imázsával igyekszik felhívni magára a világ figyelmét. Sivatagi éghajlat ide vagy oda, rendezett parkok és zöld övezetek teszik még otthonosabbá az itt lakók életét, akik ha éppen nem palotának is beillő villájukban tengetik méregdrága életüket, akkor a közeli éttermek és kávézók finomságait élvezik.

Lenyűgöző parkok Forrás: Thinkstock

Life.hu tipp

A városrész egyik legfelkapottabb desszertezője a keleti országok egyik legkedveltebb franchise-étterme, a DipnDip, ahová csak és kizárólag előzetes bejelentkezéssel juthatsz be. Érdemes kivárni azt a fél vagy egy órát, amíg végre szabaddá válik egy asztal: a hely büszkesége a saját készítésű csokoládéja, amelyből számtalan finom és legkevésbé sem ruhaméretbarát finomság készül.

A Life.hu extra tippje

Dubajt látni kell! Fedezd fel a luxusvilág egy különleges helyszínét, élvezd a közel 700 szobás szálloda fantasztikus kényelmét. A Dubaj-Citymax Hotel Bur Dubai legjobb ára-189.900Forint/fő/7éjtől


Bazár, ahogyan még sohasem láttad


Ha csak egyetlen napot töltesz Katar fővárosában, akkor a város szívében található Souq Waqif, azaz a bazár az a hely, ahová, ha Dohában turistáskodsz, kötelező ellátogatnod. Itt nem csupán a szemedet kényeztetheted a szebbnél szebb portékák látványával, hanem ízlelőbimbóidat is.

Souq Waqif, a misztikus bazár Forrás: 500px.com
Egzotikus portékák Forrás: mitziemeeblog.com

Az egzotikus, kandírozott gyümölcsöktől kezdve az olajos magvakon át a fűszerekig és a hagyományos édességekig túl érdemes betérni az itt sorakozó éttermek valamelyikébe. Disznóhúst és alkoholt ne is keress az étlapon, helyi specialitásokat azonban annál inkább: egy frissen elkészített kebab még a legnagyobb hőségben is jólesően csillapíthatja éhségedet.

Ínycsiklandó kebab Forrás: Thinkstock

Life.hu tipp

Érdemes alkudozásba bocsátkoznod az árusokkal, így potom összegekért tehetsz szert apró szuvenírekre. A színpompás ramadánlámpások például barátságos díszei lesznek otthonodnak, különleges keleti hangulatot varázsolva oda. A ramadánlámpás eredeti jelentése szerint " a világ fénye", a remény szimbóluma, mert elhozza a fényt a sötétségbe. Különböző formájú, színű és méretű darabokat lehet kapni belőle, mindenki saját ízlése szerint választhat.

Irány a tengerpart!


Doha több kilométer hosszú tengerparti sétánya nem csupán a kánikulában is elszánt futók kedvelt színtere, hanem a kikapcsolódásra vágyó városiaké is. Készülj fel, hogy a tengerközelség okozta nagyobb páratartalom miatt még elviselhetetlenebb lehet a sivatagi hőmérséklet, különösen, ha nem az októbertől márciusig tartó téli időszakban látogatsz Dohába.

Igazi luxusidőtöltés Forrás: osamasaeed.org

Fürödni ugyan itt nem lehet (az egész városban csakis a kijelölt helyeken, legtöbbször a partra épült hotelekben van strandolási lehetőség), a látvány azonban mindennél jobban kárpótolhat: innen a legjobb a rálátás a hatalmas felhőkarcolókból álló „downtownra", azaz a belvárosra, amelynek igazi arcát esti kivilágításában csodálhatod meg.

Káprázatos fényjáték Forrás: Thinkstock

Az Iszlám Művészeti Múzeum

Már maga a múzeumnak helyt adó épület is megér egy kitérőt: 2008-ban hatalmas tűzijáték és ünneplés közepette adták át a hatalmas beruházásokkal elkészült létesítményt, amely egy mesterséges szigeten kapott helyet Doha kikötőjében, megálmodója pedig a párizsi Louvre üvegpiramisát is jegyző I. M. Pei.

I.M. Pei-féle tökéletes geometria Forrás: Thinkstock
Elegáns, pazar múzeumi tér Forrás: asergeev.com

Life.hu tipp

Bár a városfejlesztési tervek között szerepel a tömegközlekedés megújítása is, Dohában még mindig a legjobb és legegyszerűbb módja az utazásnak a taxizás. Egy forgalmas úton könnyűszerrel találunk szabad fuvart, ráadásul potom összegért el tud juttatni a célpontig. Bár a sofőrök becsületesek, légy résen a fizetésnél, nehogy többet fizess, mint amennyibe valóban került az utad.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.