Harmadik alkalommal rendezték meg a Miss Holocaust szépségversenyt Haifában, amelyet idén a 83 éves Rita Berkowitz nyert meg.

13 idős asszony vonult fel a Miss Holocaust 2015-ös szépségversenyének kifutóján a győzelemért, akik a műsor részeként a náci népirtásban átélt borzalmakról is beszéltek és túlélésük történetét is elmesélték. Az Képekért kattints ide!

A győztes, Rita BerkowitzForrás: MTI/EPA/Abir Szultan

A világ minden tájáról érkeztek holokauszt túlélők, akiket a verseny mottója szerint belső szépségük és lelki harmóniájuk szerint bírált a zsűri, mégis fodrászok, sminkesek és manikűrösök hada segített a versenyzőknek abban, hogy a legjobb formájukat nyújtsák. A korona végül a 83 esztendős Rita Berkowitz fejére került.

Az izraeli Nemzetközi Keresztény Nagykövetség és a haifai Yad Ezer L'Haver nevű jótékonysági szervezet eseményét már a kezdetektől rengeteg kritika érte: a negatív vélemények szerint csak show-t csinálnak a holokausztot elszenvedők történeteiből. A szervezők szerint azonban a szépségverseny remek alkalom arra, hogy felhívják a figyelmet a túlélők szegény és nehéz sorára, és az eseményből befolyó pénzből éppen őket kívánják támogatni.