"Egy szörnyetegnek adtam életet"

ISIS dzsihádista Iszlám Állam iszlám isis család radikális muszlim
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A húszéves Fatima Dzsafarovát a saját anyja is szörnyetegnek tartja, és szégyelli, hogy a világra hozta. A lány az után csatlakozott a dzsihádistákhoz, hogy szerelembe esett egy szélsőséges muszlim férfival, aki könyörögve kérte őt, hogy legyen a negyedik felesége.

Fatimának és édesanyjának, az orosz Sakla Bocskariovának a kapcsolata egészen addig jó volt, amíg a lány egyetemre nem ment ösztöndíjjal Szibériába, ahol megismerkedett Abdullahhal, és ő maga is a radikális iszlám híve lett. Azelőtt a lány divatos ruhákban járt, ékszereket és hosszú hajat viselt, és átlagos boldog életet élt anyjával, aki nem gyakorolta a muszlim vallást, illetve apjával, majd később nevelőapjával, akik ortodox vallásúak voltak, de szintén nem gyakorolták a hitüket.

Fatima még sminkkel, divatosan a családi fotón és az iskolai tablón Forrás: SITV, TV Rain, siberiantimes.com

Egy dzsihádistának is van édesanyja

A kanadai Calgaryban élő Christianne Boudreau minden szabadidejét azzal töltötte, hogy kétségbeesetten figyelte az Iszlám Állam internetre feltöltött videóit. Kertvárosi családi otthonuk alagsori szobája a legidősebb fiáé, Damiané volt, ám mégsem ő, hanem édesanyja ücsörgött ott minden áldott nap, és bámulta fia számítógépén a hatalmas fegyverekkel pózoló férfiakról szóló videókat. Figyelte a tűzharcokat. Koncentrálásában szinte alig vette észre a brutális vérontást, ő csak a maszkok mögötti arcokat leste, minden erejével azon volt, hogy meglássa az ismerős szempárt. Christianne Boudreau sokkoló történetét itt olvashatod el.

Alig három hónapja járt azonban az egyetemre, amikor radikális változáson esett át. Hazatérve nem volt hajlandó megünnepelni a karácsonyt, sőt ledöntötte a karácsonyfát, amit a család állított, majd hamarosan kendőt kezdett viselni, és nem válaszolt anyja telefonívásaira. Amikor Abdullah előállt azzal, hogy szeretné elvenni Fatimát, a lány anyja nemet mondott, sőt lányát még úgy is megpróbálta visszatartani, hogy a radiátorhoz kötözte, ám minden hiába volt, Fatima annak ellenére ragaszkodott a férfihoz, hogy annak egyik felesége éppen terhes volt.

Fatima gyermekkori fotón édesanyjával, Saklával Forrás: SITV, TV Rain, siberiantimes.com

Amikor a lány fenyegetőzni kezdett, hogy a "testvérei" majd eljönnek, és megölik az anyját és a hozzá hasonlókat, az asszony már nem tudott többé úgy nézni rá, mint a gyermekére.

Fatima édesanyja, Sakla Bocskariova Forrás: SITV, TV Rain, siberiantimes.com

A titkosszolgálattól megtudta, hogy a lánya Szíriába menekült, és később a lány maga posztolt bejegyzéseket arról, hogy „testvérei" lőtték le a Sínai-félsziget felett az orosz turistákat szállító repülőgépet, illetve ők hajtották végre a párizsi mészárlást is.

Fatima egy iskolai előadáson, majd a Facebookon Forrás: SITV, TV Rain, siberiantimes.com, Vkontakte

"Jobb meghalni, mint egy terrorista anyjának lenni, és rájönni, micsoda szörnyetegnek adtál életet" – kesergett a sajtóban az anya, aki tudja, hogy már sohasem fogja visszakapni egykori, szeretetre méltó kislányát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.