Újabb unokája született Verebes Istvánnak - A család eddig titkolta a baba érkezését

unoka Verebes István család Verebes Linda Pindroch Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A család nem verte nagydobra Verebes István legkisebb unokájának érkezését. 

Már három unokával büszkélkedhet Verebes István: a kis Patrick a Bors információi szerint karácsony környékén érkezett, Verebes Linda és Pindroch Csaba családja így már ötfősre bővült. A kis Mira és Ricsi pedig állítólag már nagyon várták a testvérke érkezését - mondta el a lapnak a család egyik közeli ismerőse.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A Bors emlékeztetet: Verebes Linda tíz évvel ezelőtt ment férjhez Pindroch Csabához, két év múlva pedig világra hozta első gyermeküket, Mirát. Második gyermerkük, Ricsi érkezését 2014-ben hetekig sikerült titokban tartaniuk, és a lap információi szerint Patrick születéséről is csak a család és a közeli barátok tudtak.

A világ legsikeresebb asszonyai: Erős Antóniahttp://www.life.hu/csalad/20160125-a-vilag-legsikeresebb-asszonyai-eros-antonia-az-rtl-klub-musorvezetoje.htmlTöbb mint 20 éve már, hogy a tanári katedrát képernyőre cserélte. Nem kellett hozzá sok idő, hogy beigazolódjon: jó döntést hozott. Erős Antónia amellett, hogy a magyar kereskedelmi televíziózás egyik legismertebb arca, a legbefolyásosabb magyar asszonyok listájára is felkerült. CsaládFotó: Szabó Gábor - OrigoImádnivaló! Már beszél Caramel kislányahttp://www.life.hu/csalad/20160125-caramel-kislanya-mar-beszel-meg-is-mutatta-hogyan-cuki-video.htmlSzilágyi Szilvi, Caramel felesége töltött fel Instagramjára egy videót, amelyben beszédre bírja a lassan másfél éves Sofit. Család--Elárulta a hosszú élet titkát a 113 éves nénihttp://www.life.hu/csalad/20160125-a-113-eves-gladys-hermiston-hooper-elarulta-a-hosszu-elet-titkat.htmlGladys Hermiston-Hooper, Anglia legidősebb embere január 18-án ünnepelte 113. születésnapját. Az idős asszony túlélt két háborút, és arra is emlékszik, amikor Holdra lépett az első ember. Jelenleg idősek otthonában él, ahova 112 éves korában költözött be csipőprotézis-műtétje után. Család--Hírességek, akiket családon belüli erőszakkal vádoltakhttp://www.life.hu/csalad/20160122-hiressegek-akiket-csaladon-beluli-eroszakkal-vadoltak.htmlOscar- és Emmi-díjas színészek, sikeres sportolók és csupa-csupa olyan híresség, akikről a rajongók hajlamosak csak szépet és jót gondolni. Egy világsztár élete azonban nem csak játék és mese, ők is gyarló emberek, akiknek múltjában gyakran sötét titok lappang. CsaládAFPHugh Hefner ex-Playboy nyuszija babát várhttp://www.life.hu/csalad/20160123-hugh-hafner-exe-holly-madison-babat-var-parjatol.htmlHugh Hefner egyik leghűségesebb ágyasa, Holly Madison második gyermekét várja férjétől. CsaládAFPTündéri fotó! Kislányával úszik Mark Zuckerberghttp://www.life.hu/csalad/20160125-mark-zuckerberg-kislanyaval-uszik.htmlA Facebook-alapító rendszeres dokumentálja kislánya élményeit, így Max első úszásából sem maradhattunk ki. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.