101 év után végre kislány érkezett a családba

Forrás: Thinkstock -
Születés kislány gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy régimódi felfogás szerint az újdonsült apák örömkönnyeket hullajtanak, ha kiderül, hogy egy kisfiú érkezik a családba. Ám a brit Silverton családnál ez fordítva működött, ugyanis 101 év után végre egy kislány is csatlakozott a srácokhoz.

A brit Silverton családban utoljára 1913-ban született leánygyermek, ő volt Jessie Silverton.

Neki és négy testvérének összesen öt gyermekük született, ők azonban már mind fiúk voltak. A családfa tovább bővült, további hét fiúval, akiknek

később összesen 16 fiúgyermekük született.

Ilusztráció Forrás: Thinkstock

Ezután érthető, hogy óriási meglepetést okozott egy kislány érkezése, aki a Poppy nevet kapta. A kicsinek van két fiútestvére is, amikor azonban az asszony harmadszor is várandós lett, az édesanyja megjósolta, hogy a születendő baba kislány lesz,

hamarosan pedig az ultrahangvizsgálat is megerősítette ezt.

„El sem akartuk hinni, amikor megtudtuk a hírt. Ahogy hazaértünk, a kék babaszobát elkezdtük átfesteni fehérre és rózsaszínre. Nem volt vesztegetni való időnk. Amikor édesanyám megtudta kellett neki öt perc, mire leesett neki, hogy ezúttal lányunokája lesz és nem fiú”mesélte Poppy édesapja.

Nyílt levél egy asszonynak, aki nem tudja elfogadni, hogy a lánya nem akar gyerekethttp://www.life.hu/csalad/20160224-nyilt-level-asszonynak-aki-nem-tudja-elfogadni-hogy-lanya-nem-akar-gyereket.htmlHiába a társadalom nyomása, hiába a család és barátok rosszallása, vannak olyan nők és férfiak, akik nem szeretnének gyereket, soha semmilyen körülmények között. Mindenkinek megvan a saját élete, megvannak a saját döntései, amit illik elfogadni és respektálni. Az alábbi levél írója is azt szeretné elérni, hogy elhatározását a saját családja tiszteletben tartsa. Család--A világ legsikeresebb asszonyai: Rubint Rékahttp://www.life.hu/csalad/20160223-a-vilag-legsikeresebb-asszonyai-sorozat-rubint-reka-fitneszedzso.htmlA világ legsikeresebb asszonyai sorozatunkban olyan hazai és külföldi nők életpályáját mutatjuk be, akiknek munkája, karitatív tevékenysége vagy akár életmódja nagy hatással, befolyással bír az emberek mindennapjaira, és akik saját kitartásuknak és elhivatottságuknak köszönhetik sikereiket. Sorozatunk következő részében a magyar fitneszlady, Rubint Réka munkásságát járjuk körbe. Család--"Lacika halálával mintha én is meghaltam volna" - Cipő édesanyja előhalottnak érzi magáthttp://www.life.hu/csalad/20160225-cipo-edesanyja-elohalottnak-erzi-magat-miota-a-fia-meghalt.htmlNem tud beletörődni fia elvesztésébe Cipő édesanyja, aki élőhalottnak érzi magát mióta a Republic frontembere meghalt. Család--Már a gyereket tervezi Földes Eszter és Lovasi Andráshttp://www.life.hu/csalad/20160224-kozos-gyereket-szeretne-foldes-eszter-es-lovasi-andras.htmlNemrég házat vásároltak, így már minden adott ahhoz, hogy a trónörökös is megérkezzen Lovasi Andrásékhoz. Család--Gyermekszépségversenyen indul Katie Price 8 éves kislányahttp://www.life.hu/csalad/20160223-katie-price-modell-es-televizios-szemelyiseg-8-eves-kislanya-gyermekszepsegversenyen-indul.htmlA plasztikai műtéteiről és pucérkodásairól elhíresült glamour modell szerint lánya, Princess saját döntése volt, hogy nevez egy amerikai gyermekszépségversenyen. Család--Hatalmasat nőttek Julia Roberts gyermekei - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20160223-julia-roberts-egyutt-vasarolt-a-gyermekeivel-cuki-csaladi-foto-a-gyermekeirol.htmlA 48 éves színésznő igazi mintaanya, és nem sajnál egyetlen másodpercet sem a gyermekeivel tölteni. Most egy plázában kapták őket lencsevégre, ahogy éppen bevásároltak. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.