5 Oscar-díjas film, ami világjárásra inspirál

Forrás: Youtube -
Oscar-díj film Oscar 2016 utazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási magyar sikerrel zárult a 88. Oscar-gála, ahol a legjobb idegen nyelvű film díját a Saul fia nyerte, így hazánk immár három arany szobrocskával büszkélkedhet. Ennek apropóján most olyan Oscar-díjjal jutalmazott filmekből készítettünk válogatást, amelyek meseszép környezetbe repítik el a nézőközönséget, és egyben kedvet ébresztenek a következő utazáshoz.

Vicky Cristina Barcelona

Barcelona adja a fő hátteret ehhez a fordulatokkal teli pikáns történethez. Két amerikai nő – Vicky és Cristina – a spanyol fővárosban vakációznak, és megismerkednek a szívtipró festővel, Juan Antonióval. Érzelmi bonyodalmak egész sora veszi kezdetét, de Maria Elena, a művész exfelesége az, akinek a színrelépése mindent felforgat. Igaz, hogy Woody Allen álmodta meg a filmet, de a gyönyörűen fotografált helyszínek azok, ami gondoskodnak a közönség elvarázslásáról. És valljuk be, melyikünk ne szeretne a Földközi-tenger partján élni, bort kortyolgatni egy étterem teraszán, és közben élvezni a mediterrán atmoszférát? Penélope Cruz alakítását Oscar-díjjal jutalmazták, aki egy interjúban azt mondta, hogy ez volt az egyik legszebb, legösszetettebb karakter, amit valaha eljátszott.

Forrás: Youtube

A Life.hu extra tippje

Ha néhány napos tavaszi kiruccanásban gondolkodsz, a gyönyörű Barcelona nem fog csalódást okozni. Áprilisban az utcák megtelnek élettel, kinyitnak a tengerparti bárok, már javában zajlanak a fesztiválok, és a kellemes idő ideális városnézésre. Utazz el a katalán városba 79.900 forint/ fő/ 3 éjtől!

Távol Afrikától

Sok dolog csábít bennünket arra, hogy kimozduljunk megszokott környezetünkből. A tájak. Az ételek. A könyvek. A fényképek. De a filmek egészen különös módon hatnak az érzékeinkre, legfőképp a látásunkra, és olyan varázslatos tájakra kalauzolnak el minket, ahová mindig is vágytunk. A Távol Afrikától című romantikus drámát a kenyai Masai Mara természetvédelmi területen forgatták, ahol csak úgy hemzsegnek a vadon élő állatok. Sidney Pollack hét Oscar-díjjal jutalmazott remekműve Karen Blixen dán írónő emlékiratain alapul, aki 17 évet töltött a kelet-afrikai országban. A látvány lenyűgöző, a színészi játék briliáns (Meryl Streepnek és Robert Redfordnak köszönhetően), az atmoszféra utánozhatatlan, és benne van minden, ami egy romantikus alkotáshoz kell.

Forrás: Youtube

Gettómilliomos

Egy mozifilm tökéletes módja annak, hogy megismerjük azt a helyet, ahol még sosem jártunk korábban. Az egyik legnagyobb bollywoodi kasszasiker a nyolc Oscar-díjat nyert Gettómilliomos, és egy nyomornegyedben élő fiúról szól, aki megnyeri egy televíziós kvízjáték fődíját. Danny Boyle (A part és a Trainspotting című filmeket is ő rendezte) Indiát a maga valódiságában tárja a nézők elé: zsúfolt, koszos, szegénységtől sújtott, mégis gyönyörű. Az izgalmas látványvilág még a legóvatosabb turisták kíváncsiságát is felkelti, így nem véletlen, hogy a film bemutatója után Agra és Mumbai városának jelentősen megnőtt a látogatottsága.

Forrás: Fórum Hungary

Elveszett jelentés

A legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Oscar-díjat nyert film két amerikai különös kapcsolatát meséli el. Bob (Bill Murray), az idősödő színész egy reklámfilm-forgatás miatt utazik Tokióba, Charlotte (Scarlett Johansson) pedig fotós férjét kíséri el a japán fővárosba. Egy igencsak elmélázós történet, amely arról szól, hogyan lehet egy teljesen idegen világban barátságra lelni, és önmagunk teljességét megismerni. Az Elveszett jelentés hibátlanul rögzíti Tokió rideg szépségét és a kortárs japán környezet, ezáltal hihetetlenül inspiráló egy utazáshoz.

Forrás: Youtube

Che Guevara: A motoros naplója

Ez a bámulatos játékfilm Che Guevara feljegyzései alapján készült, mielőtt a kubai forradalom ikonikus alakjává vált. A húszas évei elején járó orvostanhallgató és biokémikus barátja, Alberto Granado elhatározzák, hogy motorkerékpárral felfedezik Latin-Amerikát. Nyolchónapos körútjuk során 8 ezer mérföldet tesznek meg Argentínán, Chilén, Perun, Brazílián és Venezuelán keresztül, majd ahogy szembesülnek a súlyos társadalmi problémákkal, úgy változnak meg korábbi nézeteik. A legjobb eredeti filmdalért (Jorge Drexler: Al Otro Lado del Río) Oscar-díjjal kitüntetett alkotás arra ösztönzi a nézőket, hogy minél többet megtudjanak erről a lélegzetelállító kontinensről.

Forrás: Youtube
A mesés vidék, ahol több a cava, mint a víz – San Sadurní d’Anoiahttp://www.life.hu/lifeutazas/20160229-san-sadurni-danoia-boraszatok-cava-keszites.htmlA jó borokat, pezsgőket szinte mindenki szereti, de csak kevesen tudják, mennyi munka, szakértelem és elkötelezettség szükséges ahhoz, hogy ezek az italok az asztalra kerülhessenek. Spanyolország napsütötte borvidékén jártunk, ahol a méltán híres cava nevű itallal és készítésének rejtelmeivel ismerkedhettünk meg. UtazásOrigoMeglovagolnád a hullámokat? Mesés szörfhelyszínek kezdőknekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20160229-szorfhelyszinek-kezdo-szorfosoknek.htmlA mai felgyorsult világban a szörfözés egy nagyszerű lehetőség arra, hogy újra közel kerülj a természethez, megmozgasd a testedet, és jót szórakozz. Képzett oktatók segítségével elsajátíthatod ennek az izgalmas sportnak az alapjait, most megmutatjuk a legjobb helyeket, ahol hódolhatsz majd az új szenvedélyednek! UtazásThinkstockHárom állatkert a nagyvilágban, amelyeket neked is látnod kellhttp://www.life.hu/lifeutazas/20160223-a-vilag-legszebb-allatkertjei-kozul-harom-a-moszkvai-san-diegoi-schonbrunn.htmlAmióta állatkertek léteznek, a szükségességük és létjogosultságuk megosztja az embereket. Vannak, akik természetellenesnek találják, hogy az élőhelyüktől elszakítva, erőteljes korlátozások mellett, rácsok mögött tartsanak állatokat, mások – köztük komoly tudósok – azzal érvelnek, hogy ezek az intézmények hivatottak arra, hogy megmentsék a veszélyeztetett állatfajokat a kipusztulástól. Így vagy úgy: az állatkertekben való sétálás remek szabadidős kikapcsolódást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Íme, néhány nagyobb park a nagyvilágból. Utazás--Pózolás Disney-hősökkel, medenceszelfik Miamiból - Íme, a legtöbbet instagramolt szállodákhttp://www.life.hu/lifeutazas/20160226-a-legtobbet-instagramolt-szallodak-vilagszerte.htmlFantasztikus élmény megismerni egy másik ország kultúráját, történelmét, gasztronómiáját, ám a 21. században egy utazás nem lenne teljes akkor, ha nem osztanánk meg másokkal a legjobb pillanatainkat. Az Instagram a geotagek és hashtagek alapján nemrégiben közzétett egy listát azokról a hotelekről és resortokról, amelyek 2015-ben leginkább megragadták az emberek figyelmét. A következő fotók láttán neked is megjön a kedved egy tavaszi kiruccanáshoz! UtazásOrigoMerülj alá egy álomvilágba! 5 lebilincselő program a mélység szerelmeseinekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20160221-a-legjobb-buvarkodo-helyek-a-melyseg-szerelmeseinek.htmlA turisták a szárazföldön is bőven találhatnak maguknak olyan helyszíneket, ahol kellőképpen kiélhetik kalandvágyukat, de a vízi világ másfajta izgalmakat rejt magában. Lenyűgöz a tenger alatti élet, és közelebbről is megcsodálnád a mélység titokzatos lényeit? Ha van elég bátorságod kipróbálni az ismeretlent, megmutatjuk, milyen fantasztikus élmények várnak odalenn! Utazás--Ahol minden a luxusról szól: 4 elképesztő síparadicsom a nagyvilágbólhttp://www.life.hu/lifeutazas/20160204-a-vilag-legszebb-siparadicsomai-aspen-madonna-di-campiglio-avoriaz-portillo.htmlA legnépszerűbb téli időtöltések egyike a síelés. Amellet, hogy a lejtőkön siklás közben a testünk is újraéled a hétköznapok ülő életmódja után, a szellemünk is új impulzusokat kap. A síelőövezetekben ugyanis a legtöbb esetben gyönyörű természeti csodákkal találkozhatunk - még a legegyszerűbb pályán való lesiklás is komoly esztétikai élményt adhat. Az alábbi luxusövezetekben fekvő síparadicsomokból pedig feledhetetlen élménnyel térhet haza az odalátogató. UtazásThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.