Magosi Zsombor fitneszmodell: "A saját testsúlyos edzés harmonikus testképet eredményez"

karate egészséges életmód testépítés fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európa-bajnok és Világkupa-győztes karatésból lett a fitnesz megszállottja Magosi Zsombor. Saját bevallása szerint azért váltott, mert kíváncsi volt rá, hogy 30 felett mit tud még kihozni a testéből. Kiderült: nagyon is sokat!

Zsombor már egészen kicsi kora óta sportol, már általános iskolában jeleskedett a sportversenyeken. A küzdősportok vonzották a legjobban, kezdetben dzsúdózott, 15 éves korától pedig versenyszerűen kjokusin karatézott. A 35 éves sportoló szép eredményeket ért el a karatéban, első helyezett lett a 2006-os sydney-i világkupán, és szintén aranyérmes a 2009-ben Olaszországban megrendezett Európa-bajnokságon. Tízéves válogatottsága alatt hat magyar bajnoki címet is sikerült begyűjtenie.

Forrás: BioTech USA

Versenyeredmények

2013 IFBB Balaton Sound Open, 1. helyezett Athletic Fitness és Men's Physique kategóriákban
2014 tavasz Fitbalance Európa-kupa, 3. helyezett
2014 nyár BioTechUSA Beach Body, 1. helyezett Athletic Fitness és Men's Physique kategóriákban
2014 ősz Arnold Classic Europe, 3. helyezett Men's Physique kategória
2015 BioTechUSA Get More Challenge, 1. helyezett

Zsombor jelenleg egy biztonsági cégnél dolgozik biztonságtechnikai oktatóként, így a mozgás a munkája szerves része, az edzéseket munkaidőben is meg tudja oldani. Jelenleg heti tíz alkalommal edz, ami négy kardioedzést és hat erőfejlesztő edzést foglal magában. A kardiofutás, emelkedős séta vagy taposás gépen, az erőfejlesztő edzések pedig 3 súlyzós edzésből: 1 mell-kar, egy váll-hát és egy lábedzés, illetve három saját testsúlyos edzésből állnak, amit vagy teremben vagy jó idő esetén a szabadban, pl. egy street workout pályán végez.

Zsombor (bal oldal) harmadik helyezett egy versenyen Forrás: Facebook/Magosi Zsombor
Forrás: BioTech USA

A sportolókat is gyakran fenyegető hullámvölgy Zsombor számára nem jelent problémát: edzés terén nincsenek mélypontjai, mindig van kedve mozogni, hiszen utána nagyságrendekkel jobban érzi magát, a rendszeres mozgástól sokkal kiegyensúlyozottabb, jobb a közérzete, és jobban is alszik tőle. Zsombor egyébként mostanában nem készül versenyre, kizárólag a családjára koncentrál:

Mi Jennifer Lawrence tökéletes alakjának titka? Az edzője elárulta!http://www.life.hu/ez-zsir/20160309-jennifer-lawrence-alakjanak-titkarol-meselt-az-edzoje.htmlJennifer Lawrence közismert arról, hogy ellenzi a különféle fogyókúrákat és többször felszólalt már az ellen, hogy az ideálisnak vélt testképet ráerőltessék minden nőre. Ennek ellenére természetesen ő is törekszik az egészséges életmódra, és arra, hogy fitt és szép legyen a forgatásokon és a vörös szőnyeges eseményeken. Az Oscar-gálán is sikerült legjobb formájában mutatkoznia, nem csoda hát, hogy sokakban felmerült a kérdés: hogyan csinálja? Ez Zsír!--Az edzett láb az elmét is fiatalon tartjahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160303-az-edzett-lab-az-elmet-is-fiatalon-tartja.htmlGuggolással, kitöréssel és gyors, intenzív sétával sokat tehetsz azért, hogy elméd fiatal maradjon. Egy friss kutatás szerint ugyanis összefüggés van a láb erőnléte és aközött, hogy az agy mennyire tud ellenállni az öregedéssel járó hatásoknak. Ez Zsír!--Az 5 legjobb zsírégető zöldséghttp://www.life.hu/ez-zsir/20160304-zsiregeto-zoldsegek.htmlA bőséges zöldségfogyasztás az egészséges étkezés és a diéta szerves része. Néhánnyal ráadásul különösen jól jársz, hiszen nemcsak, hogy tele vannak vitaminnal, de egyáltalán nem hizlalnak, sőt, az anyagcserét is gyorsítják. Ez Zsír!Thinkstock7 konyhai gép, ami segít, hogy egészségesen étkezzhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160305-7-konyhai-gep-ami-segit-hogy-egeszsegesen-etkezz.htmlAz egészségünk megőrzésének egyik legfontosabb eszköze az egészséges táplálkozás, ami a közösségi oldalakra posztolt kívánatos gyümölcstálak korában egyre nagyobb divattá is válik. Ma már szerencsére nem néznek furán arra, aki magokat és zöldségeket ropogtat chips helyett, de a boltokban és az éttermekben mégsem mindig egyszerű egészségeset választani. Ez Zsír!OrigoMiért jó napi 50 guggolás? Most megtudhatod!http://www.life.hu/ez-zsir/20160303-ezert-jo-a-napi-50-guggolas.htmlTe már elkezdted a márciusi kihívást? A 30 napos vízkihívás után ebben a hónapban minden nap 50 guggolással tesszük próbára magunkat! Ez Zsír!--Méregteleníts jógával – Megmutatjuk, hogyan csináld!http://www.life.hu/ez-zsir/20160226-meregtelenits-jogaval.htmlAhogyan a lakásra ráfér egy jó nagy takarítás és rendrakás tavasszal, úgy a testednek, a lelkednek és az elmédnek is szüksége van tavaszi méregtelenítésre. Tisztulj meg, hogy könnyedén nézz szembe az új kihívásokkal, szabadulj meg a lerakódásoktól, amikre már nincs szükséged. Legyél energikus és könnyű! Mi kell hozzá? Változni akarás, elhatározás, a régi szokásokból való kilépés – és néhány jógagyakorlat! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.