Szinetár Dóra a Best magazinnak mesélte el, hogy miért is volt olyan bensőséges viszonya a szüleivel.

Szinetár Dóra mindig nagyon közel állt a szüleihez, titkaik sem voltak egymás előtt - erről a Best magazinban mesélt. "Tizenöt évesen az első pohár pezsgőmet édesanyám egyik színházi premierje után ittam meg. Vele. Ő nyomta a kezembe, hogy koccintsunk, aztán elszédültem, és már hazafelé a taxiban elaludtam. Nem volt nagy vágyam ezután arra, hogy titokban leigyam magam (...) Az első cigit pedig 17 évesen az édesapámtól kaptam. Utána két évig eszembe sem volt rágyújtani. Később sajnos rászoktam, de nem titkoltam el a szüleim elől, ők pedig nem tiltották tűzzel-vassal - árulta el a gyönyörű színésznő.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Szinetár Dóra emellett azt is elmondta, hogy mindig is úgy érezte, hogyszüleire mindig, bármilyen helyzetben számíthat.

"Szabad voltam, mégis biztonságban érezhettem magam, mert tudtam, történjék bármi, rájuk mindig számíthatok."