Te mennyire mennél messze a szépségért? A mindennapos borotválkozás még belefér?

Forrás: Youtube -
borotva szőr ápoltság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő szépségápolási trend van elterjedőben, amelynek egyre több a híve. A sima, szőrtelen bőr a nőknél már hosszú ideje kötelező elvárás, ám a legújabb divathóbort szerint az ápolt nő minden napot azzal kezd, hogy az arcát is alaposan leborotválja.

Tény, hogy a nők ugyanúgy rendelkeznek arcszőrzettel, mint a férfiak, csak esetükben jóval finomabbak és világosabb színűek a szőrszálak, a szerencsésebbeknél szinte teljesen észrevehetetlenek. Az idő előrehaladtával, és főleg a menopauza után azonban sok nő panaszkodik arra, hogy arcszőrzete erőteljesebb lett, aminek elsősorban a hormonális változások az okai. Vannak, akiknél valamilyen hormonzavar – például policisztás ovárium szindróma – miatt ez az állapot már korábban bekövetkezik, és bizony igencsak zavaró lehet.

Szakállas nő A vámpír asszisztense című filmből Forrás: AFP

Az arcszőrzet borotválásának hívei azzal érvelnek, hogy a borotválkozás során nem csupán a kellemetlen szőrszálakat távolíthatjuk el, de a bőr legfelső, elhalt rétegét is, amivel serkentik a kollagéntermelődést, tehát tulajdonképpen egyfajta bőrregeneráló, bőrfiatalító kezelést is elvégeznek magukon ezáltal.

Imola, 32

Én soha nem borotválnám az arcomat, ugyanis az a tapasztalatom, hogy a borotválástól igenis erősebbek lesznek a szőrszálak. Inkább használok hámlasztó krémeket és másféle bőrfiatalító kezeléseket.

Sok nőt elsősorban az rettent vissza a borotválkozástól, hogy annak hatására egyre erőteljesebb lesz a szőrzetük, ám dr. Michael Prager londoni esztétikai sebész ezt cáfolja. A szakember kifejtette, hogy a szőrtüsző feletti rész leborotválása semmilyen hatással nincs a tüszőkre, mindössze a növekedés szöge változik, és ez téveszt meg sokakat. Dr. Neal Schultz bőrgyógyász ehhez még azt is hozzátette, hogy véleménye szerint a férfiak éppen azért öregednek sokszor szebben, mint a nők, mert ők rendszeresen borotválják az arcszőrzetüket.

Elizabeth Taylor és Marilyn Monroe is borotválta az arcát Forrás: AFP

Állítólag Elizabeth Taylor, Marilyn Monroe és Kleopátra is borotválta az arcát, és lássuk be, egyikük sem panaszkodhatott soha a kinézetére.

Természetesen a szépségipar már ráharapott az új divatra, és új, kifejezetten a nőket célzó borotvakészletekkel álltak elő, és a vásárlók számra napról napra nő.

Lili, 24

Soha nem jutott eszembe, hogy borotváljam az arcomat. A lábamat is inkább epillálom, hogy ne legyen erős a szőröm. Nem hiszem, hogy kipróbálom, félek, akkor már örökre borotválnom kellene, hogy ne látszódjanak a megerősödött szörszálak. Így is eleget szőrtelenítek, nincs erre szükségem.

Akik pedig már kipróbálták, csak felsőfokban nyilatkoztak az eredményekről. Általában magabiztosabbnak érezték magukat borotválkozás után, bőrük simább, fiatalosabb, egészségesebb színű lett.

Forrás: Youtube

Egy dologban szintén mindannyian egyetértettek: nem szívesen verik nagydobra ezt a szépségápolási trükkjüket, inkább megtartják maguknak a titkot, a külvilág pedig csak csodálkozzon, mitől marad olyan üde és fiatalos a bőrük.

Blaskovics Ildikó, kozmetikus véleménye

Semmilyen tudományos magyarázatot nem látok arra, hogy a borotválkozásnak ilyen hatásai lennének. A borotválás nagyjából annyit jelenthet a bőrnek, mint egy szimpla bőrradírozás. A kollagén valójában a bőr sokkal mélyebb rétegében van, így azt semmiképpen nem serkentheti. Ehhez csak speciális arckezelésekkel lehet hozzáférni.
5 kérdés a szépségről: Pordán Petrahttp://www.life.hu/trend/20160509-5-kerdes-a-szepsegrol-pordan-petra.htmlA csinos műsorvezetőt, Pordán Petrát szépségtippjeiről faggattuk: kiderült, milyen szépségápolási rituálét örökölt nagymamájától és, hogy mi a legnagyobb butaság, amit egy nő elkövethet a szépségéért. Trend--Emeld ki, vagy rejtsd el, amit kell! Válassz fürdőruhát az alakodhoz!http://www.life.hu/trend/20160509-valassz-furdoruhat-az-alakodhoz.htmlTúl széles a csípőd? Vagy éppen a kebleidet szeretnéd egy kicsit elrejteni? Most megmutatjuk, hogyan emelheted ki fürdőruhában is a legelőnyösebb testrészeidet! Trend--A hónap sminktrükkje: a smaragdzöld ragyogáshttp://www.life.hu/trend/20160505-a-honap-sminktrukkje-a-smaragdzold-ragyogas.htmlA szezon krémes textúrái közül most a luxusfényben úszó magnetizáló smaragdzöldé a főszerep.Káprázatosan kiemeli a szemszínt, valamint ellenállhatatlan ragyogással tölti fel a szemet, így mágnesként vonzza a fürkésző tekinteteteket. TrendOrigoNagy nyári cipőkörkép – Neked melyik a kedvenced?http://www.life.hu/trend/20160507-nagy-nyari-cipokorkep.htmlMagas sarkú és lapos szandálok, balerinák, sneakerek és espardilles fazonok – megannyi lehetőség, megannyi stílus, amelyek mind részei lehetnek nyári ruhatárunknak. TrendOrigoTündökölj a nyár legcsodásabb ékszereibenhttp://www.life.hu/trend/20160506-tundokolj-a-nyar-legcsodasabb-ekszereiben.htmlA nyár valószínűleg az ékszermániások kedvenc évszaka, ilyenkor ugyanis megengedett, hogy egy kicsit túlzásokba essünk. Persze azért a finom, apró ékszerek kedvelői is megtalálhatják számításukat az idei kínálatban. TrendOrigoPasztell álmok – Öltözz fagyiszínekbe!http://www.life.hu/trend/20160505-pasztell-almok-oltozz-fagyi-szinekbe.htmlEgy forró nyári napon nincs is jobb választás a fagyiszíneknél. A pasztellsárga, a derűs kék, a rózsakvarc, a barackos árnyalatok, a mentazöld mind a nyár szívmelengető színei, üdeséget, könnyedséget kölcsönöznek viselőinek. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.