Megdöbbentő titkok derültek ki Adolf Hitler magánéletéről

Forrás: AFP / ROGER-VIOLLET -
öcs család titok Adolf Hitler
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A diktátor a kutatók szerint tudatosan törekedett arra, hogy ne foglalkozzanak szerény környezetből való származásával. Most azonban néhány dolog nyilvánosságra került az életével kapcsolatban. 

Florian Kotanko történész szerint Adolf Hitlernek nem két, hanem három öccse volt, mert egy fivére, akiről korábban azt gondolták, hogy hamarabb született nála, valójában később született és napokon belül elhunyt.

Forrás: AFP / ROGER-VIOLLET

Az Oberösterreichische Nachrichten című újságban olvasható cikk szerint az 1889 áprilisában született Adolf Hitlerről korábban úgy tudták, hogy szülei hat gyermeke közül a negyedik volt, mert azt hitték, hogy Otto névre keresztelt fivére hamarabb született nála.

Valójában azonban Otto Hitler 1892. június 17-én jött világra, és hat nappal később el is hunyt, mivel vízfejűségben szenvedett - jelentette ki a történész.

Kotanko úgy véli, ezek után nem tartható a történészeknek az az álláspontja, hogy Adolf Hitlert, a későbbi náci diktátort gyerekkorában azért vette volna körbe különös gondoskodással édesanyja, Klara, mert ő maradt egyedül életben, miután három gyermeket is elvesztett.

Hargitai Bea: "Minden nő hazudik a terhesség kapcsán"http://www.life.hu/csalad/20160606-hargitai-bea-szerint-sokan-hazudnak-a-hazassag-alatt-a-modell-kiakadt-video.htmlA modell Hajdú Péter műsorában akadt ki, miután a műsorvezető rákérdezett a szüléssel kapcsolatos élményeire. A szőke bombázó nem rejtette véka alá a véleményét. CsaládOrigoFekete-fehér családok: hírességek, akik színes bőrű babát adoptáltakhttp://www.life.hu/csalad/20160603-feher-hiressegek-akik-szines-boru-babat-fogadtak-orokbe.htmlAz elmúlt évtizedekben egyre több sztár döntött az örökbefogadás mellett, és az sem ritka, hogy a fehér bőrű hírességek színes bőrű kisbabát vegyenek magukhoz. A következőkben olyan sztárokat mutatunk be, akik bőrszíntől függetlenül adoptálták gyerekeiket. CsaládNorthfotoGyönyörű családi képet osztott meg Majkahttp://www.life.hu/csalad/20160603-gyonyoru-csaladi-kepet-osztott-meg-majka.htmlKözel húszezer lájk és sok-sok komment. Követői odavannak a rapper-műsorvezető kis családjáért. Család--Megdöbbentő dolgokra derült fény az öngyilkos anyáról, aki a halálba vitte a gyermekéthttp://www.life.hu/csalad/20160602-megdobbento-titkokra-derult-feny-az-ongyilkos-anyarol-aki-a-halalba-vitte-a-gyermeket.htmlSokkos állapotban voltak a lakók azelőtt az újpalotai toronyház előtt, amelynek a 16. emeletéről ugrott ki egy nő május 21-én. Az édesanya széket húzott az ablak alá, majd kislányával az ölében ugrott. Egykori élettársa, egyben a gyermek édesapja mesélt az asszonyról... Család--L.L. Junior a bíróságon kötött ki - Apasági pert indítottak ellenehttp://www.life.hu/csalad/20160602-l-l-junior-a-birosagon-kotott-ki-mert-apasagi-pert-inditottak-ellene.htmlPár évvel ezelőtt kis híján apává tették a népszerű rappert. L L Junior először csak nevetett a dolgon, de amikor látta, hogy barátnője egyáltalán nem tartja viccesnek a dolgot, akkor lett néhány álmatlan éjszakája. Család--Megházasodott a világ első terhes férfijahttp://www.life.hu/csalad/20160602-masodszor-is-meghazasodott-a-vilag-elso-terhes-ferfija-thomas-beatie.htmlKözel 7 éve egy kislánynak, évekkel később pedig két kisfiúnak adott életet a most 42 éves Thomas Beatie, akit a világ csak terhes férfiként ismer. Ráadásul egy csúnya válás után Thomas végre megtalálta a szerelmet is, a gyerekei iskolaigazgatójának személyében. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.