A sztárság csúcsán sok híresség dönt úgy, hogy megkeresett millióit egy vállalkozásba fekteti be. Vannak, akik luxusszállodákat nyitnak, mások inkább a vendéglátás felé kacsingatnak. Az alábbiakban összegyűjtöttünk öt olyan luxuséttermet, amelyet hírességek alapítottak.

Az nagyjából mindenkiről elmondható, hogy ha már belevág a bizniszbe, akkor mer nagyot álmodni. Az alábbi sztáréttermek nemcsak a kínálatuk, hanem káprázatos enteriőrjük miatt is emlékezetesek.

Eva Longoria

Az egykori Született feleség Hollywoodban nyitotta meg Beso, azaz Csók elnevezésű éttermét, ahol latin-amerikai fogásokkal és különleges steakekkel várják a vendégeket. Az étterem egyébként két részből áll: a szinte teljesen bőrborítású nagyteremben a vendégekkel egy térben van a nyitott látványkonyha, az emeleten pedig egy dj-pulttal is felszerelt klubhelyiség van, ahol Longoria A listás barátai szoktak bulizni.

Forrás: besohollywood.com

Chris Noth

Az ikonikus Br. Big is büszkélkedhet egy vendéglővel, nem is akármilyennel. A The Cutting Roomnak három része van: az éttermen kívül található benne egy bár és egy színházféleség is - Mr. Big igazán halmozza az élvezeteket.  A The Cutting Roomban olyan sztárok léptek már fel, mint Joe Jonas, Natalie Cole, Joan Rivers vagy Billy Joel. De ha már étteremről van szó, a menüről se feledkezzünk meg, cukkinis tacótól a fűszeres bárányon át a pizzáig nagyon sokféle ételt kínálnak.

Forrás: thecuttingroom.com

Robert De Niro

Az avantgarde japán nemzetközi étteremláncot, a Nobut 1994-ben indította el Robert De Niro és Chef Nobu Matsuhisa, első éttermük New Yorkban kapott otthont. Ma már a Nobu világszerte több mint 23 városban megtalálható, Londontól Las Vegason át egészen Budapestig. A Nobu minden országban a sztárok nagy kedvence.

Forrás: myriadrestaurantgroup.com

Michael Jordan

A világhírű sportoló nem gondolta túl a névválasztást, Michael Jordan's Steak House névre keresztelte el éttermét. A hely egyébként a New York-i Grand Central terminálban található, amely a város közlekedési központja. Jordannek bejött a biznisz, éttermét ugyanis Manhattan legjobb steakéttermei között tartják számon.

Forrás: michaeljordansnyc.com

Sylvester Stallone, Bruce Willis, Demi Moore és Arnold Schwarzenegger

A filmipar nagyágyúi 1991. október 22-én nyitották meg Planet Hollywood elnevezésű éttermüket, stílusosan Hollywoodban. A Planet Hollywoodban igen nagy a választék, a BBQ-oldalastól kezdve a kínai fogásokig sokféle finomsággal várják a vendégeket. Az étterem különlegessége kétségkívül az enteriőrje: a falakon különféle hollywoodi szuperprodukciók relikviái lógnak, például a Terminátor vagy Austin Powers egy-egy jelmeze, vagy éppen egy miniatűr repülő a Top Gunból.

Forrás: planethollywoodintl.com