Egy stanfordi anyuka egy éven keresztül azon rágódott, hogy megírja-e a levelet az orvosnak, aki szerint el kellett volna vetetnie Down-szindrómás gyermekét. Most, hogy elküldte az üzenetet, megkönnyebbült.

„Már azelőtt tudtam, hogy meg fogom írni ezt az üzenetet, mielőtt a lányom megszületett volna” – nyilatkozta az ABC News amerikai hírcsatornának Courtney Baker.

 A Floridában élő anyuka azt is hozzátette, hogy nem tudja, hogyan reagált a doktor a levelére, de őszintén reméli, hogy sorai meggyőzték őt arról, hogy változtasson a hozzáállásán, ha Down-szindrómás babákról van szó.

Az orvos ugyanis azt tanácsolta Coutney-nak, miután kiderült, hogy kislánya Down-szindrómás, hogy

vetesse el a kicsit.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

„Mikor nemet mondtam, ő csak erőltette a dolgot, mert biztos volt benne, hogy a gyermekem sosem élhet majd teljes életet” – magyarázza a fiatal nő, aki, miután 15 hónapos kislányával együtt elküldte a levelet az orvosnak, nyilvánosságra hozta a teljes szöveget  a Parker Myles Facebook-oldalán. 

Tisztelt Doktor Úr!

Egy barátnőm történetével kezdeném, amit nemrég hallottam. Neki is Down-szindrómával született a babája, az orvosa pedig, mikor ez kiderült, azt mondta neki, hogy babája tökéletes. Mikor megszületett a kisfiú, és a doktor az édesanyja kezébe adta, az orvos ránézett, és csak annyit mondott neki:

„ugye mondtam, hogy tökéletes.”

Ez a sztori összetörte a szívem. Persze örülök, hogy neki ilyen élmény adatott, de mellette elszomorodtam, mert pontosan tudtam, hogy ez nekem is járt volna. Azt kívántam, hogy

bárcsak nekem is ilyen orvosom lett volna!

Életem legnehezebb időszakában találkoztam önnel. Féltem, ideges és kétségbeesett voltam. Még nem tudtam az igazságot a babámról, és emiatt önre mindennél nagyobb szükségem lett volna. De támogatás és bátorítás helyett ön azt mondta nekem, hogy vetessem el a gyerekemet. Emlékszem, erre elmeséltem, hogy milyen nevet választottunk a kicsinek, mire megkérdezte, tudom-e, hogy milyen élet vár majd egy Down-szindrómával születő gyerekre és a szüleire. És újra csak azt javasolta, hogy

fontoljam meg az abortuszt.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

A csalódott édesanya azt is hozzátette, hogy nem haragszik, csak mérhetetlenül szomorú.

"Azért, mert az a rengeteg pici, dobogó szív, amit a monitoron lát, nem lágyította meg a szívét. Szomorú vagyok, hogy tényleg úgy gondolja és elhiszi, hogy egy Down-szindrómás baba ront a szülők életminőségén. Kétségbe ejt, hogy talán ma is mondta ezt valakinek, aki

élete legnehezebb időszakán megy keresztül.

A legjobban azonban az fáj, hogy nem ismerhette meg a lányomat, Emersynt. Ha így lenne, tudná, hogy a gyermekünk nemcsak hogy javított az életminőségünkön, de ezrek szívét érintette meg. Célt és értelmet adott az életünknek, boldogságot lop minden pillanatunkba.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

"Imádkozom, hogy más kismamának ne kelljen azon keresztülmennie, amin nekem keresztül kellett. És, hogy

ön is meglássa az ultrahangos felvételeken az élet csodáját.

Imádkozom, hogy a következő downos babát látva az abortusz emlegetése helyett nézzen a kismama szemébe, és mondja azt neki, hogy a gyermeke tökéletes lesz.”