Volt, akiben múlt heti nyílt levelünk igen mély és fájdalmas sebeket tépett fel. Vajon a levélíróinkon kívül mennyien vannak még? Mennyien szenvedtek és szenvednek a mai napig is a feldolgozatlan traumától, szégyenérzettől és a meg nem értettségtől?

Olvasónk nyílt levelét változtatás nélkül közöljük.

Levél anyámnak, aki nem védett meg az erőszaktól

Az első öt év csodás volt veled. Szerettél, és én is szerettelek, ebben biztos vagyok. Bár elég hézagosak az emlékeim, de amik megmaradtak, azok mind boldog emlékek.

Aztán történt valami, amit nem értettem, valami, amire nem találtam magyarázatot, valami, amiről tudtam, hogy nem helyes. Még most felnőttként is - tanárként és három gyerek anyukájaként - nehezen találom a szavakat ezzel kapcsolatban. 

Forrás: Dreamstime

Ötéves koromban a saját nagyapám megfosztott az ártatlanságomtól, és megfosztott a többi emberbe és az egész világba vetett bizalmamtól.

Mint minden gyerek, aki szerető családban él, én is teljes mértékben megbíztam benned. Világosan emlékszem, hogy milyen piszkosnak, bűnösnek és összezavarodottnak éreztem magam. Sírtam, és bíztam benne, hogy te megmentesz, hogy segítesz nekem, hogy jobban érezzem magam. De te nem tettél semmit. Kimentél a szobából és nem jöttél vissza.

Miért tetted ezt?

Szülőként el sem tudom képzelni, hogy ilyet tennék a lányommal.

Forrás: Dreamstime

Valahogy sikerült mindezt nagyon mélyre temetni magamban, ám egyszer mégis előjöttek az emlékek, amikor egyik nővérem megkérdezte: "Emlékszel arra, amikor kitaláltad azokat a dolgokat nagyapáról?" Aztán tiniként újra felidéztem mindent, és éreztem, hogy nem volt helyes, amit tettél. Cserben hagytál engem.

Többévnyi depressziót, reménytelenséget, étkezési zavart követően hat évvel ezelőtt megtudtam, hogy az egyik unokanővérem hasonló dolgot élt át. Neki sem segített senki, mert nem hagyhatták, hogy szégyen érje a családot. Nem hagyhatták, hogy egy öregembert börtönbe küldjenek.

De miért nem? Szégyellem, hogy ennek a családnak vagyok a tagja.

És boldog vagyok, hogy a nagyapám már nem él, boldog vagyok, hogy utolsó napjaiban sokat szenvedett, de ennél sokkal nagyobb büntetést érdemelt volna.

Ma gyakran veted a szememre, hogy nem látogatlak elég sűrűn, nem látod eleget az unokáidat, nincs köztünk anya-lánya kapcsolat. Neked nem elég jó az otthonom, a munkám, nem öltözködöm elég divatosan, egyáltalán nem vagyok elég jó neked. De nem is ismersz igazán, és meg sem akarsz ismerni.

Remélem, hogy egy napon majd bocsánatot fogsz kérni, de mélyen a lelkemben érzem, hogy az a nap sosem fog eljönni. Pedig nagyon szeretném, ha elmagyaráznád, hogy akkor ott miért nem védtél meg. Szeretném, ha éreznéd, mennyi fájdalmat okozott mindez számomra egész életem során. De közben azt is szeretném, ha tudnád, mennyire szeretlek. Látom, ahogy egyre sebezhetőbb vagy, és szeretném, ha boldog lennél életed hátralevő részében. De azt nem kívánom, hogy békességed legyen, mert azt nem érdemled meg. 

Forrás: Dreamstime
Üzennél valakinek? Üzenj a Life.hu-n keresztül!
Régóta nyomja már a szívedet egy feldolgozatlan sérelem? Név nélkül, mégis őszintén le szeretnéd írni gondolataidat egy családi, munkahelyi problémával kapcsolatban? Írd meg nekünk az info@life.hu e-mail címre, és öntsd ki a szíved a Life.hu segítségével!

Ami pedig engem illet, én biztos, hogy mindig mindenre oda fogok figyelni, amit a lányaim mondanak nekem, mindent szeretni fogok bennük, és meg fogom őket védeni mindentől.

Nem te vagy a példaképem, felépítettem magamnak egy saját szülőképet, és azt követem.

Sajnálom, hogy így történt mindez. Ha akkor megöleltél volna, és csak annyit mondtál volna nekem, hogy én nem tettem semmi rosszat, az sokat segített volna. De a múltat már nem lehet megváltoztatni...