"Miért lettem keresztényből muszlim" - Három hívő vallomása

iszlám katolikus vallás család keresztény hit muszlim vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha valaki vallást változtat, az minden esetben egy komoly döntés, és a környezet részéről gyakran megütközést vált ki. Pláne így van ez akkor, ha valaki úgy dönt, hogy az iszlám hitre tér át, vagyis egy olyan vallást vesz fel, amelynek manapság az európai kultúrkörben igen ellentmondásos a megítélése. A Huffington Poston megjelent interjúban három hívő vallott arról, mi vitte rá őket erre a radikális lépésre.

Kristin Szremski

Az 55 éves Kristin Szremski Washington D.C.-ben él, és a lutheránus vallást cserélte fel az iszlámra. Amint arról beszámolt, amíg keresztény volt, Isten mindig dühösnek és bosszúállónak tűnt a számára, és inkább Jézusra próbált fókuszálni, mint közbenjáróra. Az iszlám ezzel szemben arra tanította, hogy Isten az abszolút szeretet, kegyelem, jószívűség és tisztaság, és ami a legfontosabb, hogy megközelíthető és mindenki számára elérhető.

Nekünk csupán annyit kell tenni, hogy a Koránt olvassuk, és imádkozunk. Ha mi egy kis lépést teszünk Isten felé, ő máris futva közeledik hozzánk

– vallja.

Kristin Szremski Forrás: American Muslims for Palestine

Simone LoVano

A 26 éves Simone LoVano New Brunswickból, New Jersey államból – aki szintén keresztény hitét cserélte le – arról vall, hogy az iszlám hatására erősebb lett az Isten-tudata, és azóta a nehézségeket inkább lehetőségekként éli meg. Jelmondata, hogy amit összehoz neked a sors, az mindig is neked volt szánva, ami viszont nem jön össze neked, az sosem volt neked szánva. Az iszlám arra is megtanított, hogy Isten az egyetlen, a teremtő, mindenek formálója, a legkegyelmesebb, maga a bíró, a békesség forrása, a mindenekfeletti, az első és az utolsó.

Simone LoVano Forrás: Simoni LoVano

Jessica Jocson

A 35 éves Jessica Jocson a kaliforniai Claremontban él, és gyerekkora óta katolikus neveltetést kapott, ám ahogy idősebb lett, egyre inkább úgy érezte, hogy ez a vallás csupán rituálékból áll, és nem érezte közel magához Istent. Amióta azonban az iszlám hitet követi, a kapcsolata Istennel egészen személyessé vált, a napi öt imádság és a ramadán alatti böjtölés mind közelebb vitték őt hozzá. Amint arról Jessica beszámolt, az iszlám megtanította őt arra, hogy értékelje a szépséget, az áldásokat és a bölcsességet, amit Isten ajándékozott neki, és képes mindenben meglátni és megtapasztalni Istent.

Jessica Jocson Forrás: Jessica Jocson
Hírhedt drogbárók luxusban lubickoló gyerekeihttp://www.life.hu/csalad/20160706-drogbarok-gyerekei-luxus-eletet-elnek.htmlVan, aki szégyelli, próbál megszabadulni szülei árnyákától és új életet kezdeni. Van, aki büszke apja kétes hírnevére és lubickol a bűnözéssel teremtett luxusban. Következzenek a leghírhedtebb drogbárók kicsit sem nyomorgó csemetéi. Család--Rettegéssel és rosszulléttel fűszerezett nyaralás - Így éld túl az utazásthttp://www.life.hu/csalad/20160706-van-akinek-az-utazas-nem-leanyalom-tippek-hanyinger-repulestol-valo-felelem-stb-ellen.htmlAlig várod már, hogy a tengerparton süttesd a hasad, de az odavezető hosszú utat a pokolba kívánod? Félsz a repüléstől, esetleg tengeribeteg vagy, vagy az autóban jön rád a rosszullét? Az alábbi tippjeinkkel neked is szeretnénk segíteni. Család--Te miből tartod majd el a szüleidet? Indul a kötelező szülőtartás!http://www.life.hu/csalad/20160705-a-kotelezo-szulotartasrol-megoszlanak-a-velemenyek.htmlA 30 évesen is mamahotelben és papabankból élő korosztályt látva igen merész húzás volt a kötelező szülőtartás bevezetése. Na, nem mintha a mai fiatalok kevésbé szeretnék a szüleiket, de a szeretetet sajnos továbbra sem lehet pénzre váltani, és nem lehet belőle csekkeket befizetni. A polgári törvénykönyv rendelkezése alapján viszont idén júliustól a gyerekek bizony kötelesek lesznek eltartani rászoruló szüleiket – de vajon mit szólnak ehhez az eltartók és az eltartottak? Család--Így kösd le a gyereket az utazás alatt - Izgalmas játékokhttp://www.life.hu/csalad/20160704-gyerekjatekok-utazashoz.htmlNyüglődés, hisztizés, kiborulás – ha indultál már vakációzni gyerekkel, akkor biztosan te is tudod, milyen nehéz egy hosszabb utazás során a kocsiban lekötni a gyereket. Pedig csak néhány unaloműző játékra van szükség, és a hosszú órák pillanatok alatt tovaszállnak. Család--Halálos asszonyok (18+)http://www.life.hu/csalad/20160623-gyilkos-edesanyak-akik-a-sajat-gyerekuket-oltek-meg.htmlGyöngédség, megértés, szeretet helyett bosszú, kegyetlenség és hidegvérű gyilkosság. Az alábbi nők nem kímélték sem családtagjukat, sem szerelmüket, sem jó barátjukat. A következő történeteket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk. CsaládOrigoFesztiválozni készül a gyerek? Szakértői tanácsok szülőknekhttp://www.life.hu/csalad/20160622-fesztivalkalauz-aggodo-szuloknek.htmlEljött egy újabb nyár, vele pedig beindult a fesztiválok időszaka. De vajon mennyi idősen menjen először egy fiatal fesztiválozni? És mit tehet egy féltő anyuka, aki idén engedi el először duhajkodni a gyerekét? Szakértői tanácsok következnek. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.