Pachmann Péter család szerelem nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pachmann Péter az elmúlt időszakban őrült tempót diktált, nem igazán szánt időt a pihenésre. Nem is csoda, hogy az idei nyaralás szinte életmentő volt számára.

A népszerű híradós igen sűrű időszakot tudhat maga mögött. A munka és a gyereknevelés mellett nem sok ideje volt magára és kedvesére, nem is csoda, hogy boldogan utazott el szerelmével a Nagy Duett győzteseként kapott görögországi nyaralásra.

"Azért, mert szülők vagyunk, még engedélyezhetünk magunknak néhány nap vagy akár egy hét pihenőt a gyerek születése utáni első években is, hiszen az év többi napján amúgy 24 órás ügyletben vagyunk"- mesélte a Best Magazinnak a népszerű televíziós.

Pachmann Péter Forrás:TV2

"Ahogy dr. Zacher Gábor fogalmazott,

a gyerekvállalás és a gyereknevelés a világ legextrémebb küzdősportja.

Én vallom, hogy a szülőknek jár egy kis kikapcsolódás, mert a gyerek jobban jár, ha nem hullafáradt, hanem kisimult, feltőltődött anyuka és apuka nyüzsög körülötte. Balázzsal és Annácskával minden nap beszéltünk telefonon, amíg távol voltunk."

Péter nagyon büszke gyermekeire.

Balázs fia már elég nagy ahhoz, hogy elfogadja, hogy a szüleinek szüksége van egy kis feltöltődésre, Anna pedig másfél éves kora ellenére gyönyörűen ki tudja fejezni, mit szeretne. Az pedig szintén nagy boldogsággal tölti el, hogy kislánya felismeri őt a televízióban is.


"A lányunk egyébként magabiztosan felismer a tévében,

és már amikor meghallja a Tények szignálját, rögtön felkapja a kis fejét, és várja a papa febukkanását a képernyőn. Állítólag amikor nyaraltunk, akkor is türelmetlenül várta, hogy megjelenjek a tévében, és nagyon csalódott volt, mert nem engem látott"

Megvan A Nagy Duett legnagyobb meglepetése

A TV2 A Nagy Duettjének kétségkívül az egyik legnépszerűbb párosa Pachmann Péter és Péter
Szabó Szilvia. Az énekesnő hangjáról eddig sem tudtunk rosszat mondani, de azt kevesen
gondolták, hogy a Tényekből ismert Pachmann ennyire felszabadult és önazonos lesz a színpadon.

Nagy nap ez a mai Liluék számára ishttp://www.life.hu/csalad/20160901-lilu-kisfia-iskolaba-ment.htmlLilu ritkán posztol családjáról, nagyon védi magánéletét. Ám a büszke anyai szív ezúttal kivételt tett. Család--Péter Szabó Szilvi tavasztündérként pózol: Ő a legszebb kismama!http://www.life.hu/csalad/20160819-peter-szabo-szilvi-tavasztunderkent-pozol-teljes-harmoniaban.htmlNem lehet elégszer leírni, hogy Péter Szabó Szilvia gyönyörű kismama, aki kivirult a terhessége alatt. Legújabb fotóján is csak úgy ragyog. Család--Damu Roland megmutatta kislányát- ritkán látott fotó apáról és lányárólhttp://www.life.hu/csalad/20160819-damu-roland-kislanyaval-szelfizik-mosolyog-a-celeb.htmlKöztudott, hogy sajnálatos módon megromlott a viszony Damu Roland és felesége között. Damu Edina a hírek szerint nem tudott felhagyni alkoholfüggőségével, többször kellett kórházba is szállítani. Közös kislányukat, Maját Edina testvére neveli egyelőre. Az apuka most feledve minden rosszat, egy igazán cuki fotót posztolt kettejükről Család--Sarka Kata és Hajdú Péter kisfia 6 éves letthttp://www.life.hu/csalad/20160819-sarka-kata-es-hajdu-peter-kisfia-david-ma-6-eves.htmlSarka Kata és Hajdú Péter kisfia, Dávid ma ünnepli 6. születésnapját. Édesanyja és édesapja is egy-egy cuki fotóval köszöntötte a kisfiút. Család--Pachmann Péter: "Mióta Anna megvan, szelídebb lettem!"http://www.life.hu/csalad/20160802-pachmann-peter-joshi-bharattal-beszelgetett-csaladrol-kislanyarol.htmlPachmann Péter magánéletéről ritkán olvashatunk. Nem véletlen, hiszen a Tények műsorvezetője óvja családját és csak ritkán enged betekintést mindennapjaikba. Joshi Bharatnak viszont mesélt kislányához fűződő viszonyáról.Család--Vége Kanye West és Kim Kardashian házasságánakhttp://www.life.hu/csalad/20160713-vege-kanye-west-es-kim-kardashian-hazassaganak.htmlEgyre több minden utal rá, hogy nem csak pletyka volt Kim Kardashian és Kanye West házasságának válsága. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.