Másfél évvel ezelőtt lehetett először hallani arról, hogy Lilu házassága tönkrement. Sokan harmadikat és válást emlegettek. A szép műsorvezető akkor nem nyilatkozott a magánéletéről, most pedig úgy tudni, minden rendben van közöttük, de ezt sem ő, sem a párja nem erősítette meg. 

„Tévesek voltak azok a hírek, hogy akkoriban Laci elköltözött otthonról – mesélte egy barátjuk. – A lapok olyanokat írtak, hogy Lacinak van egy legénylakása, és a hét nagy részét ott tölti, ezzel szemben pont az ellenkezője igaz, összesen nem aludtak külön ebben a másfél évben három napot. Nem akarták, hogy a kisfiuk bármit is érezzen ebből az egészből, végig ez volt a céljuk” – mondta el a Borsnak a házaspár egyik ismerőse. 

 A napilap megkereste Lilut és Lászlót, akik nem akarnak magán­életükről beszélni, de az értesülést Laci munkahelyén, a TV2-nél is megerősítették. „Itt mindenki úgy tudja, hogy együtt van a feleségével, úgy látjuk, újra boldog.”

Forrás: Facebook