Testsúlya egyharmadát lefogyta a limuzinsofőr

Forrás: Thinkstock -
limuzin fogyás sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes indok áll a New York állam-beli, Elmond-ban élő limuzinsofőr, Tom Firshing drasztikus fogyásának hátterében. 

Tom - akiről itt nézhetsz régebbi és friss fotókat - pontosan 203 kiló volt, amikor az orvosok közölték vele, hogy akár bele is halhat abba, hogy ekkora súlyt kell cipelnie nap, mint nap. A férfi munkája limuzinsofőr volt, de már a kormány mögött sem fért el, ezért is kellett drasztikusan változtatnia az életvitelén. Már menni sem tudott, a munkáját sem tudta elvégezni, és ételt is egy cégtől rendelt.

Forrás: Thinkstock

Hogy mitől hízott el ennyire a 46 éves Tom? Napi 3 doboz cigi mellett ebédre például két hatalmas hamburgermenüt és 20 darab csirkefalatot vágott be, ezt pedig általában két csokis keksz, 6-8 fánk és kávé követte. És ez csak az ebédje volt! Gyakorlatilag gyorskaján élt, nem mozgott semmit, ez vezetett az elhízáshoz. Az étkezés igen sok pénzébe volt: átlagosan napi 15 ezer forintot költött ételre.

Egy kisebb baleset miatt tavaly az orvosok közölték vele, ha nem fogy le drasztikusan, hónapokon belül meghal. A férfi észhez tért: egy atlétával, Warren Kelly-vel kezdett edzeni, és most már naponta 2 órát kardiózik és súlyzózik. Ám mindez nem ment könnyen: amikor elkezdett sportolni, 3 kisebb szívrohama is volt a férfinak. Ám ő mindent túlélt, ma pedig már személyi edzőnek tanul, hogy segíthessen azoknak, akik ugyanolyan cipőben járnak, mint ő évekkel ezelőtt.

Tom ma 122 kiló, és bár még messze nem érte el célját, de így is elmondhatja, hogy megszabadult a testtömegének egyharmadától!

95 kilót fogyott a nő - az élete múlt rajtahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160918-haley-duffy-95-kilot-fogyott-ezt-tortent-a-testevel.htmlLassú halál várt volna a 22 éves lányra, ám ő úgy döntött, nem hagyja magát. Ez Zsír!OrigoÍgy használd sportpályának az egész várost! http://www.life.hu/ez-zsir/20160922-mozgasformak-es-lehetosegeik-a-nagyvarosban.htmlA nagyváros, így Budapest is rengeteg lehetőséget nyújt a szabadtéri sportolásra. Nem feltétlenül kell például drága kondibérletet venni, csak meg kell látni a lehetőségeket. Persze egy kis kreativitás néha nem árt! Ez Zsír!OrigoFriderikusz Sándor: "Az elején arra is gondoltam, hogy előveszem a pisztolyt, kilövöm őt.."http://www.life.hu/ez-zsir/20160922-friderikusz-sandor-eldontotte-hogy-megszabadul-a-sulyfeleslegetol-de-eleinte-ki-akarta-loni-az.htmlFriderikusz Sándor nagy elhatározásra jutott, úgy döntött, leadja a súlyfeleslegét. Büszke is az akaraterejére, ugyanis több mint 10 kilótól sikerült már megszabadulnia, de nem szokott hozzá könnyen a testmozgáshoz. Az elején ki akarta lőni az edzőjét. Ez Zsír!--Gyönyörű, izmos nők a 20. század elejéről: Fantasztikus vintage fotók!http://www.life.hu/ez-zsir/20160917-igy-neztek-ki-a-testepito-nok-100-evvel-ezelott-fantasztikus-vintage-fotogaleria.htmlRitkaságszámba ment akkoriban, ha egy nőnek edzett teste volt. Ezért inkább a szórakoztató látványosságok kategóriájába sorolták ezeket a testépítő hölgyeket. Így néztek ki a nők 100 évvel ezelőtt. Nem semmi! Ez Zsír!--Fitnesz karkötők pró és kontra! Súlyos kérdések a mindentudó sporteszközrőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160919-mennyire-biztonsagosak-a-fitnesz-karkotok-most-kiderul.htmlA fitness trackerek, vagyis az aktivitásmérők népszerűsége folyamatosan növekszik. Csak 2016 első negyedévében közel 20 millió ilyen eszköz került forgalomba. A többségük GPS segítségével követi le a felhasználó által lefutott kilométereket, méri a szívritmust és a pulzust, illetve azt is képes átlátni, hogy alszik-e a felhasználó. Felmerül azonban a kérdés, hogy ezek az eszközök valóban biztonságosak-e. Ez Zsír!--Döbbenetes alakja van: 2 hónappal a szülés után karcsúbb, mint valahahttp://www.life.hu/ez-zsir/20160923-tammy-hembrow-fitneszguru-2-honappal-a-szulese-utan-bombaformaban-van.htmlAz emberi test bámulatos: ezt bizonyítja a fitneszguru szülés utáni fotója. Mindössze két hónappal azután, hogy életet adott második gyermekének, Tammy Hembrow úgy néz ki, mintha mi sem történt volna. Alakja még a szülés előtt álló nőkét is megszégyeníti, de persze ő azt hangsúlyozza, hogy mindenki fogadja el magát és testét. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.