nyilvános szoptatás kamera Besenczi Árpád Nagy Kornélia Babavilág Echo TV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két gyermek édesanyjaként a nyilvános szoptatás nem kérdés Nagy Kornélia számára, aki szerint akkor és ott kell anyatejet adni a csemetéknek, ahol megéheznek. Az Echo Tv egykori híradósa ezúttal a Babavilág kamerái előtt etette meg a gyermekeit.

Nagy Kornélia és Besenczi Árpád színházigazgató kapcsolata szerelem volt első látásra, már három hónappal a megismerkedésük után összeházasodtak, és Kornélia akkor már a szíve alatt hordta első gyermeküket. Hella ma már kétéves, és az öccsével kell osztoznia az anyatejen, ami nem jelent problémát: egyszerre is tudja táplálni őket az egykori híradós.

Forrás: TV2

A nyilvános szoptatás pedig egyáltalán nem jelent számára problémát. Bárhol megeteti a gyermekeit, ahol csak szükséges, legyen az akár egy tévéstúdió. Kornélia a Babavilág kamerái előtt sem jött zavarba.

"Engem aztán nem zavar, én vagyok a szoptatás ősanyja. Azt hirdetem, hogy anyák, szoptassunk"

- mondta nevetve a gyesen lévő híradós. Aki azt is elmesélte, egyszerre szokta szoptatni a kétéves lánygyermekét és a 9 hónapos kisfiát.

Nyilvános szoptatás miatt aláztak meg az Alleéban egy anyukát


Hatalmas port kavart egy évvel ezelőtt, amikor egy anya engedélyt kért a Nyugati téri McDonald's étteremben, hogy megszoptathassa gyerekét, de a biztonsági őr kitessékelte onnan, állítólag főnöke utasítására. Néhány napra rá szoptató anyukák szerveznek flashmobot a gyorsétteremhez, a téma megosztotta az embereket. Hasonló dolog történt most is, ezúttal az Allee bevásárlóközpontban. Az édesanya a Facebookon tette közzé a vele történteket. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Abortusz, amikor a lelked egy részét is elvesztedhttp://www.life.hu/csalad/20161010-abortusz-amikor-a-lelked-egy-reszet-is-elveszted-olvasonk-tortenete.htmlA lengyelországi abortusztörvény kapcsán repkednek a női jogok, vallási nézetek, erőszakból eredő terhességek, vagy épp a beteg magzatok "védelme"... Ám arról senki sem beszél, hogy mi is történik, amikor egy nő az abortusz mellett dönt, miközben arra - a társadalom szemében legalábbis - semmi nyomós oka sincs. Le lehet-e tenni ezt a keresztet, vagy egész életében, láthatatlanul a vállán cipeli majd? Család--Sármos sztárapukák és gyönyörű lányaikhttp://www.life.hu/csalad/20161010-hires-edesapak-gyonyoru-es-hires-lanyaik.htmlAz alma nem esik messze a fájától - így van ez a sztárcsemeték esetében is. Az alábbiakban összegyűjtöttünk tíz olyan gyönyörű leányzót, akik le sem tagadhatnák híres és jóképű édesapjukat. Család--Sokkoló! Másnaposnak hitte magát a nő, de kiderült, hogy szülni foghttp://www.life.hu/csalad/20161010-egy-brit-no-azt-hitte-masnapos-de-kiderult-gyereket-fog-szulni.htmlVajon össze lehet keverni a másnaposság és a terhesség tüneteit? Egy brit nő megtette, az eredmény pedig igen érdekes lett... CsaládOrigoGólyahír! Kisbabát vár a Spice Girls énekesnője, Geri Hornerhttp://www.life.hu/csalad/20161010-kisbabat-var-a-spice-girls-enekesnoje-geri-horner.htmlGeri Horner, leánykori nevén Geri Halliwell jelentette be az örömhírt képmegosztó oldalán. Család--Őszinte sorozat: így néz ki az anya, aki 3 gyermeket szült 1 éven belülhttp://www.life.hu/csalad/20161010-igy-nez-ki-melanie-varney-szules-utani-teste-aki-egy-even-belul-harom-gyermeknek-adott-eletet.htmlMinden terhesség átalakítja a női testet, amivel nem könnyű megbirkózni. Vagy bevallják a várandós anyák, vagy nem, de olykor lehet igazán kétségbeejtő is a hirtelen változás. Így volt ezzel Melanie Varney is, aki egy éven belül 3 gyermeknek adott életet. Az anyává válás a legjobb dolog, ami valaha történt vele, de testének átalakulásával neki is meg kellett küzdenie. Család--Törőcsik Mari őszintén vallott arról milyen volt anyának lennihttp://www.life.hu/csalad/20161010-torocsik-mari-oszinten-vallott-arrol-mikent-mondta-el-ferjenek-hogy-gyereket-akar-tole.htmlTörőcsik Mari az ország egyik legismertebb és legelismertebb színésznője. 60 éves pályafutása alatt folyamatosan a figyelem középpontjában volt, mégis ritkán hallhattunk magánéletéről. Ezúttal megtörte a csendet és őszintén mesélt férjéről és az anyaságról. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.