90 dekásan született, most így néz ki a kislány - FOTÓK!

Forrás: Thinkstock -
koraszülés fotó szülés kislány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Agnes Poppy Taylor-Hatt már a születésekor halálra volt ítélve, az orvosok nagyon hamar lemondtak róla. A csöppség azonban megcáfolta a dolgot. 

Az életért folytatott küzdelmét az ausztrál fotós, Lacey Barratt örökítette meg. Édesanyjának ez volt a harmadik terhessége. A nő egy nap szokatlan vérzést tapasztalt, ezért azonnal kórházba szállították. Az orvosok végül úgy döntöttek, hogy a babát azonnal ki kell venni, mert mindkettőjük élete veszélyben forog – írja a DailyMail.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A baba a terhesség 27. hetében, császármetszéssel jött világra 2015. november 19-én, mindössze 900 grammal és 34 centiméterrel.

Agnes nem tudott önállóan lélegezni, sőt agyvérzést is kapott, így első három hónapját gépekre kötve töltötte.

Ő azonban nem adta fel: csodák csodájára a súlya gyarapodni kezdett, sőt pár nap múlva már a szemét is kinyitotta. Az elmúlt egy évben a kislány állapota sokat javult, és ma már minden percét a családjával töltheti. A piciről itt nézhetsz még fotókat!

Hány gyereknek kell még meghalnia? - Fegyvertartás Amerikábanhttp://www.life.hu/csalad/20161026-egyesult-allamok-legalis-fegyvertartas-egymast-gyilkolo-gyerekek.htmlEgy, a Missouri és Illinois államokban élő szülők körében végzett felmérés szerint a megkérdezett családok körülbelül fele tart otthon lőfegyvert. Ez a bizonyos családi fegyver pedig sokszor rossz kezekbe kerül: 2016 első felében minden másnap meghalt egy gyerek fegyverbaleset következtében. Az amerikaiak többsége ennek ellenére sem akarja a fegyvertartás szigorítását. Család--Elhagyták az országot Sarka Katáékhttp://www.life.hu/csalad/20161028-sarka-kata-a-gyerekekkel-egyutt-amerikaba-utazott.htmlHamarosan mindenkinek elkezdődik a hosszú hétvége, ám Sarka Katáéknál már tart is a pihenés. A műsorvezető nem akárhol tölti el ezt a pár napot: gyermekeivel együtt Amerikába utaztak. CsaládFotó: Mudra László - OrigoA nap, amikor véget ért a házasságom: "Ami addig felépült, újra kártyavárként omlott össze"http://www.life.hu/csalad/20161025-a-nap-mikor-veget-ert-a-hazassagom-megcsalt-ferj-tortenete.htmlÚjabb megcsalás, ahol újfent a mobiltelefon szolgált bizonyítékul, ám ezúttal a feleség volt a hunyó. Múlt heti felhívásunkra ismét klaviatúrát ragadt egy olvasónk, és őszintén vallott nekünk a házasságában fellépő problémákról. Család--Döbbenet! Nézd meg, kire hasonlít a legjobban Harry herceghttp://www.life.hu/csalad/20161026-harry-herceg-nagyon-hasonlit-nagyapjara-foto.htmlÉvekkel ezelőtt még pletykáltak arról, hogy Harry hercegnek nem is Károly az édesapja, a következő fotót elnézve azonban ez teljes képtelenségnek tűnik. Család--Kulcsár Edina az édesapjáról: "Mindig vágyom arra, hogy megkeressen"http://www.life.hu/csalad/20161024-kulcsar-edina-az-edesapjarol-meselt-joshi-bharat-musoraban.htmlKulcsár Edina rengetegszer mesélt már édesanyjáról, dédnagymamájáról, az apjáról azonban nem sokat tudni. Most azt is elárulta, mi ennek az oka. CsaládFotó: Szabó Gábor - OrigoSarka Kata és gyermekei elhagyják az országot: Amerikába mennek!http://www.life.hu/csalad/20161024-sarka-kata-es-gyermekei-noncsi-es-davidka-elhagyjak-az-orszagot-amerikaba-mennek.htmlA válófélben lévő Kata úgy döntött, hogy ha csak egy kis időre is, de a tengerentúlra repül csemetéivel. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.