bizarr mindenszentek halottak napja elhagyatott kísértetjárás elhagyott helyek temető Halloween
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halloween napján és mindenszentek, valamint halottak napja előtt mi mással is borzolhatnánk a kedélyeket, minthogy összegyűjtsük a világ legfurcsább, legfélelmetesebb temetőit. Íme szubjektív listánk. 

A Stull-temető

A Kansas államban található Stull községnek manapság nagyjából húsz lakosa van, aminek oka, hogy a helyhez az elmúlt évtizedekben hátborzongató históriák kapcsolódtak. Minden akkor kezdődött, mikor a 20. század első éveiben megnyitották a helyi temetőt, és felépítettek hozzá egy kis templomot. Azt beszélték, hogy a templomot pont a pokol egyik bejárata fölé építették, és többen is állították, hogy magát a sátánt vélték látni a sírkertben halloween napján. A sátán megjelenése után elterjedtek azok a hírek, miszerint nemcsak megmutatkozott, de gyermeket is nemzett, a „deformált" gyerek pedig pár napon belül meghalt. Az emberek folyamatosan furcsa hangokat és kopogtatásokat hallottak a temető felől, amelyekről azt tartották, hogy a templom alatti pokolban lakozó szörnyek adják ki.

A Stull-temető Forrás: Wikipédia

A megmagyarázhatatlan történetek évtizedeken át kísértették a lakosokat, ennek köszönhető, hogy a legtöbben mára elhagyták a falut. Az utolsó csepp a pohárban az a furcsaság volt, mikor 2002-ben nagypéntek napján az egész templom egyszerűen összeomlott.

Manilai nekropolisz

A Fülöp-szigetek a világ egyik legszegényebb országa. Fővárosa, Manila pedig a világ egyik legsűrűbben lakott városa. A teljes manilai agglomeráció lakossága meghaladja a 14 milliót, a lakosság 40 százaléka pedig mélyszegénységben, nyomornegyedekben, vagy éppen az 54 hektáron elterülő Északi temetőben él. Nemcsak néhány családról van szó, hanem egy közösségről, amely az elmúlt évtizedek alatt egy komplett falut épített a temetőben. Úgy tudni, hogy már az 1950-es években is voltak a sírkertnek élő lakói. Mára pedig több mint 6000 manilai éli itt mindennapjait.

Forrás: AFP/Ezra Acayan

A sírok között halomban áll a szemét, a területet ellepték a csótányok és a patkányok, ráadásul még a halottak csontjai is szanaszét hevernek. Ha ugyanis a hozzátartozók nem tudják fizetni a sírhely bérleti díját, akkor a halottak maradványait kikaparják a sírokból, és jobb esetben tömegsírba temetik őket, rosszabb esetben pedig szétszóródnak a temetőben a sírok között.

St. Louis temető

Az Egyesült Államokban, New Orleansban található háromrészes temetőkomplexum valójában három, hasonló stílusban, nagyjából ugyanabban az időben épült római katolikus sírkert. Hogy mitől is különleges ez a temetőegyüttes? New Orleans tengerszint feletti magassága igen alacsony, így nem volt megoldható, hogy az elhunytak a föld alatt nyugodjanak békében, mivel egy nagyobb esőzés vagy áradás kimosná a sírokat. Ennek köszönhetően a temető gyakorlatilag csak kriptákból áll, ez adja sajátos, kissé bizarr hangulatát.

Forrás: asergeev.com

La Noria temető

Chilében egykor rengeteg virágzó bányásztelepülés létezett, ám az ipar hanyatlásával ezek a városok már gyakorlatilag kiürültek. A szellemvárosokhoz pedig szellemtemetők dukálnak - az egyik leghíresebb ilyen elhagyatott település La Noria városa, ahol a szóbeszéd szerint éjjelente a holtak is életre kelnek. Azt beszélik, La Noria temetőjében a halottak éjjelente kiszállnak sírjukból, körbesétálják a várost, és hangjukat gyakran az erre járó turisták is hallani vélik. La Noriát olyannyira túlvilági helynek tartják, hogy a közeli Iquique lakói megközelíteni sem merik.

Forrás: reddit.com

Párizsi katakombák

A világ egyik legromantikusabb városa alatt nagyjából hatmillió ember földi maradványa nyugszik. Ez már önmagában is elég hátborzongatóan hangzik. A párizsi katakombák egy 300 km hosszú alagútrendszer Párizs alatt, amelyek eredetileg elhagyatott kőbányák voltak, innen bányászták a követ Párizs építéséhez. Majd a 18. század második felében, amikor Párizs rohamosan terjeszkedni kezdett, és a súlyos közegészségügyi veszélyt jelentő régi, túlzsúfolt köztemetőket felszámolták, a halottak csontjait ebbe a kiürült alagútrendszerbe szállították le. Akik ma mégis ide látogatnak, állítják, hogy az elhunytak még mindig itt kísértenek, mert nem bírnak nyugodni exhumálásuk után sem. A falakat rémisztő festmények díszítik, amelyeknek az eredetét szintén homály fedi.

Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.