Petra csodával határos módon egy ép, egészséges és eleven négyéves kislány. Igen, csodával határos módon, Petra ugyanis csupán 27 hetet töltött édesanyja pocakjában, az apró baba mindössze 600 grammos volt, amikor világra jött. A koraszülöttek világnapja alkalmából Fekete-Körömi Eszterrel, Petra anyukájával beszélgettem.

Petra már négyéves nagylány, senki sem mondaná meg róla, hogy extrém koraszülöttként jött világra. Az anyukájában, Eszterben azonban a mai napig él az az aggódás és fájdalom, amit Petra korai születésénél, és az azt következő hetek alatt átéltek. Ahogy mondta, egy gyászhoz hasonló lelkiállapotba került, amiből időbe telik, míg felépül az ember. Nem így tervezte, nem erről álmodott. A legjobbat szerette volna gyerekének, és úgy érzi, nem sikerült nyugodt életkezdést adnia neki.

Petra extrém koraszülöttként jött világra (képünk illusztráció)Forrás: Thinkstock
Koraszülöttnek azokat az újszülötteket nevezzük, akik a várandósság 37. hete előtt jönnek a világra. A nemzetközi besorolás alapján a 32–36. héten született kisbabák az enyhe koraszülött kategóriába tartoznak, a 28–31. hétre születettek az alacsony gesztációs korú kategóriába, míg a 22–27. héten születettek az igen alacsony gesztációs korú vagy extrém koraszülött kategóriába. Korábban az élve születés alsó határa a betöltött 28. hét volt. 1995-ben azonban ezt a 24. hétre szállították le, ami azt jelenti, hogy az orvosoknak a 24. hét után világra jött csecsemők megmentéséért mindent meg kell tenniük.

Magyarországon népbetegségnek számít a koraszülés: évente 8000 újszülött, azaz tízből egy kisbaba idő előtt lát napvilágot.

Az fájdalom ellenére történetük mégis pozitív és erőt adó minden sorstársuk számára: Petra küzdelmének, élni akarásának; a szülők kitartásának és szeretetének, valamint egy jó adag csodának hála az alábbiakban egy makkegészséges kislány történetét mutathatjuk be.

Petra tervezett gyerek volt, készültetek rá?

Első és abszolút tervezett, várt baba volt. Ahogy elhatároztuk, hogy családot alapítunk, meg is fogant. Ez a része teljesen rendben zajlott, az örömünk azonban sajnos nem tartott sokáig. A 9. héten vérzést tapasztaltam, amitől nagyon megijedtem. Volt fogadott orvosom, akihez rendszeresen, talán kicsit túl gyakran is jártam, és most is hozzá mentünk, hogy megtudjuk, mi a baj. Megállapította, hogy a méhszájon kialakult egy polip, de azt mondta, hogy ez a terhességtől teljesen független dolog, és a magzatot nem érinti. Több orvosnál is jártunk, voltam ügyeleten is, de mindig ezt a választ kaptam, azt mondták nincs semmi probléma. 

Meg tudtak nyugtatni?

Nyilván ezután még sűrűbben mentem vizsgálatokra, kéthetente mindig látott az orvosom, sőt amikor nagyon stresszeltem, többször az ügyeletre is bementem, úgy voltam vele, hogy inkább többször feleslegesen. És természetesen továbbra is próbáltak megnyugtatni, de

én ettől kezdve folyamatosan aggódtam, nem tudtam megszabadulni a rossz érzésektől.

Ahogy elhatároztuk, hogy családot alapítunk, meg is fogant (képünk illusztráció)Forrás: Thinkstock

Aztán a 16. hét környékén levált ez a polip, ezzel pedig végül is a probléma is megszűnt. Ezután egy sokkal jobb szakasz következett, minden rendben volt, a genetikai ultrahangon sem találtak semmi eltérést, Petra szépen növekedett. Akkor már én is elhittem, hogy nincs baj, minden a legnagyobb rendben lesz.

Az idilli állapot azonban nem tartott sokáig...  

Sajnos nem. A 25. héten fellépett egy újabb probléma. Egyik nap úgy éreztem, mintha nem mozogna a baba. Elmentem az orvosomhoz, megvizsgált és azt mondta, hogy nincs semmi baj, van ilyen, hogy nem mozog annyit a baba, vagy többet alszik. Az anyai megérzésem azonban rosszat sejtett. Éreztem, hogy valami megváltozott, éreztem ugyan, hogy mozog, de nem úgy és nem annyit, mint korábban. A korábbi túlaggódásom miatt azonban úgy éreztem, most nem vesznek elég komolyan.

És innentől kezdve a baba szokatlan mozgása állandósult?

Igen. Időnként éreztem, tehát tudtam, hogy ott van, de ez egészen más volt.

Olyan volt, mintha egy másik baba lenne a pocakomban.

Mindemellett persze próbáltam bízni az orvosomban, és elhinni, hogy tényleg nincs baj. Aztán egyszer csak ismét újabb vérzést észleltem. Nem volt sok, de mivel már hetek óta nem jelentkezett, a férjemmel elmentünk az ügyeletre. Az ügyeletes orvos megvizsgált, de azt mondta, nem lát semmi különösebbet.

Azt nem tudták megmondani, hogy mi okozza a vérzést?

Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy szerinte a polip helye. Azt is mondta, hogy bár a protokoll szerint bent kellene tartania, de ha vesznek mintát, utána ő a saját felelősségemre hazaenged. Mi viszont úgy éreztük, hogy a kórházban biztonságban vagyunk, ha bármi történne, és inkább maradtunk. Másnap bejött a választott orvosom, ő is megvizsgált, 890 grammra tippelte a babát, a levett vérmintát elküldte vizsgálatra.

Próbáltam bízni az orvosomban, és elhinni, hogy tényleg nincs baj (képünk illusztráció)Forrás: Thinkstock

Aztán délután egyszer csak felment a vérnyomásom. Az orvosok toxémiára gyanakodtak, de a vizsgálatok nem igazolták. Kaptam antibiotikumot, sőt tüdőérlelő injekciót is,

azt azonban senki nem mondta, hogy lehet, hogy idő előtt meg fog születni a baba.

Este az ügyeletes orvos megultrahangozott, és kiderült, hogy nagyon kevés a magzatvizem, mindössze egy deci, valamint a köldökzsinór állapotát sem látta jónak. Kiderült, hogy rés keletkezett a magzatburkon, a magzatvíz pedig szétfolyt a szövetekben, a vérnyomásomat is ez nyomhatta fel.

Az ügyeletes orvos közölte velem, hogy

a babának sokkal több esélye van, ha 27. hétre megszületik, mintha a pocakomban marad.

Ez a mondat a mai napig a fülemben cseng. 

A 27. héten elindították a szülést?

Aznap még nem. Másnap reggel jött a saját orvosom, aki az ügyeletes orvossal szemben azt mondta, hogy magzatvíz még újratermelődhet, és hogy szerinte van esély rá, hogy bent maradhasson. Végül az orvosi konzílium mégis úgy döntött, hogy császármetszést végeznek.

Innentől kezdve az egész olyan volt, mint egy film, csak sodródtam az eseményekkel.

Toltak-vittek, azt sem tudtam, hol vagyok. Mondták, hogy a PIC-re fog kerülni a baba, amiről akkor még fogalmam sem volt, hogy mit jelent. Ma már persze tudom, a koraszülötteket ellátó speciális, úgynevezett Perinatális Intenzív Centrumot rövidítik így. Nem tudtam, mire számítsak, közben pedig azon gondolkodtam, hogy vajon kifejlődött-e már mindene.

Mondtak valamit Petra esélyeiről? 

Ekkor még nem. Csak azt, hogy ha bent hagyják, nincs esélye. Mindenki meglepődött, amikor Petra rögtön felsírt, és hogy önállóan képes volt lélegezni. Annyit mondtak, hogy nagyon kicsike, 600 gramm volt, és hogy ennél ilyen korban már nagyobbak szoktak lenni. A születése után nem mutatták meg, rögtön elvitték, csak másnap mehettem be hozzá először. Akkor jött be a PIC főorvosa is, hogy elmondja Petra életesélyeit. Megnyugtatott minket, hogy az állapota stabil, minden szerve a korának megfelelő fejlettségű, de az első két hét kritikus. Számos probléma léphet fel az agyvérzéstől kezdve emésztési gondokig, látás vagy halláscsökkenésig. Azt is mondta, most

egy nehezebb utazás vár ránk annál, mint amit mi elképzeltünk, de ez az utazás is lehet szép, csak éppen máshogy.

Meddig kellett Petrának a kórházban maradnia?

Tíz hetet töltött bent, amikor elérte az egykilós súlyt, hazavihettük. A világért nem hagytunk volna ki egyetlen látogatási alkalmat sem, az viszont nagyon megterhelő volt, hogy naponta mindössze háromszor 15 percet lehettünk bent nála. Egyébként az egyesülettel egyebek mellé azt is el szeretnénk érni, hogy a PIC-en a szülők családiasabb környezetben lehessenek minél többet gyermekükkel.

Petra csodával határos módon egy ép, egészséges és eleven négyéves kislányForrás: Fekete-Körömi Eszter

Mivel Piliscsabán lakunk, szinte egész napunk a közlekedéssel telt, a kórház és az otthonunk között. Aztán egy szerencsés véletlen folytán megoldódott ez az ingázás. A testvérem a kórháztól öt percre lakik, és a lakásukkal szemben lévő egyik ingatlant éppen árulták. Felhívtuk a számot, elmondtuk a tulajdonosnak a történetünket, és megkérdeztük, nem adná-e ki egy időre nekünk albérletbe. A tulaj pedig gondolkodás nélkül odaadta, még bérleti díjat sem kért, csak a rezsit kellett fizetnünk. Berendezkedni viszont egyáltalán nem szerettem volna. Úgy éreztem, nem jó ómen, lelkileg az tartott bennünket, hogy tudtuk, mi a kórházból haza fogunk menni hamarosan hárman.

Nem vagy egyedül

Eszter a Koraszülöttekért Országos Egyesületen keresztül különböző segítő munkákban vesz részt, annak érdekében, hogy más családokat informáljanak, és megkönnyítsék mindennapi életüket. Részt vett például a PICi füzet, nagy segítség című ingyenes információs kiadvány elkészítésében is, amellyel azoknak a koraszülőknek szeretnének segíteni, akik még útjuk elején állnak.

A kiadványt itt érheted el.

De hiába voltunk ott mindennap, minden látogatáskor, legbelül mérhetetlen tehetetlenséget éreztünk. Attól viszont egy kicsit hasznosabbnak éreztem magam, hogy volt tejem, tudtam fejni, és vinni be a kórházba. És ez is nagy csoda, mert úgy, ahogy Petra aprócska szervezete, az én testem sem volt még kész. 

Mindig azt szoktam mondani, hogy Petra korababa, mi pedig koraszülők vagyunk. Egy koracsalád. 

Petra most volt októberben 4 éves, életvidám és egészséges. A hazatéréstől számítva nehéz volt idáig eljutni?

Hat-hét hónaposan kicsit le volt maradva, feltűnt, hogy a mozgása nem fejlődik normálisan, egyáltalán nem tudott például forogni. Azt tudni kell, hogy a kórházban betanították nekünk a Katona-féle tornát, amit rendszeresen csináltunk is itthon. Ám amikor feltűnt, hogy nincs minden rendben, elvittük Dévény-tornára. Nagyjából két-három alkalom után már látványos fejlődést tapasztaltunk, átfordult, mászott, és felült szépen egymás után, ahogy kell. Tizenhat hónapos korára behozta a lemaradást, és az utógondozáson is mindig azt mondták, hogy teljesen rendben fejlődik, hogy egy valódi sikertörténet.

Petra már négyéves nagylányForrás: Fekete-Körömi Eszter

Hiába lett boldog vége a történetnek, egy ilyen traumát nem lehet egyik napról a másikra feldolgozni. 

Sokáig egy gyászhoz hasonló lelkiállapotban voltam, gyászoltam azt, hogy nem sikerült egy nyugodt életkezdést adni a gyerekemnek. Ma már sokan mondják, hogy próbáljunk meg egy újabb babát, viszont mi most határozottan úgy érezzük, hogy nem szeretnénk még egy gyereket. Ha úgy alakulna, természetesen megtartanánk, de tudatosan nem szeretnénk. 

Annyira közel voltunk a tragédiához, hogy nem hiszem, hogy kétszer is megtörténhet a csoda.

Valami nem működött nálam, és nem szeretnénk kockáztatni. Szerintem egy gyerek nem olyan, mint mondjuk egy nyelvvizsga, amivel lehet próbálkozni.