American Music Awards stílus vörös szőnyeg Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az unalmastól a sikkesen át a brutális villantásig mindenféle stílus jelent volt a vasárnap esti American Music Awards vörös szőnyegén. Nézzük is a legmeghatározóbb darabokat!

Chrissy Teigentől korábban is láttunk hasonló megoldást, sőt, be is számoltunk róla, hogy ez az elképesztően merész szabás mennyire trendi manapság, de a modellnek ezúttal mindenkin sikerült túltennie.

Chrissy Teigen villantásgyanús ruhája Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

És így fest mozgásban.

Mozgásban még durvább. Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

Az este egyik házigazdája Gigi Hadid volt, aki nemrégiben még magyar tervező ruháját viselte. Ezen az estén hat különböző szettben is megmutatta magát. A vörös szőnyegen egy fehér csipkecsodát viselt.

Forrás: AFP/Valerie Macon

Majd többször is átöltözött, és bebizonyította, hogy egy igazi stíluskirálynő.

Forrás: AFP

Az este legsikkesebbje egyértelműen Lady Gaga volt, aki ezúttal az egyszerű, elegáns vonalakra szavazott, amihez persze tökéletesen passzolt a kalap.

Forrás: NORTHFOTO/Hahn Lionel/Abaca Usa

A legextrémebb szerelést szokás szerint Z Lala mutatta be. A Madonna-féle csúcsos melltartóhoz csúcsos haj dukál.

Forrás: AFP/Valerie Macon

Selena Gomez, aki egyébként egy díjat is bezsebelt, ezúttal nagyon unalmas estélyi ruhában jelent meg a vörös szőnyegen

Forrás: AFP/Valerie Macon

A szintén díjat is nyerő Ariana Grande vele ellentétben izgalmasabb, fiatalosabb stílust hozott.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

Heidi Klum mintha egy ABBA-buliból érkezett volna: az este diszkókirálynője cím mindenképpen az övé.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

A legfurcsább ruhát a hosszú lábú Karlie Kloss viselte. Ha neki nem áll jól, akkor biztosan senkinek, így az a gyanúnk, hogy ez bizony egy rosszul összerakott ruha.

Forrás: AFP/Valerie Macon

A social media sztár, Gigi Gorgeous pedig az este legsokkolóbb "ruháját" viselte: egy melltartóra lógatott anyagdarabot és egy pár kesztyűt.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown
Rémes megoldások a vörös szőnyegen - Heti stílusmustrahttp://www.life.hu/trend/20161117-heti-stilusmustra-szerepel-benne-natalie-portman-tori-spelling-emma-stone-emma-watson.htmlRossz megoldások, laza outfitek és egy új kedvenc – mutatjuk a hét legjobban és legrosszabbul öltözött sztárjait a vörös szőnyegről! Trend--Tippek a tökéletes alapozó kiválasztásáhozhttp://www.life.hu/trend/20161116-tanacsok-az-alapozo-kivalasztasahoz.htmlMiért fontos az alapozó? Mert egységesíti a bőr színét, ami a tökéletes megjelenés elengedhetetlen kelléke. De mégis hogyan kell kiválasztani a megfelelőt? Fogadd meg Larion Oscar tanácsait! TrendThinkstockA Szépség és a Szörnyeteg – és az a bizonyos sárga estélyihttp://www.life.hu/trend/20161114-a-szepseg-es-a-szornyeteg-es-az-a-bizonyos-sarga-estelyi.htmlA napokban újabb képeket tettek közzé A Szépség és a Szörnyeteg film készítői, amin az ikonikus táncos jelenet szerepel. Ahogy az eredeti mesében, a filmben is egy káprázatos sárga estélyit visel Belle, azaz Emma Watson. De mitől ennyire lenyűgöző ez a sárga ruha, és milyen sztárok viseltek hasonló estélyit? Trend--A ronda karácsonyi pulcsik ideje lejárt! Helyette itt vannak az öltönyökhttp://www.life.hu/trend/20161116-a-ronda-karacsonyi-oltonyok.htmlÉvek óta tartó trend a ronda karácsonyi pulcsik feltűnése az ünnep közeledtével. Most azonban úgy tűnik, hogy újabb divat van a láthatáron, ami ráadásul a férfiaknak kedvez: íme, a legcsúnyább karácsonyi öltönyök! Trend--Férfi mellplasztika, női fenéknagyobbítás és a saját zsírral töltés a menőhttp://www.life.hu/trend/20161111-ferfi-mellplasztika-noi-fenek-nagyobbitas-es-a-sajat-zsirral-toltes-a-meno-most-a-plasztikaban.htmlA divattal együtt a plasztikai trendek is változnak, ahogy azt a folyamatosan cserélődő szépségideáljaink megkövetelik. Ma már nemhogy természetes egy plasztikázott mell látványa, de már az sem meglepő, ha egy férfi szeretné mesterségesen formálni mellizmait. A mesterkélt kinézet egyre természetesebbé válik, pláne az olyan eljárások segítségével, mint a saját zsírral történő töltések. Trend--A legnagyobb hírességek haját vágja, mégsem erre a legbüszkébb a magyar sztárfodrászhttp://www.life.hu/trend/20161108-budai-alexnew-yorkban-elo-magyar-mesterfodrasszal-beszelgettunk.html„Ha röviden mesélem, akkor tündérmese, ha hosszan, akkor egy történet a valódi életről” – mondja saját életútjáról Budai Alex mesterfodrász, aki New Yorkban a legnagyobb hírességek haját vágja. Őt mégsem ez mozgatja, hanem az az energia, amit azoktól a rászorulóktól kap, akiken segít. Korábban hajléktalanok haját vágta Budapesten, és ezúttal is egy jótékonysági rendezvényre utazott haza: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Átmeneti Családok Otthonában csinálta meg a rászorulók haját fodrászkollégáival. Alex igazi inspiráló ember, egy álmodozó, és nagyon pozitív személyiség, aki önmaga maradt a sztárvilágban is. TrendFotó: Hirling Bálint - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.