A legnagyobb hírességek haját vágja, mégsem erre a legbüszkébb a magyar sztárfodrász

Igen, ez volt az elsődleges dolog. Szerettem volna csinálni újra egy eseményt, ami kizárólag arról szól, hogy a rászorulóknak adjunk valamit. Mivel fodrászok vagyunk, nincs sok eszköz a kezünkben, csak egy olló meg egy fésű, de tudod mit, néha nagyobb örömet okozunk ezzel a fajta törődéssel, mint ha valamilyen kézzelfogható tárgyi dolgot ajándékoznánk. Elképesztően jó dolog adni, és a hála, amit utána visszakapunk ezektől az emberektől, az hihetetlen hatással van az emberre. Ma is fantasztikus energiákkal feltöltekezve jöttünk el a rendezvényről a fodrászkollégáimmal.

A szüleimtől azt tanultam, hogy „tegyél jót másoknak, mert attól jól fogod érezni magad”. És ez ma is pontosan így volt. Nekem kicsit fárasztó mindig csak magamra figyelni. Egyébként meg az is mindig benne van, hogy inspirálni akarok. Néha az emberek elfelejtik, hogy mennyire jó adni, és nem is az a lényeg, hogy mit adsz és mennyit. Egy kedves szó, egy tábla csoki egy gyereknek is hatalmas dolog. Nekem ez sokkal többet jelent belül, mint levágni Ivanka Trump haját. De ez nem is a fényűzésről szól, hiszen vannak ápolatlan külsők, zsíros hajak, de hogy lehetne jót csinálni úgy, ha az ember mindig azt nézi, hogy a körme alatt kosz lesz? Egyébként hamarosan az alapítványom is hivatalos kereteket ölt, úgyhogy elképesztően boldog vagyok.

Két budapesti fodrászkollégámmal alapítjuk, és a lényege annyi, hogy segítsünk. Szín és hitvallás nélkül. Vagyis teljesen mindegy, hogy kinek, hiszen minden rászorulónak segíteni kell. Egyébként ez volt a másik ok, amiért hazautaztam, ugyanis egy szuper ügyvéd vállalta, hogy teljesen ingyen megcsinálja hozzá a papírokat.

Itt lesz a legtöbb esemény, de mivel én kint élek New Yorkban, ezért természetesen ott is lesznek különböző jótékonysági rendezvények.

Össze sem lehet hasonlítani. Tizenöt éve, amióta fodrász vagyok kint, azóta minden évben csinálunk hasonló rendezvényeket. Persze nem csak a nagy eseményekről szól ez az egész, én magam a kisebb körömben is igyekszem megtalálni, hogy hol tudok segíteni. Például ismerek három magyar nőt, akik szintén New Yorkban élnek. Soha nem engedhetnék meg maguknak, hogy bejöjjenek a szalonba, ezért a láakásomban szoktam megcsinálni a hajukat. Nekem ez nagyon fontos, hogy nekik, magyaroknak is visszaadjak valamit.

A húszas éveim elején voltam, ’97 január 12-én mentem ki. Ekkor már elvégeztem a vízépítési és vízgazdálkodási szakot, de aztán abban nem dolgoztam, a vendéglátásra váltottam. A legjobb éttermekben dolgoztam, 22 évesen már saját éttermem volt. Valójában nem kellett volna elmennem, de nem éreztem azt, hogy ez a talaj itthon nekem igazán gyümölcsöző lesz. Többre vágytam. És habár anyukámnak azt mondtam, hogy csak két évre megyek ki Amerikába, tudtam, hogy nem akarok hazajönni. Nagy álmaim voltak. Egyébként is örök álmodozó vagyok. Úgy gondoltam, hogy egy életem van, azt miért ne használnám fel úgy, hogy amikor visszanézek, akkor azt lássam: megvalósítottam azokat a dolgokat, amiket elterveztem. Habár azt még nem mondanám, hogy totálisan azzá váltam, aki szeretnék lenni, de haladok afelé. Ez egy növekedés, hiszen az élet az ilyen.

Az első másfél év azért kemény volt, a nyelvet is meg kellett tanulnom, pedig azt hittem, hogy tudok angolul, de ott kiderült, hogy azért az itthon felvett nyelvtudás ott nem sokat ér. Aztán nagy nehezen találtam vendéglátós állást. Közben persze már akkor kitaláltam, hogy jótékonykodni szeretnék, ezért megkerestem a Vöröskeresztet Floridában, és megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni. Akartam csinálni valami kézzelfoghatót, amivel másoknak is jót tehetek. Nem akartam a hét mindkét szabadnapján csak a lábamat lógatni a tengerparton.

Azt azért tudni kell, hogy már gyerekként is bennem volt ez a véna, a húgom hajának gyakran nekimentem anyukám szabóollójával, vagy bedaueroltam a haját, és persze a babái sem úszták meg. (nevet) De aztán anyukám is megengedte, hogy besüssem a haját vasárnaponként. Rengeteget tanultam még itthon a legjobb barátnőmtől, aki fodrász volt, és sokat jártam be hozzá a szalonba. Így amikor Miamiban a barátaim arról panaszkodtak, hogy nincs pénzük egy igazán jó szalonban megcsináltatni a hajukat, én azt mondtam, hogy szívesen megcsinálom nekik, úgyhogy a konyhámban ment a hajvágás. (nevet)

Öt év után kicsit elegem lett Miamiból, ráadásul a 2001-es terrortámadás hatásai odáig is elértek: a városban szinte meghalt a vendéglátás. Ekkor egy szintén magyar barátnőm azt ajánlotta, hogy menjek New Yorkba, ott mégis több lehetőség van. Ő kozmetikusként dolgozott ott, sok embert ismert, ezért megkértem, hogy segítsen vendéglátós állást keresni. Akkor ezt mondta: „De hát neked fodrásznak kell lenni.” És elküldött New York egyik legnagyobb szalonjába. Persze egy ideig tiltakoztam, valamennyire a kishitűség is bennem volt, és tudtam, hogy szakmai kérdésekre nem fogok tudni válaszolni, és azért elég maximalista vagyok magammal szemben. De végül elmentem. A főnök megkért, hogy szárítsak be egy hajat. Én megcsináltam, ő pedig azt mondta: „Azt akarom, hogy itt dolgozz.” Kifizették nekem az iskolát, és két-három hónap múlva már élesben dolgoztam, mint a többi fodrász. Nem sokkal később kaptam egy még nagyobb lehetőséget egy másik szalonban, aztán onnan már elkezdtek küldeni fotózásokra, mentem a Vogue-hoz, divatbemutatókra, a New York-i divathétre.

Igen, az kellett, hogy leküzdjem a hitetlenségemet.

Ha röviden mesélem, akkor tündérmese, ha hosszan, akkor egy történet a valódi életről. Voltak természetesen pofonok, megalázások. Ebben a világban hatalmas egójuk van az embereknek, de ezt meg kell tanulni kezelni. Az első szalonból például azért jöttem el, mert Madonna fodrásza furkálódott. De aztán ennek is volt pozitív oldala, hiszen egy még jobb szalonba kerültem, ahol további nagy lehetőségek vártak.

Igen, szerintem mindkét nagymamám.

Pozitív hozzáállás és alázat nélkül nem megy. És a pici sikerekből mindig lehet meríteni. Ha valaki azt mondja, hogy mennyire jól levágtam a haját, és tényleg látom rajta, hogy most ettől ő igazán boldog, akkor nem érdekel, hogy egy másik fodrász éppen hogyan szólt hozzám, vagy mit mondott.

Én olyan személyiség vagyok, hogy mindig kell, hogy legyen az életemben valami olyan dolog, ami igazán izgat. Mindig keresem az újabb kihívásokat. A céljaim visznek előrébb, ezek nélkül nem is tudnék élni. Nevetni fogsz, de most az a bekattanásom, hogy a Weather Channelön akarok hajidőjárást mondani.

Bizony, tudok meglepetéseket okozni. (nevet) Ez egy eléggé nézett tévécsatorna Amerikában. Minden reggel elmondanám, hogy az időjárásnak megfelelően milyen frizurát ajánlok a különböző városokban. Ehhez van is egy applikációm, ami már elérhető, de jönnek a további fejlesztések videókkal és hajtrendekkel, mindenféle dologgal, ami egy nőt érdekel.

Sok celebet ismerek, és sokukat imádom is. De akkor sem ijedtem meg, amikor Ivanka Trumpnak megmondtam: nem akarom többet megcsinálni a haját. A kedvencem egyébként Felicity Huffmann. Jót lehet vele beszélgetni, ő egy igazi ember. De Lady Gagáról is jó emlékeim vannak.

Nekem nem. De sokan elszállnak ebben a világban. Illetve nálam is megvolt ez olyan öt percig körülbelül, de hamar kijózanodtam. Gyorsan adtam magamnak egy pofont, amikor hirtelen feleszméltem arra, hogy ez nem én vagyok. Onnantól már nem volt nehéz a földön maradni.

Hogy nagyon nehéz lesz, készüljenek fel a legrosszabbra. Mert ha fel vagy készülve a legrosszabbra, akkor semmi nem érhet meglepetésként. Én nem voltam felkészülve, viszont megtanultam útközben. Cserébe iszonyatosan elszánt voltam. Éreztem, hogy bennem ettől több van, és azt meg akarom valósítani.