Ha szeretsz kísérteties, elhagyatott épületeket nézegetni, akkor Seph Lawless sorozatát imádni fogod. A fotós posztapokaliptikus képein egy évek óta üresen álló amerikai pláza végnapjai elevenednek meg.

A képeket nézve azt gondolná az ember, hogy a Kansas Cityben található Metro North Mall nevű bevásárlóközpont több évtizede kiüresedve tengeti napjait, pedig az épület mindössze két éve vált elhagyatottá. 

A plázát 1976-ban építették, és egészen 2014-ig üzemelt. Az utolsó években azonban egyre kevesebb vásárló tért be az épületbe, az üzletek szép lassan bezárták kapuikat, a bevásárlóközpont pedig végül teljesen kiürült. 

Az idén 40 éves épületnek a fotós, Seph Lawless az utolsó napjait örökítette meg, a plázát ugyanis lebontásra ítélték. Lawless az Instagram profiljára az alábbiakat írta képei mellé: 

„Van valami különleges, abban, ha egy olyan elhagyott helyen jársz, amelyet még nem rongáltak meg, amelynek falait még nem csúfítják el graffitik. Egyike voltam azoknak a kevés szerencséseknek, akik az elmúlt két évben lefotózhatták ezt a csodálatos elhagyatott épületet, amelyet hamarosan le is bontanak. Örülök, hogy be tudtam jutni, és meg tudtam mutatni az embereknek ennek az ikonikus amerikai plázának az utolsó pillanatait.” 

Az enyészeté lett, egykori nyüzsgő bevásárlóközpont fotóiba garantáltan te is beleborzongsz majd. 

/1611/Egy_l2016112414554