híresség fiatal Time magazin siker sikeres emberek tinédzser befolyás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tényleg nem csak a húszéveseké a világ, sőt! Úgy tűnik, egyre nagyobb teret hódítanak a 14 évesek – jól mutatja ezt a Time magazin legújabb listája, amiben az elmúlt év legsikeresebb fiataljait válogatták össze. A listán összesen harmincan kaptak helyett, a következőkben bemutatjuk az öt legmenőbb tinédzsert.

Maddie Ziegler – 14 éves

Maddie Zieglert egyszerűen nem lehet letaszítani a trónról, 2015 után 2016-ban is őt választották az év legbefolyásosabb tinédzserének. A világhírt Sia Chandelier című videoklipje hozta meg számára, a profi táncos Zieglert azóta rendszeresen látni az énekesnő klipjeiben, ráadásul a turnékon is részt vesz Sia alteregójaként. Az alig 14 éves Maddie 2016-ban egy saját ruhamárkát is indított, emellett modellkedik is, sőt legutóbb még a hangját is adta egy készülő animációs filmhez.

Maddie Ziegler Forrás: AFP

Skai Jackson – 14 éves

Ha nem nézed rendszeresen a Disney csatornát, akkor lehet, hogy nem sokat mond neked Skai neve, pedig fiatal kora ellenére már körülrajongott sorozatszínész. A kislány gyerekmodellként kezdte a karrierjét, 14 éves korára pedig több filmben és vagy egy tucat sorozatban is szerepelt már. Többször felemelte a hangját az iskolai zaklatások és a cyberbullying ellen is, egy Huffington Postnak adott interjúban például azt üzente rajongóinak, hogy "csak magukért éljenek, ne akarjanak másoknak megfelelni". Jackson inspirálta egyébként a Marvel Comics képregénykiadót a legújabb szuperhőskarakterük, Riri Williams megalkotásában.

Skai Jackson Forrás: AFP/Chris Weeks

Logan Guleff – 14 éves

A 14 éves fiú már 9 évesen igazi sztár, vagyis sztárszakács volt, akkor szerepelt ugyanis először a The Today Show-ban, és mutatta be nem mindennapi főzőtudományát. 2014-ben megnyerte a Junior MasterChef bajnokságot, tavaly pedig őt választották meg a legjobb 18 éven aluli mesterszakácsnak. De Guleff tehetsége nem korlátozódik kizárólag a konyhára: vállalkozást is indított, amelyben kézzel válogatott fűszereket forgalmaznak, valamint hamarosan saját szakácskönyve is megjelenik.

Logan Guleff Forrás: AFP/Rick Diamond

Gaten Matarazzo – 14 éves

A Netflixen futó Stranger Things című sorozat gyereksztárja egy ritka kórban, cleidocranial dysplasiában szenved, de ahelyett, hogy betegsége eltántorítaná a szerepléstől, erőt merít belőle, és bátran áll kiáll sorstársai mellett. Interjúiban gyakran hangoztatja, hogy valamiféle jelnek tekinti azt, hogy egymillió gyerek közül éppen ő küzd ezzel a betegséggel, és hogy nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki fogadja el magát úgy, ahogy van. "Az emberek gyakran mondják nekem, hogy olyan vagyok, mint bárki más. De azok, akik ebben a betegségben szenvednek, tudják, hogy ők bizony mások. Én viszont azt akarom, hogy a sorstársaim tudják, hogy másnak, különbözőnek lenni nem feltétlenül rossz" – nyilatkozta Matarazzo.

Gaten Matarazzo Forrás: AFP/Alberto E. Rodriguez

Sasha és Malia Obama – 15 és 18 évesek

Annak ellenére (vagy talán éppen ezért?), hogy egyikükkel sem készült még hivatalosan interjú, és nem gyakran jelennek meg nyilvánosan, az Obama lányok igazi amerikai ikonná váltak. 2016-ban például Sasha édesanyjával, Michelle Obamával libériai és marokkói segélyszervezetekkel összefogva próbálta az adott országokban a lányok oktatásának fontosságát népszerűsíteni. Mindkét lány példaképpé vált az amerikai fiatal fekete nők körében, a közösségi oldalakon gyakran hivatkoznak rájuk #BlackGirlMagic hashtaggel.

Sasha Obama (balra) és Malia Obama (jobbra) Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.