Valami igazán finom reggelit ennél? Készíts hummuszt házilag!

Forrás: Thinkstock -
hummusz krém csicseriborsó szendvics reggeli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hummusz rengetegféleképpen ízesíthető, és ami a felhasználást illeti, a lehetőségek végtelenek. Nem is csoda, hogy ez az egyik kedvenc csicseriborsós ételünk. Mutatjuk is, hogyan készül!

Hazánkban is egyre elterjedtebb ez az étel, amit a hummuszkedvelők még mindig inkább boltban vesznek meg készen, pedig házilag is elképesztően egyszerű elkészíteni. Alig néhány alapanyag kell hozzá, és egy botturmix. Ha nem akarsz sokan pepecselni, mert azt az időt inkább az ízesítésre fordítanád, akkor vegyél konzerv-csicseriborsót. Ellenkező esetben már előre áztasd be a száraz csicserit, különben elképesztően hosszúra nyúlik majd a főzési idő.

Hummusz Forrás: Thinkstock

Ha megvan a puha csicseriborsó, legyen az konzerv vagy általad főzött, már csak az ízesítés van hátra. Az alapvető hozzávalók a következők 2 konzervnyi adaghoz:

  • fél-1 citrom leve
  • 2 fokhagymagerezd
  • 3 ek. tahini
  • 4 ek. olívaolaj

A mennyiségeket saját ízlés szerint bátran változtasd. A tahini a szezámmagkrémet jelöli, amit boltban is megvásárolhatsz, de otthon is elkészítheted, ha van egy jó kis kávédarálód. Ez ugyanis tökéletes állagúra őrli a szezámmagot (de egyéb aprítógépben is működik a dolog). Ehhez már csak vizet, olajat, fokhagymát, citromlevet, sót kell tenni. Vagyis nagyjából ugyanazokat, mint a hummuszba, így ha a hummuszhoz készíted, akkor nem feltétlenül kell előre ízesítened, azzal összekeverve is kóstolgathatod és ízesítheted. Egyébként a tahininél nagyjából a következő arányok vannak, ha esetleg külön is kipróbálnád:

  • 10 dkg szezámmag
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kk. só
  • 3 ek. olívaolaj
  • 2 ek. citromlé
  • fél deci víz

Visszatérve a hummuszra, a feladatod csupán annyi, hogy egy botmixerrel összepürésítsd a hozzávalókat, majd kóstolgasd, hogy saját ízlésednek megfelelő legyen. A fűszereket is bátran variálhatod, mehet bele akár friss koriander, őrölt kömény, vagy akár curry is.

Tahini Forrás: Thinkstock

A kész hummuszt használhatod szendvicskrémként, mártogatósként, de akár készíthetsz egy klassz villásreggelit is belőle, ha egy tányéron elkensz egy kis hummuszt, és azon tálalsz grillezett zöldségeket, például répát, gombát, és mellédobsz két tükörtojást is.

3 inspiráló tanács, hogy sikerre vidd az újévi fogadalmakathttp://www.life.hu/ez-zsir/20170105-tippek-az-ujevi-fogadalmak-megtartasahoz.htmlTudtad, hogy 21 nap rendszerességre és odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy egy elhatározásból szokás váljon? És azt, hogy a legtöbben csak 10 napig tartják az újévi fogadalmaikat? Te ne tartozz közéjük! Ez Zsír!ThinkstockMeglepő adatok a testről! Egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhaméretehttp://www.life.hu/ez-zsir/20170104-egy-atlagos-nonek-31szer-valtozik-a-ruhamerete-elete-soran.htmlTermészetesen minden nőnek ingadozik a súlya az évek alatt, de tudtátok, hogy egy átlagos nőnek 31-szer változik a ruhamérete felnőttélete során? Az ezzel kapcsolatos legutóbbi felmérés azt is megvizsgálta, milyen életesemények hajlamosítanak bennünket a leginkább hízásra. Ez Zsír!Thinkstock5 étel, ami segít, hogy kevesebbet egyél http://www.life.hu/ez-zsir/20161212-ezt-egyuk-ha-dietazunk.htmlHa fogyókúrázni akarunk, fontos, hogy változatosan táplálkozzunk, és igyekezzünk olyan ételeket fogyasztani, amelyeknek alacsony a kalóriatartalmuk. De azzal is jól járunk, ha egy kicsit becsapjuk magunkat, és olyan élelmiszereket választunk, amelyeket nem lehet gyorsan megenni, hiszen ha lassabban eszünk, kevesebb mennyiségtől is jóllakunk.Ez Zsír!--Túl szép, hogy igaz legyen? A csokoládé szerepe a fogyókúrábanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161212-a-csokolade-szerepe-a-fogyokuraban.htmlSok ember lenne boldog, ha végre kiderülne, hogy a csokoládé valójában fogyaszt, és így korlátlan mennyiséget ehetünk belőle anélkül, hogy attól kellene félnünk, elhízunk. Ilyen élelmiszerből persze igencsak kevés van, és a csoki nincsen közöttük. Viszont ha megfelelő módon fogyasztjuk a jó minőségű, magas kakaótartalmú étcsokoládét, még diétázás alatt sem kell lemondanunk róla, sőt az előnyünkre válhat. Ez Zsír!Thinkstock191 centi, brutálisan izmos, és rengeteg díjat nyert – Balogh Robin, a magyar testépítőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161214-balogh-robin-fitneszmodellel-beszelgettunk-versenyzesrol-eletmodrol.htmlA 24 éves Balogh Robin a Men's Physique kategóriában versenyez, és nyeri sorra a díjakat. Ha valaki megnézi a következő fotókat, látni fogja, hogy ez egyáltalán nem véletlen. Ez Zsír!--Közel 900 kilót adtak le a világ legkövérebb emberei! Az öt legdurvább fogyós sztori 2016-ból!http://www.life.hu/ez-zsir/20161208-a-top-5-legnagyobb-fogyas-2016bol.htmlSokkoló fogyós sztorik érkeztek a nagyvilágból 2016-ban. A top 5-ben több száz kilókat adtak le a világ legkövérebb emberei. Nézzük az év legemlékezetesebb fogyásait! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.