Geszler Dorottya jó néhány évet letagadhat – lánya barátnőjének nézik

barátnő lánya anya Geszler Dorottya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Geszler Dorottyának már felnőtt lánya van, akivel gyakran csinál közös programokat. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy barátnőknek nézik őket. A legtöbb embernek leesik az álla, amikor kiderül, hogy anya-lánya párosról van szó!

Geszler Dorottya lánya, Laura nemrég töltötte be a 21. életévét, és megkezdte második évét egy madridi egyetemen. A műsorvezetőnek nem esett nehezére elengedni a lányát egy másik országba, hiszen megbízik benne. Szoros kapcsolatuk miatt gyakran látogatják egymást, és közös programokat is csinálnak.

Geszler Dorottya remekül tartja magát Forrás: Facebook/Geszler Dorottya hivatalos oldala

"Mindig is lazán próbáltam őt nevelni. Inkább vagyok most is a barátnője, mint a szigorú édesanyja. Azt gondolom, hogy a gyereknek is meg kell adni azt, hogy élhesse a saját életét" – mondta Geszler Dorottya, hozzátette, náluk ez bevált, és ezért olyan nagyszerű a kapcsolatuk. Közös programokat is gyakran csinálnak, bár nem hiszik el róluk, hogy 25 év köztük a korkülönbség.

Geszler Dorottya és lánya igazi barátnők Forrás: FEM3

"Szeretünk vásárolni, koncertekre, színházba járni, bárki találkozhat velünk például a Szigeten. Jó érzés együtt átélni minden különleges pillanatot. Sokszor hittek már minket barátnőknek, és amikor megmondtuk, hogy anya-lánya vagyunk, nem akarták elhinni" – mesélte a Story magazinnak a műsorvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.