egészség egészséges életmód kávé2017 kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindannyiunk kedvenc reggeli itala nagyon is egészséges, csak néhány alapszabályt kell betartani, hogy mindennap élvezhessük áldásos hatásait.

Minőség

Az első és legfontosabb szempont, hogy milyen kávét iszol. Erre főleg akkor érdemes odafigyelni, ha szeretsz otthon kávézni, és nem szívesen költesz mindennap a sokszor igencsak drága kávézókban. Akár az őrölt, akár a szemes változatot szereted megvásárolni, mindenképpen a jó minőséget válaszd. Hiszen nemcsak sokkal finomabb is az ezekből a kávészemekből készült gőzölgő ital, de sokkal jobban érvényesülnek benne a kávé jótékony hatásai.

Jó minőségű kávét válassz Forrás: Thinkstock

Mennyiség

Ha az egészséges életmód híve vagy, tartsd szem előtt azt is, hogy a szervezetnek a túlzott kávéfogyasztás nem tesz jót. Ahogy semmilyen ételnek, italnak a túlzott fogyasztása sem. A megfelelő mértéket mindenben tartani kell. Ez is fontos ahhoz, hogy a kávé lehető legpozitívabb hatásai érvényesüljenek. Arra is érdemes még odafigyelni, hogy étkezés után fogyaszd a kávét, így egyáltalán nem terheli meg a gyomrodat.

A kávé jótékony hatásai

A kávé az antioxidánsok egyik legfontosabb forrása, amelyek védik a sejteket a káros szabadgyökök ellen. A koffein fokozza a vérkeringést, ezáltal gyorsítja az anyagcsere-folyamatokat, így az emésztést is. Kutatások szerint a test belső hőmérsékletét is megnöveli, ami a zsírok lebontását igen kedvezően befolyásolja. A kávé továbbá vízhajtó hatású: segít megszabadulni a sejtek között megrekedt fölösleges folyadéktól.

Ízesítés

A harmadik szempont az, hogy mivel ízesíted a kávédat. Hiába mondják sokan, hogy magában, mindenféle ízesítés, édesítés nélkül a legjobb, sokan nem szeretik tisztán inni. Ha te is így vagy ezzel, a cukrot mindenképpen kerüld el. Helyette tegyél bele mézet, vagy válassz különböző édesítőszereket, akár sztíviát, nyírfacukrot, eritritet. A kávé ízesítését pedig kifejezetten ajánljuk, persze azt is csak mértékkel, hogy ne nyomja el a kávé aromáját. De egy kevés fahéj például kifejezetten passzol a kávéhoz, ráadásul nagyon egészséges, és az emésztésre is jó hatással van.

Ízesítsd a kávédat mézzel vagy fahéjjal Forrás: Thinkstock

Alternatív kávétippek, ha lemondanál a cukorról

Ha az édes élvezetek híve vagy, és nem kedveled az üres feketét, fogadd meg alternatív kávétippjeinket. Ne feledd, finomított cukor nélkül is élvezni lehet az édes ízeket! Olvasd el a Life.hu cikkét!

5 gabona, amit ne hagyj ki az étrendedbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170302-gabonak-amiket-ne-hagyj-ki-az-etrendedbol.htmlHa unod a megszokott köreteket, vagy éppen új, egészségesebb alapanyagokat keresel a sütés-főzéshez, akkor nézz körül a gabonák között. Mutatjuk is a kedvenceinket! Ez Zsír!--Inspiráló plus size sportolók és történeteikhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170301-inspiralo-plus-size-sportolok.htmlNem minden sportimádó hajszálvékony, ettől függetlenül egészségesen élnek, és minden teltebb férfit és nőt arra inspirálnak, hogy soha ne adják fel, és soha ne hagyják elhitetni magukkal, hogy ők kevesebbet érnek a pluszkilóik miatt. Ez Zsír!--Öntetek és szószok, amikkel soha nem lesz unalmas a salátahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170223-ontetek-es-szoszok-amikkel-soha-nem-lesz-unalmas-a-salata.htmlEgy szuper kis saláta mindig jó választás: könnyű, tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rostokkal. De sajnos, mint mindenre, erre is rá lehet unni. Ha az egészséges életmód híve vagy, vagy éppen diétázol, akkor ezt pontosan tudod. De ne juss el addig, hogy ráunj, inkább dobd fel különböző öntetekkel, ami mindig megszínesíti, és új ízvilágot ad neki. Ez Zsír!ThinkstockGyógyfürdők, amiket egy napig fél áron élvezhetsz - Ne hagyd ki!http://www.life.hu/ez-zsir/20170222-gyogyfurdok-amiket-egy-napig-felaron-elvezhetsz.htmlA "Szökjön ki egy fürdőbe!" elnevezésű kezdeményezés lehetőséget biztosít a gyógyfürdők szerelmeseinek, hogy egy napig fél áron élvezzék a fürdőzés jótékony hatásait. Jobb, ha be is írod a naptáradba február 28-át, és a helyszíneket máris mutatjuk! Ez Zsír!--Hosszú Katinka 5 motiváló üzenete a sikerhez http://www.life.hu/ez-zsir/20170220-hosszu-katinka-ot-motivalo-uzenete-a-sikerhez.htmlHosszú Katinka ma kétségtelenül a legsikeresebb magyar sportember, de nemcsak hazai viszonylatban, világszinten is az egyik legelismertebb sportolók egyike. Az Iron Lady a küzdeni akarás, az erő, a kitartás, a fáradhatatlanság mintaképe, így van mit tanulni tőle. Ez Zsír!--Édességfüggő vagy? 5 tipp, hogy leküzdd a szenvedélyedethttp://www.life.hu/ez-zsir/20170216-edessegfuggokent-igy-szokhatsz-le-a-cukorrol.htmlSok édességmániás gondolja úgy, hogy fogyókúrája vagy életmódváltása miatt le kell mondania az édes ízekről, de ez nincs így, hiszen a finomított cukor és az abból készült termékek egész pici szegmensei az édességeknek. Íme, néhány tipp, amivel könnyedén elkerülheted őket! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.