Lagzi Lajcsi már a családjával töltheti az idejét, de a félelmük nem múlik el egyik percről a másikra. Lánya, Galambos Bogi is félti még az édesapját.

A mosolygós és nem utolsó sorban gyönyörű tinédzser lánynak sok mindenen kellett keresztülmennie, ezek a borzalmas élmények nem múlnak el nyomtalanul. Nem enged magához közel idegeneket, és nagyon félti az édesapját. A bebörtönzés emléke ugyanis még elevenen él bennük, akkor is, ha nem akarnak rágondolni.

Galmbos Bogi félti az édesapjátForrás: Origo/Marton Szilvia, Origo/Szabó Gábor

"Ha rájövök, hogy valaki csak apu ismertsége miatt közeledik, megszakítom vele a kapcsolatot" - ismerte el Bogi, akivel apukája is óvatosabban bánik. Lajcsi természetesen nagyon félti a lányát, ezért modellkedni sem engedte. "Apu egyáltalán nem örült annak, hogy modellként dolgoznék, én pedig úgy gondoltam, hogy az ő jóváhagyása nélkül semmibe nem fogok bele" - mondta a Story Magazinnak Bogi, aki reménykedik, hogy sikerül egyszer ebben a témában megegyezniük. Ezért azonban nincs köztük harag, hiszen pontosan tudja, mit érez az édesapja: ugyanazt, amit ő. Kölcsönösen féltik egymást. "Apa mindenkinek megmondja a véleményét. Féltem is, hogy ebből megint baja lesz. Szerencsére nem álmodom a bebörtönzéséről, de ez mindig ott lesz bennem, bennünk, hiába nem akarunk gondolni rá" - vallotta be Lagzi Lajcsi lánya, akinek nemrég nyílt meg az első kiállítása