Szabó Eszter a Megasztárban jött össze Kontor Tamással. Kapcsolatukból két gyermek is született, de sajnos a szerelmük nem állta ki az idő próbáját. Eszter egyedül maradt a két fiúval, de Tamással is baráti a viszonyuk.

A harmadik Megasztárban jött össze Szabó Eszter és Kontor Tamás. Már a műsor alatt bejelentették, hogy egymásba szerettek. Kapcsolatukat nem is olyan soká egy kisfiú koronázta meg, akit még egy gyermek követett. A közös koncertek, a boldogság és a gyerekek ellenére azonban 9 év után elváltak útjaik. 

Szabó Eszter egyedül neveli a gyerekeitForrás: Facebook/Szabó Eszter

"Sosem gondoltam arra, hogy egyedül fogok két gyereket nevelni. Nem számítottam arra, hogy Tamás második házasságából származó gyerekei is apa nélkül nőnek fel.  Szerencsére a válás nem viselte meg a gyerekeinket. Barátságban maradtam az apjukkal" – mondta Eszter a Story magazinnak. Hozzátette, eleinte nagyon sokat dolgozott. Mindenbe belevágtam, hogy talpon maradjunk.  Aztán rájöttem, nem muszáj annyifélét csinálni, de élvezem. Énektanár vagyok, három éve minden este fellépek egy szállodában, és újságíróként is dolgozom" – sorolta az elfoglaltságait Eszter, aki nemrég 30 kilótól szabadult meg.