Genetikai szexuális vonzerő, avagy anyák, akik szerelmesek lettek a saját gyerekükbe

Forrás: Thinkstock -
adoptálás család szexualitás anya örökbeadás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A genetikai szexuális vonzerőről viszonylag ritkán esik szó, hiszen a szülő-gyermek közti testi viszony tabunak számít. Ám az esetek számát tekintve a GSA (genetic sexual attraction) gyakoribb, mint hinnénk. Fontos leszögezni, hogy ez nem egyenlő a pedofíliával és egyéb gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléssel.

A GSA az intenzív intimitás érzését írja le két olyan vér szerinti rokon között, akiket a fejlődés és kötődés kritikus éveiben választottak el, majd hosszú idő után, felnőttként ismét találkoztak.

A genetikai szexuális vonzalom olyan családtagoknál fordul elő, akiket a fejlődés és kötődés kritikus éveiben választottak el egymástól Forrás: Thinkstock

Az esetek zömében csecsemőkorukban elszakított testvérek és örökbe adott gyermekek szülőkkel kialakuló vonzalmáról beszélhetünk. Az erkölcs, a társadalmi megítélés szempontjából két fő esetet kell megkülönböztetni: amikor a kapcsolat elején már tudatában vannak vér szerinti rokonságuknak, és amikor csupán a kapcsolat alatt ismerik ezt fel.

Adoptált gyermek és a szülő

Egyik sem számít nagyobb tabunak, mint amikor a felnőtt gyermek és a biológiai szülő újraegyesülése szexuális töltetűvé növi ki magát. Az agy ugyan küzd ez ellen, hiszen mindketten tudatában vannak rokonsági kapcsolatuknak, ám a hormonok elsodorják őket. Ennek pedig egyszerű az oka: a hasonló fizikai adottságok, az, ahogy a másikban felfedezni vélik önnön maguk egy részét, ezek pedig – tetszik, nem tetszik – a szexuális vonzódás alapját képezik. Ehhez társul még a hirtelen rájuk törő szeretet érzése, a hosszú évek elmaradt gondoskodásának vágya, az egymáshoz tartozás kifejezése... tehát ezek így, mind együtt eredményezik sok esetben, hogy az agy felett a szív veszi át az uralmat, és a hirtelen feltörő érzések szexualitás formában tetőznek be.

Előfordulhat, hogy a felnőtt gyermek és a biológiai szülő újratalálkozása szexuális töltetűvé növi ki magát Forrás: Thinkstock

Az ember hajlamos olyan társat választani magának, aki hozzá hasonló. Ez mind a fizikai megjelenésre, mind a mentális tulajdonságokra vonatkozik. Az emberek általában a sajátjukhoz hasonló arcokat rangsorolnak a vonzó, megbízható kategóriába. A GSA szinte elenyésző számú azon felnőttek esetén, akik kora gyerekkoruktól kezdve együtt nevelkedtek, éltek – ezt nevezhetjük fordított szexuális vonzerőnek is. Oka, vélhetően a beltenyészet elkerülése.

A GSA jelenséget először Barbara Gonyo azonosította a nyolcvanas években – aki maga is felnőttként találkozott először örökbe adott fiával -, az „I'm His Mother But He's Not My Son” című könyvében. Ebben nyíltan fogalmazza meg az adoptált gyermek és a vér szerinti szülő, illetve az egymástól elszakított testvérek egymás iránt érzett vagy érezni vélt szexuális vonzódását. Gonyo megalapított egy támogató csoportot is, amelyben az újonnan, adoptálás után egymásra találó családtagoknak segít érzelmeik tisztázásában.

A British Medical Journal kutatásai azt mutatják, hogy az egymástól fiatalon elválasztott emberek 50%-a erős szexuális érzést tapasztal, amikor újraegyesülnek.

Barbara Gonyo Forrás: Current TV

Anyák, akik szerelmesek lettek a saját fiukba

Egy szerencsétlen nő sorsa

Emeline a 19. században élt, Maine-ben. A helyi történészek a mai napig emlékeznek rá, mint egy kedves, de nagyon magányos nőre, akinek a története egyszerre tragikus és rettenetes. Emeline igen szép lány volt, a szegénység pedig rákényszerítette – mint akkoriban számos gyermeket –, hogy a családjától távol vállaljon munkát, a pénzt pedig hazaküldje. A szövőgyárban kitűnő munkát végzett, ám nem ezzel keltette fel a főnöke figyelmét. Hamarosan várandós lett, és 14 évesen anyává vált. Kisbabáját odaadta egy gyermektelen párnak, akik elég pénzt fizettek neki, hogy haza tudjon menni. Emeline senkinek sem beszélt anyaságáról, dolgozott, traumatizált lelke csendessé és visszahúzódóvá tette.

Sztárok, akik színes bőrű babát adoptáltak

Az elmúlt évtizedekben egyre több sztár döntött az örökbefogadás mellett, és az sem ritka, hogy a fehér bőrű hírességek színes bőrű kisbabát vegyenek magukhoz. A következőkben olyan sztárokat mutatunk be, akik bőrszíntől függetlenül adoptálták gyerekeiket.

A 30-as évek elején egy férfi érkezett a városba, és szobát bérelt a lány családjánál. Hamar szerelem szövődött közöttük, annak ellenére, hogy nagy volt köztük a korkülönbség. A kapcsolatból házasság lett, ám amikor az anyós és após meglátogatta őket, döbbenten látták, hogy a fiuk a saját édesanyját vette el. A házasságot érvényteleníttették, és magukkal vitték a fiukat. Emeline összetört a kettős bűntudat súlya alatt; először „eladta” a kisbabáját, utána pedig hozzáment a saját fiához. Egész életét szegénységben töltötte, kiábrándult és magányos nőként halt meg.

30 év után egyesültek

Kim West (52) és Ben Ford (33) őrülten egymásba szerettek, nem állhatott közéjük se a nagy korkülönbség, se annak a ténye, hogy ők anya és fia. Három éve történt, hogy fellángoltak az érzéseik, most házasságot és kisbabát terveznek. A döbbenetes love story bejelentésével azonban felhívták magukra a hatóságok figyelmét is.

Kim West és Ben Ford Forrás: The New Day

Mivel nyíltan elismerték a vérfertőzést, akár 15 éves börtönbüntetést is kaphatnak – feltéve, ha a hatóságok megtalálják őket, mivel egyelőre bujkálnak.

Eurovíziós Dalfesztivál: Pápai Jocinak hiányzott a családja Kijevbenhttp://www.life.hu/csalad/20170516-papai-jocinak-hianyzott-a-csaladja-kijevben.htmlA közönség szavazatainak köszönhetően nyolcadik helyezett lett Pápai Joci az Eurovízión. Hatalmas boldogság ez neki, ugyanakkor már alig várta, hogy hazatérjen. Az énekesnek nagyon hiányzott a családja. CsaládOrigoÍme, a leggazdagabb kölykök: Dubajban és Londonban is megy a fényűzéshttp://www.life.hu/csalad/20170515-dubaj-es-london-leggazdagabb-gyerekei.htmlA leggazdagabb kölykök fotóit csokorba szedik az Instagramon, így egybe, töményen láthatjuk azt a fényűzést, ami nekik jutott. Olyan luxus veszi őket körül, amit az egyszerű ember fel sem tud fogni, és ez még csak egy szelete az igazi életüknek! CsaládOrigoJustin Timberlake így köszöntötte feleségét anyák napjánhttp://www.life.hu/csalad/20170515-justin-timberlake-koszontotte-feleseget-anyak-napjan.htmlNálunk már elmúlt anyák napja, de Amerikában idén május 14-én ünnepelték. Justin Timberlake is megemlékezett az eseményről, egy gyönyörű posztban köszönte meg feleségének, hogy ilyen csodálatos édesanya. Család--Gyerekek, akik egyedül utaztak - Elképesztő és megdöbbentő történetekhttp://www.life.hu/csalad/20170512-gyerekek-akik-egyedul-utaztak-torteneteik-elkepesztoek-es-megdobbentoek.htmlMegszökik, eltűnik. Ettől a két dologtól minden szülő retteg. A gyerekek még nem képesek felmérni egy-egy tettük súlyát és cselekedeteik kockázatát. Így történhet meg, hogy olyanra adják a fejüket, ami felnőtt szemmel nézve meggondolatlan, veszélyes lehet. Vajon mire gondolt a 6 éves kisfiú, amikor a reptérre ment a szülei nélkül, vagy épp az a tinédzser lány, aki egy tengeralattjáróra szökött fel? Korábban már írtunk olyan eltűnt gyermekről, aki a mai napig nem került elő. Ám ezek az esetek mások. Család--Hatalmas feladat vár a kis György hercegre és Saroltárahttp://www.life.hu/csalad/20170513-gyorgy-herceg-viszi-a-gyuruket-pippa-middleton-eskuvojen.htmlA két királyi csemetére, a kis György hercegre és a húgára, Saroltára nagy és komoly feladatok várnak nagynénjük, Pippa Middleton esküvőjén.CsaládOrigoA kislányával sétáló Ryan Goslingnál nem lesz ma már édesebbhttp://www.life.hu/csalad/20170513-ryan-gosling-lanyaval-esmeraldaval.htmlEva Mendes alig lépett ki a házból azóta, hogy megszülte a lányait, ebből kifolyólag a sztárpár nem is nagyon mutogatja a kicsiket. Sőt, egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány fotót láthattunk eddig Ryan Gosling leszármazottjairól. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.